Japan szemszöge

- Vezurania? - néztem körbe. Sehol sincs. Hol lehet ez a gyerek?
Nagysokára az ágyán találtam végül egy cetlit, amiből valamennyit megtudtam.
- "Mentem el, lehet hogy hónapokig távol leszek, de ha nem térek vissza három óra múlva, akkor ez a másik opció. U.I. Ha szerzel kávét, visszajövök hamarabb akár!" Na remek. - olvastam fel. Hogy milyenek ezek a serdülők! Emlékszem még arra amikor megláttam először. Bezzeg akkor milyen ennivaló volt és engedelmes... Most meg világjáró társfüggő. Meg kávé. Kávéfüggő is. Milyen jó volt akkor mellette túlesni a világháborún...

Mocorgást hallottam. Rajtam kívül senki sem lenne itt. Idejön valami démon? Bérgyilkos? Esetleg ez valami támadás?!
Gyorsan előszedtem a katanámat, és a neszek irányába közelítettem. Az ágyam körül volt, sejthetően alatta. Dedugtam gyorsan az éles fegyver, mire megugrott. Szóval nem képzelődtem!
- Gyere elő. - parancsoltam, de ott maradt. Szemforgatva kihúztam az illetőt.
- Sajnálom megértve, sajnálom, tényleg! - sipította a karomban. - É-én nekem eszem ágában sincs bántani téged, kérlek te se bánts! Én csak egy menekült európai nép vagyok, nem volt más helyem bujdosni jelenleg mint itt ezen a szigetországon!!
Elég aranyos egy lény ez. Fekete szemek, enyhén vöröseshatású barna haj, van egy kis német beütése is. Elég ártatlannak tűnik.
Nem.
Lehet ez csapda hogy ártatlannak tetteti magát! Várnak arra hogy segítsem ki időt pazarolva ezt és így megöljenek vagy egyéb váratlan dolgokat csináljanak velem! Ez esetben vagy kidobom, vagy mást fogok tenni.
- Mit keresel itt? Őszintén! - figyelmeztettem.
- Én csak itt élek bujdosva. S-sajnos érzem hogy nem örülsz nekem, minimum kicsapsz, ugye? - hajtotta le a fejét.
- Mennyi vagy?
- Cs-csak pár hónapos, úgy három-négy!
- Vannak itt rajtad kívül mások?
- N-nincs, csak én vagyok ilyen tuskó nálad...
- Esetleg magyar vagy?
- Részben igen, honnan tudtad?!
- Sejtettem. - tettem le az ágyamra.
- Nem akarsz elűzni? - lepődött meg.
- De. Csak tudod nem illik pár hónaposokat kicsapni. Amint vége lesz a háborús helyzetnek, azonnal takarodsz. De addig is üdv nálam! - tisztáztam vele.
- I-igenis! - rebegte enyhén határozottan. Kawaii egy lány...

Persze azóta se került nagyon messzebb Ázsián kívül. Csak a huszadik-huszonegyedik század fordulóján kezdett mégjobban érdeklődni mások iránt. Ha jól tudom télre ismét tervez az ausztrál fivérekhez menni, de előtte megnézné Amerikát is élőben.
- Japan! - csapta ki az ajtót Vez.
- Hmm? Hol voltál.
- Eh, semmi értelme nem volt ennek a "kirándulásnak"... - dőlt rögtön az ágyába hogy ott valami kipurcantat játszon. - EU nem engedte hogy ismét visszatérjek még ezen a tavaszon az európai barátaimhoz...
- Oh, szóval azért akartál oda menni! - világosultam fel. - Esetleg akartál látni valakit igazán?
- Nos...Lietet nem lenne rossz ha látnám. De igazából mindenkinek örülnék! Jobb mintha halott vagy pedofil országokat látnék... - a hangja kicsit parásabb lett ismét, de már megszoktam. Most leginkább az első mondaton kattogott az eszem.
- Oh, csak nem ő vele bújtál össze éjszakánként ott?~ - kész, előtört belőlem a shipper-én. Persze én azért szolidabb vagyok mint Surobakia. Ennek oka lehet hogy azt a szerelmi csalódást amit éreztem Hungary szexualitását megtudva, hiába fogadtam el, semmi vagy senki nem tudná befoltozni. Nem baj nekem ha egy szingli leszek a sok közül, ha látok vagy hallok másokat boldoggal lenni valakivel, már egy enyhe mosolyt ad a lelkemnek. Engem ez erősít. Ez erősíti a lelkem.

- Igen, de csak mert még kicsi vagyok, egyáltalán nem rossz dolgok miatt. - durcizott. - Csak nem a barátodtól tudod?
- Kitől? - tettettem a hülyét.
- Kitől a fenébe, nyílván Slovakiától! - felelt. - Tudom hogy kihasználod amíg elfoglalt vagyok hogy beszélj vele. Liet meg mondta hogy ő gyakran jelenik meg a házában bizonyos okok miatt!
- De, tőle tudom.
- Mondtam én. Esetleg leálhatnál folyton őt firkantani. Már az Ungarn verzió is idegesített.
- Eh? - oké, ez most meglepett. Nem csak hogy németül szólalt meg, hanem mert honnan tudja. Persze a zavarodottságomat látva rögtön felhúzta a szája szélét.
- Csak nem őt is kedveled?
- Hogy mi? Dehogy! Másféle társak vagyunk csak! Egyáltalán nem is tervezek egy fiút kedvelni ennél jobban... - magyaráztam észhez térve a sokkból. Meg amúgy is, mi van veled? Én örök agglegény maradok, de neked ilyenkor kéne virágoznod igazán!
- Oh igen? Ja persze, rám mindenki száll, el is felejtettem. - irónizált. - Viccen nélkül, ezt majd még átgondolom a következő hónapokban mert fogós témára tapiztál....mi van ha egyeseknek több vagyok? Mi van ha én szerintem valaki több?
- Szerintem is érdemes lenne átgondolnod! - bólogattam. Ez az egy nem változott hogy amikor gondolkóba esik, felhúzza a lábait a mellkasáig. Most neki ugye zavaró a növése miatt, így kicsit távolabb rakja a lábait a mellétől és a maga kis helyén elvan.

- Japan-shi, mi az a "pedofil"? - kérdezte felemelve a fejét lábai közül az ágyamon, miközben én nézegettem a rajta lévő kevés ruhát (mindössze egy ing és egy hálószerűség) , ami mint poros, mint szaggatott volt. Na meg kellően bő rá.
- Ezt meg hol hallottad? - meredtem rá.
- Itt-ott összetalálkoztam ezzel a szóval a bujdosásom során. - felelte.
- Hát...nem a legjobb dolgot jelenti... - próbáltam finoman fogalmazni.
- Azt sejtettem. - bámult felém. Megrémít ez a bámulás. Mintha semmi lennék és csak unná az eszét. - De mégis, miért mondták nekem komoran én dühödten?
- Ilyen hamar megrontották...? - futott át a fejemen.
- Hogy érted azt hogy "megrontották"? - érdeklődött.
- Majd...talán megérted...csak...szerencsés vagy hogy gyerekként nem értheted azokat a komoly dolgokat amikben most élünk. - mosolyogtam nehézkesen. - Megtennéd hogy levennéd a ruháidat? Persze, ha szégyenlős vagy, bújj az ágyam takarója alá, és ott vetkőzz.
- Nem tudom mi az a "szégyenlős", de persze Japan-shi! - bújt be a takaró alá. Gyerekek...milyen ártatlanul és játékosan gondolnak bele mindenbe, de Vezlania más. Megérti a komoly dolgokat, utálja de meghallgatja a komoly dolgokat, és nevet rája amikor csak lehet. Ránéztem az épp levetett ingjére. A por és a szakadásokat is lehetne nem rossz dolgoknak venni. De azért mégis jobb ha eltűntetem...

Ezt az inget még mindig hordja, a mai napig. annyi időn keresztül ragaszkodik hozzá, hiába lett kétharmados ujjú, vagy hogy még mindig elég nagy hozzá képest. Még mindig elcsodálkozok azon hogy mégis mennyire nem elhanyagoló a természete. És őszintén remélem hogy senki sem lesz vele olyan hanyag mint régen. Sőt, hogy valaki esetleg még úgy fog ragaszkodni hozzá, mint ő ahhoz a szürke régi inghez...

Bár kitudja?!

Lehet már ragaszkodik hozzá valaki....

1003 szó!

Már megint este jelentem meg!
Jah...
Szóval rövidre ismét:

A Nyeh legyen veled!