Hungary szemszöge

P

oland megint nincs itthon. Igazából egész nap nem láttam, de szerintem nincs semmi komoly ami miatt nem láttam, biztos hamarosan hazajön. De persze mindig bennem volt a félsz hogy;
„Mi van ha mégsem...? Mi van ha sokkal komolyabbról van szó...? MI VAN HA NEM AKAR TÖBBÉ?!?!?!” de ezek tényleg csak ritkán törtek elő belőlem, nem mentek olyan messzire, mivel mindig próbáltam pozitív maradni ezzel...

- Magyar, jól vagy? - nézett végig rajtam Erdély.
- Teljesen. Kis hiányérzet... - válaszoltam neki.
- Ezek szerint alig van miért aggódnom! Jó tudni. - mosolygott, majd láttam hogy megkomorodik. - Ez esetben megtennéd hogy nem fekszel a földön, és összeszeded azt a három boros üveget? Mivel nem akarlak se letaposni palacsintává, sem üvegeken gurulni!
- Muszáj? - nyafogtam, mire bólintott.
- Hát jó... - nyújtózkodtam, majd elkezdtem engedelmeskedni a húgomnak.

- Lengyelország miatt vagy ilyen? - köszöntött, miután egy fél óra után az ágyból is kikászálódtam. Kicsit megéreztem az alkoholt, de nem annyira vészes. Nekem, és szerintem.
- Mondhatni. - mentem neki a falnak.
- Nem! A szobádban dőlj ki! - parancsolt rám.
- Okkké. - haladtam visszafele, majd ismét elkentem magam a parkettán.
- Olyan vagy mint egy depressziós magyar. - jegyezte meg.
- A magyar stimmel.
- Meg a depressziós.
- Nem vagyok egy depi mosott [^^"]ar!
- Nem-e? Vagy talán nem te ittál meg három üveg bort? - akadékoskodott.
- Czech többet is képes lenne ha alkoholról van szó... - mondtam.
- Megkérdezzem? - jött rá azzal hogy mivel érezném jobban magam.
- Miért ne? - gondoltam végig, mire rögtön tárcsázta az országlányt.

- Azt mondja hogy nem ér rá, de mindjárt jönni fog utána, az eddigi tervei szerint is. - tette le.
- Most szószerint mondtad azt amit ő mondott? - sejtettem a stílusa szerint.

- Igen. Ennyire ismered? - hökkent meg. Vállat vontam.
-

Amióta ismerem Polandot, azóta őt is... - már megint Poland, nem ér, hogy lehet hogy folyton rágondolok hogy bajban van! Mármint, konkrétan úgy tudott rólam az elején hogy egy vad kannibál vagyok, vagy mifene, aki majdnem kinyírta.

- Na itt vagyok! - nyitott be Czech. Már épp készültem volna pálinkára bontani.
- Oh, remek, legalább nem iszok egyedül! - köszöntöttem. - Van neked is mindig örömmel!
- Kösz, de előtte idehoztam neked két valakit. - húzta elő Romaniát és Polandot, és mindkét kezével lerakta őket a földre. Poland elég durciban volt, Romania meg...hát, nem a legjobb állapotban.
- Pol! - jöttem oda hozzá, és felállítottam. - Bakker, [^^"]rvára aggódtam miattad, miért nem szóltál?
- Hát... - kezdte. - Nem akartam elmondani hogy "Hun, megyek összekapok Rumuniával, jövök ha végzek, csá!" szóval igen...kicsit megkínoztam mert félek hogy elvisz-

Közben felsegítettem Romaniát is, így lehet hogy emiatt akadt meg.
- Elvisz? Engem? Ugyan, kis ártatlan, bátorsága is alig van! - paskoltam kicsit meg Romaniát, mintha valami hatalmas cica lenne. - Ugye? Nem lennél olyan hogy helyben megerőszakolsz?
- Nuuuuuu. Sohaaaa~ - vigyorgott, miközben a homlokánál vérzett.
- Na látod, mi vámpírok már csak szerethetők vagyunk, és efelől szerintem Transylvania sem kivételezik! - fejeztem be neki.
- Oh igen,(*visszagondol a woodoo babás képére*) még tőlem se kell félned Lengyel! De ha mégis ott kell lennem az esküvőtökön- - figyelmeztetett engem Transylvania.

- Esküvő? Pfft, honnan veszed hogy lesz olyan? - mosolyogtam sunyin, mire Poland teljesen kivirult, Romania meg visszavonult a saját helyére vagdosni magá-
Várjunk, MI?!?!

499 szó.

Már megint szivatlak titeket! De ezt annyira véletlenszerű, amennyire lehet!
Tényleg.

És ez a rész az új csücske a szívemnek! Odafogom rakni a Woodoo babás Transylvania mellé!(Nem mellesleg a woodoo baba a legkekszibb Romaniát ábrázolja!)

A Nyeh legyen veled!