Vezlania szemszöge

- Szóval... - kezdtem unni az eszem. - Azóta miket sikerült csinálnod, amíg távol voltam Japan?
- Miért érdekel ez annyira? - tegnapelőtt óta ilyen morci.
- Ááááh, semmi, csak hiányoztatok mind.

- Ha nem küldött volna el Europe, még mindig ott lettél volna pár hónapig.
- Hogy te mennyire ismersz... - jegyeztem meg.
- Évek óta ismerlek. - vont vállat.
-

És mi az igazából amitől így megváltoztál? - fordultam hátra az ágyamban. Ritkán vagyok itt, mostanában mindig legurulok róla, de amíg ébren vagyok, ilyen ritkábban esik is meg.

- Megváltoztam? Nem hinném... - fordult el a munkájához.
- Megnézheteeeem? - kúsztam inkább hozzá át.
- Dehogy, ne legyél már ennyire gyerekes! - húzta el magát.
- Eleve még szerintem gyerek vagyok. Amúgy is, gyerünk már, rengetegszer láttalak rajzolni, főleg Hungary-t! - próbálkoztam. Itt kissé kiegyenesedett, és ezt mondta:

- Ez most nem ő.
- Ehm, onsha? - tudtam egy kicsit a nyelvén, hátha ezzel felvidítom.
- Nem hallottad? Ez most nem ő! - komorodott el.
- Hát...rendben... - mentem el tőle, mielőtt mégjobban felgerjesztem.

Furcsa, régen teljesen más volt. Ideérkeztem, egy ideig ugyanolyan volt, majd a napokban megváltozott. Talán én lennék az oka? Vagy valami történt közben?
- Várjunk... - gondolkodtam hangosan.

Eszembe jutott, hogy mi történhetett. Bevágtattam Japan hálójába, és az ágya alá bújtam. Itt szokta a kedvenc dolgait tárolni, mint például "hentai" képregények, régebbi, vagy újabb művei, képek, és a többi. És itt a csattanó: Hungary mindig mindenhol benne szokott lenni. És a srác egy ideje többként gondol rá mint levelezőtárs. Vagyis, khmm, belezúgott.

Na és mit tudunk Hungary-ről? Hát igen, van egy olyan érzésem hogy megtudta. Lehet ezért ilyen komoly.
- Hmm? - figyeltem fel egy érdekes firkákra. Még csak firkák, így nehezen kivehető, de nem egy-egy lány. Mármint hasonlít Hunra, de fiúnak látszik. Aránylag magasnak tűnik. Bár belegondolva már nagyon mélyen a témába, Japán pánszex, tehát bepasizhat akár!
- Hmm? - figyeltem fel egy másik firkára. Itt ugyanaz a karakter volt, csak még vázlatosabban, ruha nélkül.
- Uff, ez fájt... - szisszentem fel, miután megláttam hogy lányról volt szó. Kicsit hangos lehettem. Annyira hogy Japan lépteit hallottam.

- Édes Atyaisten, most segíts ki innen! - sutyorogtam magamban. Menekvésre nem volt idő, ezért befedtem magam a cuccaival, és megkuporodtam.
- Mintha hallottam volna valamit... - Japan már itt van. Gyors, mit ne mondjak.

Sejtettem hogy első hosszabb pillantása pont ott lesz ahol persze vagyok, akár lehetne ez Murfy újabb törvénye.

Majd abbahagyta a nézést, és felállt, én meg nyugodtan felsóhajtottam.
- Megvagy. - jelent meg mellettem, mire megnyikkantam.
- Ez a hely nem olyan apró népeknek való mint te. - húzott kifele.
- Miért, megtámad az ágy alatti szörnyeteg? - poénkodtam, de ő nem vette, szóval inkább halkultam.
- Akár. - rakott le az ágyamra
- Hogy mi?! Te hiszel benne? Már én kérek elnézést! - ülltem fel.
- Dehogy. Azt hittem te hiszel. - folytatta.
- Áh, dehogy, már ennyire gyereknek nézel?
- Konkrétan egy "serdülőbőrbe" bújt gyereknek felelsz meg. - majd eszembe jutott, hogy most akár kérdezhetek. - Ki az az új lány akit rajzolsz?
- Nem ismered. - válaszolt kurtán.
- Nos...ha nem akarsz róla beszélni, hát legyen. - dőltem vissza a lábamat lóbálva. - Amerikai?
- NEM akarok róla beszélni. - emelte fel a hangját.
- Majd úgy is kifacsarom belőled. - jegyeztem meg halkan. - Feketét legalább kaphatok ágyba, ha már ennyire gyerek vagyok?
- Gyerekeknek kávé nem jár. - felelt, majd visszament a szobájába, ahol eddig tengette a napjai nagyrészét....

520 szó.

És. Megint. Nyeeeeeeeeehhh!!
Hogy lehetek ekkora rakás szerencsétlenség!
Majd kiheverem...
De addig:

A Nyeh legyen veled!