Hungary szemszöge

- Az ész! - toppant be Austria az ajtón. - Van. Egy. Ötletem. Az. Oktatással. Kapcsolatban!
- Húzd. Ki. A. Beled! - utánoztam, miközben Polandot simogattam a mellkasomon.
- Lehetne hogy nem űzöl gúnyt belőlem? - szipogta.
- Nem lehet. Jó téged szekálni. - válaszoltam. - De azért halljuk az észbontó ötletedet.

- Oké. - törölte a szemét. - Szóval...
- Nem.
- Még el sem mondtam!
- De nem lesz benne semmi "közös erő" dolog, ugye?
- Már télen elment attól a kedvem.
- Folytasd akkor.
- Szóval EU elég kiszámíhatatlan.
- Ez nekem tény.
- És mire gondolnál a legkevésbé, magyarul, mit választana EU? Hogy itt lenne iskola, vagy valahol máshol.
- Máshol.
- Akkor vajon hol lenne? Valamit nyitna ide, vagy a fenét, menjünk le, ott egy régi iskola megfelel.
- Biztos vagyok benne, hogy lent lesz ez esetben.
- És mennyit tudunk az ottani életről?
- Az emberek ugyanúgy élnek mint mi, csak nekik fontos, vagyis kell zabálniuk és szükségleteket végezniük.
- Lényegében igen, hasonló. De a személyiségüket tudod-e.
- Változó.
- Meg kéne ismerni!

- Azaz maradjunk lent? - kérdőjeleztem meg a mondanivalóját. Bólogatott.
- És ismerjük meg a népet! - tette még oda. - Bármilyen országban is vagyunk. Elég csak a hónap végéig, utána meg hamarosan...
- A születésnapom! - élénkült fel Poland az ölemből.
- Pontosan! - rikkantotta. - Persze ha nem zavar...
- Nem zavarna. De mást zavar?  - nem volt kedvem ennyit beszélni.
- Czech agyát nem forta szét, és bevallotta hogy jó ötlet, tehát senki más nagyon nem panaszkodna. - mesélte.

- Azt hogy sikerült? - meredtem rá.
- Semmiség neki, még mindig tudod hogy náluk van a tévé! - suttogta Poland.
- Igaz, el is felejtettem, így könnyű meggyőzni! - nevettem egy aprót. - De akkor holnap megyünk, vagy ma indulunk?
-

Holnap, de nem kell attól még mindent elhozni! - legyintett.
- Miből gondolod hogy mindenfélét hoznánk? - kérdezte jogosan Poland.
- Ja, csak hogy Ungarn szokott késni, ebből gondolom. - köszönöm Austria hogy szóvá tetted, de legalább örülhetsz ha kések a gyilkosságodról.

- TAKARODJ VISSZA ÁZSIÁBA, TE [^^"]CIS PULYKA!!! - szűrtük ki Transylvania hangját a távolból.
- Mi baja lehet? - kérdezte Austria.
- Hát, olyan valakivel, akit talán egy személyként néz veled, szóval jobb ha mész! - figyelmeztettem, mire nyomban eliszkolt egy köszönésszerűvel, pontosan nem tudom mit mondott, de szerintem németül valami köszönés.

- Fhú, sziasztok, hiányoltatok eléggé a mai nap? - nyitott be Transylvania fűszerpaprikafüzérrel a szájában.

- Mi történt? - lepődött meg Poland.
- Adsz belőle? - jöttem én.
- Persze hogy adok, testvér! Illetve Poland, csak annyit mondok hogy levezettem azt az apró stresszet amim volt. És igen, mi magyarok hamar felkapjuk a vizet! - válaszolt mielőtt Lengyel kérdezhetett volna bármit is.
- Oh, értem. - bújt bele a mellkasomba.
- Turkey jött vissza? - hiába tudtam a választ, érdemes megkérdezni tőle.
- Há' naná, mi az hogy! Jött miközben épp beszéltem a tömö- vagyis, izé, nem, elvoltam magamban, így első dolgom volt félbevágni a szavába, aztán meg elkezdett morogni, aztán én is elkezdtem morogni, mondom ebből újraalkotjuk Eger ostromát, így hát, nyílván elkezdtem püfölni és elkergetni, mert megtehetem. Na meg, előtte elvettem tőle egy kis török mézt, mert az az én kedvenc édességem. - felyezte be.
- Remek, kérhetnék még valamit amit szerintem megtennél? - mondtam a rövid története után.
- Hmm, persze, bármit.
- Most ment ki Austria mielőtt idejöttél.
- Oh~ Azt szeretnéd hogy kicsit, tényleg kicsit meg[^^"]sszam?~
- Áh igen, valami hasonlót apró gonoszságként...
- Mindjárt jövök vissza! - búcsúzott.

- Azt hittem hogy elég békeszerető vagy... - jegyezte meg Poland.
- Az vagyok. Csak szeretem az izgalmas életet is! - vigyorogtam.
- Ééééééss....?
- Na meg persze téged is, drága Pol...
- Tudom jól, és viszonzom is neked!
- Remélem hogy mindig így lesz ez!
- Garantálom ezt neked Hun...

Garantálom...

554 szó.

És ismét nincs mit mondanom, csakis:

A Nyeh legyen veled!