Vakmerősség Veszély 4/???

Hungary szemszöge

Romania háza előtt álltam, készen a támadásra. Transylvania is tudta, hogy itt leszek. Fáradság szerint dél lehet. Mégegyszer a lapra néztem. Minden kész. Itt az idő gyorsan cselekedni. Benyitottam. már nem törődtem a csendességgel. Előbb utóbb úgyis támadok. Gyorsan a folyosó végére, és kinyitottam. Kissebb kiáltásokat hallottam Transylvaniától. Ha az a bögöly b-...megerőszakolja-! Be kellett nyitnom...!
- Erdély! - kiáltottam. Erdély ugyanúgy volt, vérző szájjal, és a hegyes fogait a húsába nyomta Romania.
- Mit csinálsz?! - ordítottam le a birkapásztort.(Apa nevezte így, de illik ide)
- Mekkora meglepetés! - vágott unott arcot. - Legközelebb kopogj.
- Leközelebb már nincs miért itt lenned! - poénkodtam.
- Komolyan? Mutasd meg miért! - válaszolt. Majd nekirontottam, és sikeresen felborítottam.
- Azthittem többet tu- - szólt bele, de betömtem a száját, majd távolabb mentem. Azt titok mivel, de úgyis kiderül:
- Mi a francért van nálad rohadt mákos tészta? - köhécselt.
- Ellenségek ellen. Mindig van, és csak a magyar-testvéreknek jó! - mondtam a magam bölcsességét. Majd valami lassú, fúvós zenét hallottam, amire Romania ideges lett.
- Jaj, ne! Pfft, adj egy kis időt! Moldova hív. - kotort a dolmánya zsebében, majd kihúzta az "Ébredj, román!" zenét játszó telefont, és kihangosította, nem tudom miért.
- Szia, anya.
- Romania, zavartalak!
- Te mindig zavarsz.
- Nem mondod, én csak nem értem, miért vagy a fiam, azt se értem, hogy miért van csak nekem gyerekem Europe területén. Vagy esetleg van valaki másnak is anyja itt. Vagy valaki szülő. Mindegy, az országoknak nagyrészt csak testvérük van. Büszke lehetsz!
- Térj. A. Lényegre. Anya.
- Ja igen, hol vagy?
- Otthon.
- Rendben. Valaki veled?
- Itt a barátom.
- Hallottam hogy Ungaria jönni fog hozzád harcba.
- Ki mondta?
- CzechoSlovakia.
- Hogyhogy pont ő?
- Én se értem, de felhívott...
- Kösz...
- Szívesen, fiam. Megkérhetnéd hogy segítsen a barátod, nem?
- Viszlát. - tette le. Majd ő is letámadott volna, de meg állítottam:
- Apropó, miért hívtál a barátodnak?
- Én? Téged? Pfft, soha. Én másra mondtam. - jelentette ki. Akkor megéreztem, hogy valaki lefog. Gyorsan szabadulni akartam, de már késő volt. Az a valaki megkötözött. El se hiszem, hogy elkaptak...
- Szép volt Bulgaria, most kezdhetünk vele azt, amit akarunk. - mondta Romania, aki felvette az aljas mosolyát. Majd megfogta az állam: - Okosnak hitted magad?
- Az vagyok. Ezerszázhuszonnégy éves. Minek néztél, bögöly?!
- Mi lenne, ha megismételnénk az esti esetet? - válaszolt. Tudtam mire gondolok.
- Inkább folytatnám a harcot.
- A harcnak vége. - mosolyott szélesebben.
- Magyarország, ugye visszajössz megint? - kérdezte Transylvania. Kénytelen voltam úgy távozni.
- Tedd akkor. - sóhajtottam.
- Na erre vártam, kishölgy...~ - repült fel, és kidobott a tegnapi lyukon keresztül. Tudtam, hogy kevés az esélye, hogy felvesznek valahol, hogy ne fulladjak meg.

Végül csak lebegtem reménytelenül a Semmiben... Kezdett fájni a fejem. Szédültem. Itt a végem. Semmi ajtó. Senki aki befogadna. Minden elsötétült.

Majd mintha mégis...

Mintha valaki...

Valaki megfogta a kezem.

1 nap, 2 rész, hát nem vagytok elkényeztetve? (Ne vegyétek komolyan pls.)