Úton a célhoz  1/???

Romania szemszöge

assan három órája sétálok az erdős terepen, talán az is lehetséges hogy esetleg körbe járom az egész helyet. Viszont senki nyomát sem láttam még, ami egy kissebb kudarcnak számított, de nem adtam fel. Vagyis, igyekszem nem feladni.

Miután ezt elhatároztam, még úgy két órát néztem a terepet, majd úgy éreztem, hogy itt az ideje kicsit megállni, és pihenés közben gondolkodni.

Letérdeltem a kissé fagyott földre, és elővettem az egyik kincsemet, a sok közül.

Egy szép vörös-barnás borítójú könyv, aminek az elejére még régen felírtam románul hogy Húsz.

Csak úgy belenéztem pár nemrégen írt oldalba, hátha valamit elfelejtettem, és lényeges lenne most. Nem igazán tűntek hasznosnak, de emlékeztettek sokmindenre.

Rengetegszer volt hogy felakasztottam magam, de csak ritkán jöttem rá, hogy élőhalott vagyok, ilyenkor mindig ott felejtettem magam, és Bulgaria szedett le. Ezeken mindig nevetek, olyan furcsán nézhet ki hogy egy szláv-török leszed egy kötélről engem... Meg arra is emlékszem, amikor Hungary-ről álmodoztam kiskoromban, úgy ezer évesen...Talán most is? Nem merem talán magamnak bevallani...

Lassan viszont ropogásokat hallottam. Gyorsan feltápászkodtam, és körbenéztem. A látvány teljesen kiakasztó volt, csak meredtem a dologra.

Egy vadmalac volt, gondolom már azt gondolták hogy tavasz van, mivel már csak este van fagy, így ezek most vannak.
És ha itt van egy, az azt jelenti hogy van több is. Ha van több, van anya is. Ha van anya, az azt jelenti, hogy nekem végem is lesz.

Elakartam ijeszteni a jószágot, de azt nem igazán hatotta meg a próbálkozásom, és továbbra is két méteres körzetbe járkált.

Tudtam hogy nem nyúlhatok hozzá, mert akkor nem csak nekem lesz végem, hanem talán kiűzik a családjából, fagyban meg nem éli túl ő sem.

Ezt mind tudva, próbáltam elűzni ismét, mire észrevettem, hogy igazam volt. Megjelent az anya is, amihez futnom kellene, de nem tudok gyorsabban futni egy familista vadnál. Szóval csak egy dolgot tehettem.

Igyekezni túlélni.

Az anyavad teljes erővel nekem rontott, és sikerült az egyik agyarát belémvájnia, amire fájdalmasan felordítottam. A vad eldobott egy méterre a földtől, így teljesen kiterültem elé. Kábán gondolkozóba estem, majd kiötlöttem valamit. Visszafogtam a levegőt, és vártam, hogy elfelejtsen, mint csak egy halott dög.

Az állat egy idő után odajött hozzám, a hátamra fordított, és alaposan megnézett. Miután halottnak titulált, közömbösen eldöcögött a kölykével, hátrahagyva engem.

Fél perc után kezdtem homályosan kezdtem látni, ezért ismét levegőt vettem, majd megállapítottam, hogy fogytán van az erőm.

Kezdtem még homályosabban, és sötétebben látni, és már a szemem is kezdett fáradni a nyitva tartástól. Féltem hogy sötétedni kezd, és a maradék életerőm is elszáll a fagyos időjárásban. Nem akartam elaludni a fáradságtól, mivel azzal lelassulna a szervezetem, és akkor végleg...nem akarom kimondani, de meghalok...

Éreztem hogy egyre jobban hűvösödik az idő, egyre fáradtabb vagyok. Majd olyan dolgot csináltam, amit még most sem értek miért tettem.

Elkezdtem a fájdalomtól nevetni keservesen. A maradék erőmmel az eszem azt mondja hogy ezzel csak pazarlom az időmet, de lejjebb már úgy érzem, nincs más hátra. Nincs jobb dolgom amit tehetnék itt jelen esetben.

- Drága Húsz... - kezdtem magamba beszélni. - Ez lenne a Halál? Az ami eltávolít engem mindenkitől akit nehezen megszerettem? Ami megakadályoz a céljaimban? Vagy esetleg...ez azt jelenti hogy nincs más, amit tudnék tenni? Félek hogy...mindjárt megtudom...és...félek az....ismeretlentől...m-mindenki fél, igaz...? Mindenki fél...attól, amit...nem tudott megtapasztalni... Ezt mondtam neked én...a kínban ázó Romania...vagy ahogy jobban szeretem...
"BP".................................