Vakmerősség Veszély 5/???

Hungary szemszöge

Kinyitottam a szemem. Egy kanapén feküdtem, csöndes környezetben. Egy olajzöld, fekete bundájú kabát volt rám terítve. De ez mind engem nem nagyon érdekelt. Csak egy dolog.

Megmenekültem.

- Jó, délutánt, Vengrija! - köszöntött a megmentőm. Megismertem a hangját.
- Délután van, Litvánia? - kérdeztem furcsálva. Régen jóban voltunk - persze kevesebb, mint barát - a Trianon után... hát... távolabb kerültünk, így nem is kockáztattunk a fulladás veszélyével. Most viszont ilyen messzire kerültem... Ez durva.
- Igen. És mindjárt évvége... - sóhajtott. - Ebben az évben sem sikerült.
- Polandot elnyerni? - kérdeztem mosolyogva.
- M-Mi?! Dehogy?! Mi-mi már rég nem vagyunk együtt! Rég voltunk Unió, tudod, egy körübelül...HÁROMNEGYEDEZER éve... - magyarázkodott.
- Aztán háború, szomszéd, most meg...szomszéd! - válaszoltam. - A karodon azok még a háború nyomai?

Ránézett a bekötött kezeit. Bólintott.
- És te nem hagytad begyógyulni. - néztem oldalra döntött fejjel.
- N-nem, ez...ez azóta így van! N-nem vagdosom magam vagy ilyesmi!
- Most árultad el magad.
- Ne-Nem. Ez így van! Lassan gyógyulok. - vetette az ártatlant. Imádom, hogy kislányosan dadog egy majdnem eggyidős (két emberöltővel fiatalabb) férfi.
- Figyelj, Poland nem utál. Sőt! Azt hiszi, te utálod. Ez eggyértelmű... - mondtam.
- Hagynánk ezt a témát?!
- Persze. Peeeeersze...
- Egyébként hogy kerültél ilyen messzire?
- Bulgaria, és Romania kidobott.
- És most visszamész?
- Lithuania, ha kidobnak a falon, repülj vissza az ajtón! Persze hogy!
- Annyira ismerlek, hogy ez nem pont így van...
- Kit érdekel! Engem nem! - válaszoltam. - Apropó, mehetnék?
- Ahogy akarsz. De ugye vállalod a kockázatott?
- Milyen kockázatott?
- Romania Europe összes országának mondta tegnap este, hogy ma este kér választ Transilvanios-tól.
- Nekem nem mondta...
- Miért mondaná...
- Minden esetre, köszönöm, hogy megmentettél. - szálltam le a kanapéról, és kinyitottam az ajtaját. Kibontottam a szárnyaimat, amire Lithuania megrezzent. Már próbáltam lendületet tartani, szóval most visszatudok Romaniához menni, lehetőleg gyorsan.
- Elnyerheted Polandot. - nevettem, és elrepültem mély lélegzetet véve.

Romania szemszöge

- Mégegyszer köszönöm Bulgaria, hogy elintézted őt. - mondtam elégedetten.
-

Szívesen tettem, hiszen jó haverok vagyunk. Deeee, már mennem kéne az ajtómhoz, ugyanus hamar eltelt az idő, szóval mehetek?
- Persze, nyugodtan, végülis este úgyis hallod, hogy mit döntött Transilvania...~ - válaszoltam az aljas mosolyommal.

Még elbúcsúztam Bulgariától, majd a folyosó végén vártam az estét. Körübelül késő délután lehet. Szerencsére Ungaria odaveszett, szóval nem állhat az utamba mostmá-
- Hiányoztam? - nyitott be az említett lány. Mi a szent-
- Mit keresel itt?! Hogy hogy nem haltál meg?!
- Segített valaki... - közeledett felém.
- Itt most nem fog! - támadtam le, és sikeresen fel is döntöttem. Hadonászott, ezért lefogtam a kezeit, amíg ki nem fáradt a dög.
- Nem tudsz... megállítani... - lehelte fáradtan.
- Úgy tűnik sikerült~
- Azt...csak hiszed!
- Elég rövid harc volt ez, nem gondolod?
- Erdély...menekül!
- Mi?! - néztem fel. Ebben a pillanatban ellökött, és szállni akart, de elkaptam.
- Nem futhatsz el ilyen könnyen, kishölgy! - szorítottam meg a csuklóját. Felszisszent, de dumált tovább:
- Ne nevezz..."kishölgynek"...nem vagyok...a társad!
- Ne is menekülj tovább, nincs értelme. Transylvania dönteni fog, és vagy engem, vagy téged, de ha téged, nem kell harcolnunk, ha eleve megvagy, Ungaria! - magyaráztam, majd ledobtam. Az elfogyott energiája elhagyta, és a földön maradt. Sikeresen lekötöttem, majd bevonszoltam a testvéréhez...