Vezlania szemszöge

Egy hete lehetünk bevárva körübelül, Liet tegnap ment a Baltikokhoz ismét, csak most változatosság kevéért Estoniához.
Én meg vele, mert unatkoztam volna nélküle. Semmi különös nem történt, kivéve hogy Latvia átváltozott a cserépedényből egy tuskóba.

Tudniillik, meg sem szólalt, csak ott volt, és nem változott egy fokot sem. Egyedül a szemgolyóit szegezte rám felmérően, folytonosan. Mintha elfelejtett volna gondolkodni az én kedvekésemről és most bepótolja.

Na meg talán az is furcsa volt hogy megtudtam, Estonia valamilyen szinten a rokonom. Nagyon messzi, mivel hogy én csak háromnegyedig vagyok magyar, és neki Hun is messzi.
De azért kicsit szokatlan hogy szeretetzacskónak hív.

De csak talán azért nem őrültem bele, mert Liet ilyenkor engem is így hív, és valahogy az ő szájából aranyosabb. Más meg Liet ilyenkor egyszerűen elfelejti a rendes nevem, és ez kicsit megőrjít hogy ha nem lépnék közbe, Estonia sosem tudná meg az igazi nevem. De szerencsére már megoldottam, így néha már Vezlaniának hív. Szinte biztos hogy Veznek hívna, de sajnos megtiltottam neki előre. Csak Liet és Japan nevezhet így. Még!

- Jól vagy? - nézett rám Liet, miközben a karját öleltem. - Kicsit sápadtnak tűnsz...
- Semmi... - persze, csak kicsit megilletődtem Latvia hirtelen vigyorától.
- Szerintem elkénne menned egy kis időr- - folytatta, de erre megszorítottam a kezét.
- Rendben, értem, velem akarsz menni. - sóhajtott, és kifeleindultunk, miközben hátranézve láttam Estonia szúrós tekintetét Latvia felé, és az övét felém.

- Jobban vagy? - fordult felém, miután becsukta az ajtót.
- Nem igazán. - mondtam. - Latvia még mindig gyanakszik bennem. És az utóbb a frászt hozta rám.
- Te mindenkivel ezt csinálod... - milyen igaz, mondhatom.
- De nem mindig szándékosan! - durciztam.
- Naaa, most haragudsz? - kérdezte kicsit félve.
- Ha most kicsit vársz, nem fogok. - fogtam meg az ajtót, és bekukkantottam a kulcslyukon.

Estonia csendben ült, Latvia mellette meg az ajtót nézte ugyanúgy. Majd Estonia kis idő múlva megmozdult.
- Mi a franc bajod van?? - mordult rá Latviára.
- Mi? Nem csináltam semmit! - védekezett leállva a nézéssel. Remek, már kezdett frusztrálni.

- Tudom amit tudnom kell. Legalább ne mutasd ki hogy utálod Vezt! - na jó, most kicsit felidegesített az utolsó szavával.

- Vezlania, nyugalom! - fogott vissza Liet.
- Mondja ki mégegyszer, legyen ez az utolsó amit mondott! - próbáltam kiszökni a kezei közül.
- Ne, állj le. - karolt át a derekamnál, amitől kicsit talán megnyugodtam.
- Így... Nem jó, ha haragban vagy a Baltikokkal. - suttogta.
- Visszamegyünk az otthonodba? - kérdeztem.
- Miért? Még van idő amit velük tölthetnénk- - majd rám nézett. Láthatta hogy nagyon nincs kedvem velük lenni. Megint. Eleresztett.

- Figyelj, még egy esélyt, csak legalább egy esélyt még adj nekik. - hajolt hozzám. - Estonia ideges most Latviára amiért nem bír téged. Szerinted azért tehet hogy alig ismer, és még nem szokott hozzá a, "nem becézhetsz" bölcs szabályodhoz? - folytatta mosolyogva.
- ...Rendben, maradjunk egy tíz percre. - adtam be a derekam. Még kis idejig hallottuk a további Baltikokat morajlani, de ez kezdett elcsendesedni, majd végleg abbamaradt. Idejének láttam bemenni.

- Sziasztok, visszatértünk! - húztam Lietet, mintha annyira izgatott lennék. Szeretnék örömöt szerezni neki.
- Heló kis szeretetzacskó, jobban érzed magad? - tettette Estonia is a kis ártatlant.
- N-ne nevezz-... Jobban. Kicsivel jobban vagyok. - fogtam visssza magam.
- Nem igazán kedvelsz minket, igaz? - vonta fel a szemöldökét.
- Hát...még nem tudtam dönteni. Ezért kérlek bánjatok velem óvatosabban...? - próbáltam a legjobb választ adni a kérdésére.
- Ahogy akarod! Nem zavar minket egy másik törékeny virágszál... - tekintett egy kicsi pillantást Latviára.
- Csak én nem vagyok törékeny. - vigyorgott.

Lényeg a lényeg, tényleg mindent beleadtunk, hogy kicsit legalább megkedveljük egymást, és szerinte teljesen jól fejlődtünk az ismerkedésben, ugyanis kicsit nőtt a bizalmam Latvia felé.
Igen, Latvia felé. Meg Estonia nem igazán volt bunkó velem, de most kibékültem vele, amiért Veznek nevezett.

- Nos...Letelt már több is, mint tíz perc. - ennek hallatára már megragadtam Lietet.
- Nos Lithuania, Vezlania semmit sem változott irántad! - nevetett Estonia. - Esetleg éhes még?

- Kösz, nem, már azóta elment az étvágyam. - mondtam határozottan.
- Hadd ne számoljam meg hogy mennyit pazaroltál a burgonya-, hús-, és tejföltartalékaimból... - mosolygott Liet.
- Oké, szerintem menjünk is... - nyitottam ki az ajtót. Liet még valamit nagyon rejtegetve elmondott, majd mindketten megindultunk.

- Ehm, Liet? - kérdeztem csöndben mellette sétálva.
- Igen?
- Nem is tudom mit kérdezzek és mondjak. Sok van...
- Kezd el.
- Szóval néha elgondolkozok azon hogy... - kezdtem. - Hogy néha kicsit olyan vagy mint egy szülő, aki pár hete fogadott örökbe.

- Ehm...ez igazán. Szokatlan hogy...ilyesmit mondanak rólam! - akadozott.
- Heh, ne értsd félre kérlek... - kezdtem mosolyogni.
- Hogy érthetném félre...?
- Hát hogy, ne butáskodj apuciiii~ - játszottam, amitől szerintem vörös lett, de nehezen lehetett látni, mert takarta az arcát.
- Ez poén volt, nem kell izgulnod! - nyugtattam, majd az ajtóra mutattam. - De már itt is vagyunk az otthonodnál!
- Ne nevezd az enyémnek. - mondta.
- Miért nem?
- A tiéd is. Igaz, talán csak egy ideig, de attól még mindig nevezheted a sajátodnak.
- Akkor a miénk. - válaszoltam röviden.
- Ez így a jó megnevezés. - mosolygott, és benyitott.

Én rögtön a kanapéra dőltem, mivel már hét óra múlt, érdemes ilyenkor már pihenni. De minnél hamarabb várom hogy Lieten aludjam végig az estét. Bár most szerintem egyikünk sem fog aludni a másik mellkasán, mivel Liet mellém ült, pár perc múlva szinte mintha kiütötték volna, mellettem szunyált. Oldalfekve volt, nem akartam hogy elaludja a kezét, így csak melléfeküdtem.
Így is könnyű volt aludni...

840 szó!
De jó, és ez egy olyan rész volt, amben volt sokkal több alternatíva, mint egy átlag résznél...példának Estonia nem becézte volna Vezlaniát, vagy Vezlania nem akadt volna ki ennyire........

Mindegy

A Nyeh legyen veled!