(Woodoo Romaniás Transylvania fent! Egy büszkeségem!)

Poland szemszöge

- Poland! - ugrott rám Hungary, mire felnyögtem.
- Jézus, Węgry, ha esetleg rád hányok?! - ülltem fel.
- Jajj, ne haragudj... - játszotta a megbánót. Játszotta.
- Nem, dehogy, mi bajod van hogy így letámadsz? - kérdeztem.

- Egyszerű. - kezdte. - Ezt a levelet kaptam "BP-től" hogy holnapután találkozunk lent! Nem izgalmas?
- Remek, tekintve arra hogy mindenféle nyálas dolgokat ír neked, biztos örülni fogok neki... - durciztam.
- Naaa, én soha nem hagynálak itt! - kuncogott.
- Ettől függetlenül bizonytalan vagyok... - motyogtam. - Eddig mindenki csak gyarmatosítás miatt akarna igazán, és sok év után te vagy aki nem igazán szeretett magam miatt, és ez olyan nekem mint egy csalfa álom.
- Szerinted én nem szeretnélek eleve? Aranyos vagy, mellesleg persze- - majd ebbe belekiabált Transylvania:
- Ja igen, Magyar, ma megint jönnek a többiek! És most jutott eszembe hogy szóljak!

- Banyek, erre már megint nem számítottam... - állt fel. - És hogyan kellnek át?
- Hát, gondoltam berúgjuk az ajtót, hátha úgy jobb lesz! Legfeljebb soha nem csukjuk be.
- Várj meg itt, most veszélyes dolgokat fogunk művelni. - állított meg.
- De még befejezed amit elkezdtél? - néztem az ágyból.
- Annyira akarod hallani? - nevetett.
- Tak, esetleg akkora baj? - feleltem.
- ...Mellesleg persze szexi vagy. - kacsintott, majd ott hagyott. Nem is baj, legalább nem látta a vörös képem. Vajon ezt hívják flörtölésnek? Nagyon úgy érzem...

- Na helósztok homók és heterók! - köszöntött minket Slovakia. - Ja hogy még csak ti vagytok?
- Mi ez a köszönés? - kérdeztem halkan.
- Elsők szoktunk mindig lenni Slo'. - terjesztette Czech az igét.
- Oh, igaz. Ezt elfelejtettem. - közölte. - De legalább megoldottátok az ajtót! Igaz ez egy aprót meglátszik...

Biztos arra gondolt hogy az ajtót a székely-magyar testvérpár tényleg berúgta az ajtót, ami így kicsit szálkásan beroppant.

- Nos, engem nem zavar... - vont vállat Hungary. - Igaz kevésbé strapabíróbb, de ha óvatosak vagyunk, még akár megszokott is lesz...!
- Biztos... - indult meg Czech a Hungary raktárához, mutatva hogy ez rohadtul nem érdekli őt.

Már egyre többen voltunk, én meg egyre jobban elvesztettem Hungary-t. Bezzeg Slovakiát és Czechet szinte egyből kiszúrtam, de Hungary úgy eltud tűnni a tömegben...
Már azon gondolkodtam hogy megkérdezek valakit, mikor eszembe jutott valami:

Czech lehet már megfejtette hogy ki az a "BP", ő meg már úgyis teleitta magát Russiával egyetemben. Ha elmondja, talán később megakadályozom időben az illető csábítását. Odajöttem hozzá megkérdezni mindkettőt.
- Hé, Czech? - kezdtem.
- Hmm?
- Kérdezhetek pár dologról!
- Bhátrannn...

Oké, ő tényleg be van csiccsentve.
- Szóval sejted hogy ki "BP"?
- Mhinek mondjam el? Mókha lessssz ha kiderülhö...
Ez nem működött. Kár... Nie, újrapróbálkozok.
- Nekem elmondhatod, nem érint engem igazán.
- Hát minök khérdezhed?
Igaz. Oké, feladom, majd maximum meglesem őket.
- Azért köszi...
- Másh?
- Oh igen, látod valahol Hunt?
- Eeeeeeh...mintha otht lenne, de kicshit nehhhéz látni... - mutatott egy irányba.
- Köszönöm!...Ezt is! - köszöntem el, de közben megbotlottam valakinek a lábába, és nekiestem...

Az ajtónak.

Az rögtön megreccsent, és keletkezett egy ökölnagyságú lyuk rajta. A reccsenésre úgy mindenki felfigyelt persze, én meg a földön voltam.

Legalább egy enyhébb agyrázkódásom lehet, de lehet túlreagálom. SŐT, remélem hogy túlreagálom.
- Oh, lehet nem voltam elég ügyes hogy elkapjam... - magyarázta Romania mindenkinek, majd kinyújtotta nekem a kezét. - Segítsek utólag?
- Nem fogadok segítséget tőled. - próbáltam felállni. Pár szálka belemehetett a hajamba, mivel viszketett a fejem.
Nagynehezen felálltam. Kicsit szédültem, szerencsére Hungary rögtön odajött és segített.
- Nyugalom, nem esett semmi komoly bajod. - tapogatta ki a szívem Hun. Talán érezhető volt hogy feszült vagyok... - De azért szerintem ne járkálj össze-vissza most. Ahogyan ismerlek könnyen ájulós típus vagy.
Bólintottam, majd bevitt a szobájába, és leültetett ő meg hátulról ölelt.
- Haragszom rá... - szóltam nagysokára.
- Kire? Romaniára? - reagált erre.
- Ühüm... - bólintottam.
- Őt kérték.
- Tessék...?
- Kérték arra hogy azt akit a legkevésbé kedvel, azzal udvaroljon. De amúgy mondta is hogy elakart volna kapni. Tudod ez olyan filmes akart volna neki lenni...
- Aham... - értettem egyet.
- Ő már csak ért hozzá, nem? - nevetett. Igaza van.
- Te is értesz hozzá! - feleltem.

- Talán tanultam tőle... - tette hozzá: - Csupa "T"...
Ettől végigfutott valami a fejemen.
Mi van ha Romania "BP"?

- Amúgy... - folytatta. - Megtartjuk az ajtót úgy ahogy van, emléknek.
- Én nem szívesen emlékeznék erre vissza. - mondtam.
- Nem aggódj, kis idő múlva ezen már csak nevetni fogunk! - szorított meg egy kicsit az ölelésén.
Visszaöleltem őt, és akkor nem érdekelt hogy közben Slovakia készít képeket rólunk...

686 szó.

Huh, végre nem annyira este írok, szerencsére hamar észrevettem az időt...

Ja, és nyugi, Transylvania nem fogja kínozni Romaniát...ebben a könyvben nem!

De azért itt van ha még nem akartad megnézni!

A Nyeh legyen veled!