(Igen, nincs Valentin nap még! Nem kell szólni, helyette olvassátok a kétezer szavas részt. Jó szórakozást!)

Poland szemszöge

- Hungary~ - nyúltam végig a barátnőmön keresztül.
- Mivan? - hümmögte az ágyneműbe.
- Tudod jól hogy milyen nap van. Csak nem szeretnéd megtartani. - maradtam kifeküdve rajta, miközben az arca még mindig az ágy matracában feküdt. Kócos haját kezdtem simogatni, amibe beleborzongott.

- Úgy viselkedtsz, mintha a feleségem lennél... - mormolta ismét.
- Mert Valentin nap van! A szerelmesek ünnepe! Tudom hogy te is szeretnél barátságosabban viselkedni másokkal is! Illetve valakit hívni...Valentinomnak~ - jézusom, miért beszélet így?!

- Azóta erről beszélsz, mióta America megemlítette... De akkor is mondtam, hogy "Nem, kösz, nem ünnepelni magyarok". - baromkodott az arcát végre felemelve.
- Kérlek? - mondtam még próbálkozva.
- Nem.
- Nie Węgry, jönnöd kell! - fordultam hasra. Egy kis hatásszünet...

- Nem. - dőlt vissza az arcába, és a következő pillanatban aludt is tovább.

Hát igen, néha tud velem is ilyen flegma lenni...

A telefonom zörögni kezdett, amit azonnal felvettem, és az alvó barátnőmön ellentétes irányban feküdve olvasni kezdtem.

USAme: Hát... Nézzétek meg ezt!

Megnéztem, hogy pontosan miről van szó, és egy videót láttam. Rögtön elíndítottam:

- Sziasztok srácok, most éppen azt vesszük fel, hogy mit fognak a szüleink reagálni arra, hogy Russal járok! Transylvania felvitt minket kiengesztelésül... - mosolygott America a kamerába. - Itt van Russ is, hogy megvédjen!
- Pontosan kiknek is beszélsz? - hallottam Russiát.
- Felveszem a többieknek az egészet.
- Az...egészet?
- Problem?
- Nem tudom...talán. - válaszolt Russia, majd kinyitotta a mellette lévő ajtót. Beléptek, és rögtön a kereszteződésnél America lerakta a kamerát, pont hogy látszódjon England, és France, ahogy reggeliznek.
- Jó reggelt anya! Jó reggelt UK! - köszönt America, mellette Russ. France kispiccelte a bort a szájából amit ivott, UK meg ugyanígy volt a teájával.
- Mit keress itt ez az Soviet?! - mutatott Russra UK.
- Ja, hát... Izé...ő, Russ, az én egyik legújabb barátom...akivel komolyabb a...kapcsolatunk... - felyezte be a kissebb bemutatását Russnak. UK fizikailag lehetetlenül vörös lett.
- A-apa, miért hasonlít a fejed egy paradicsomra? - kérdezte America érdeklődve.
- Khm...*gulp* Bocsánat, ha megengeditek...elmennék egy kicsit... - állt fel UK, idegesen félrelökte Russt, és elment.
- Ame, kérlek most ne zavard az apádat, mostanában egyre idegesebb, szóval lehetőleg maradj távol tőle. - oktatta France Americát.
- Megértettük, ugye Meri? - fogta meg Russ America vállát.
- Egyébként örülök, hogy valaki van a fiamnak, azonban vigyázz is rá! - mosolygott France Russiára, aki mosolyogva elkanyarodott, és America befelyezte a videót.

Hű, ez nem semmi reakció. Azt hittem hogy kivágja őket, de nem... Bár UK idegessége az lehet most EU miatt van, ugyanis most hagyta végleg ott az uniót, tudni illik...

- Hun? - néztem az új ágyamra, ami ismét felmorgott:
- Most mivan?
- Meggondoltad magad?

Egy ideig csak nézett.

Ismét hatásszünet. Beindíthatnám a himnuszt ezala-

Majd ismét megkaptam az unott választ:

- Nem.

- Remek, itt fogsz feküdni egész nap? - ülltem fel végre. Nem vártam válaszra, és nem is kaptam. Inkább kimentem a többiekkel beszélgetni, illetve a baromságokon nevetni.

Igaz, Hungary nélkül eléggé szegényes a humorunk, az is talán Slovakia balfékségéből ered, vagy annak a változtatásain...

- Hungary? - nézett rám America amint megérkeztem.
- Nem tudtam meggyőzni. - hajtottam le a fejem. - De azért átgondolta párszor!

- Akkor végleg le kell róla mondani. - fordult Americához Romania. - Makacs lány ő, tudod.
- Aham... - bólogatott Liet, Czechia, és Slovakia.
- Alright... - egyezett bele America. - Akkor ki jön?

Mindannyian feltettük a kezünket. Én még azért visszanéztem Hungary ablaka felé, és ahogy láttam, ő is nézett engem. Hamarosan viszont elfordult, és eltűnt a szemem elől.

- Baj van, Pol'? - kérdezett Slovakia.
- Nie brat, csak hiányozni fog Hungary... - válaszoltam Slovakiának.
- Persze, nekünk is, de döntse el mindenki hogy mit akar ünnepelni hogyan, és mit nem sehogyan, igaz, én Valentinom? - ölelte át Amerciát Russia. Erre mindenki kivörösödött, de leginkább America, és Slovakia persze

Szóval miután felszenvedtük Russiát én, Romania, és Transylvania, nekiálltunk elmenni America ajtajához. Időben nem volt túl hosszú, gyalog egy fél óra, szállva meg úgy három perc legnagyobb erővel, de hát Hungary más eset...

Estére már minden rokona megérkezett Americának, akik akartak jönni ugyanúgy szóval már javában beszélgettek, ismerkedtek, "Felelsz vagy Merszeztek", és egyébb olyan játékot játszottak, amihez ilyen érzelmesdi kell, szóval csak egyedül álltam, és néztem a tömeget.

Sokkal magányosabbnak éreztem magamat, mint bármikor máskor...

Úgy kábé nyolc-kilenc óra körül kopogtattak. Tekintve, hogy az ajtó mellett voltam, nem csináltam semmit, helyette némán néztem az ajtót.

Hamarosan America is észrevette hogy már lassan dörömbölnek, ezért kinyitotta az ajtót. Majd lesokkolva állt ott.
- Mi az? Ki van ott- - jött oda Romania is, aki szerintem azután talpig lefagyott. Elegem volt ebből a játszmából, ezért távolodtam az  két métert, és arrébb hajoltam, hogy lássam ki az.

Egy elég széles vállú, valószínűleg férfi volt, valami furcsa takarószerú dologgal takarva a testét. Arcát nem lehetett látni, mivel valami maszkszerűség volt rajta, vagy mifene.

- Üdvözlöm a kedves urakat! - rázott kezet Americával, és a dermedt Romaniával, majd felém fordult.
- Na meg persze ne felejtsük el a hölgyeket! - indult meg felém dörmögve. Megfogta a kezem, és kissé feltolta a maszkját, hogy megcsókolja a kezemet.
- Miért nem nyitsz nekem helyet, Poland? - suttogta még nekem. Erre kénytelen-kelletlen elpirultam.

- Honnan tud maga ennyit? - fordultam felé furcsállva.
- Ne magázzon, tudja hogy ki vagyok. Tudja, hogy látott már. - mormolta.
- Na álljunk meg egy percet... - tért magához Romania. - De magát ha nem ismerjük, honnan ismerne minket?!

- Romania... - fordult felé az illető. Azt hiszem Romania meggondolta az utóbbi hangsúlyát ennek hallatára.
- Ömh, bocsánat, tényleg-, tényleg nem gondoltam komolyan! - mentegette magát.

- Nem Romania. Nem a beszédeddel van probléma... - sétált felé is. - Naiv Romania... Régen olyan álmodozó, és szeretettelteli voltál emellett a naivitás, és beszéd stílus mellett... Mára meg egy megtört szívű idegen vagy a szemeimben, és szerintem nem vagyok egyedül... Esetleg nem is emlékszel az alkura? - beszélt hosszasan Romania szemébe bámulva.

Romania erre köpni-nyelni nem tudott, csak bámult a vele egymagas emberre. Nagysokára mégis visszaszólt:

- Az alkut több mint ezer éve tettük. Illetve alacsonyabb voltál... Ráadásul egy ideig ez mintha megszűnt volna... Azért nem jutottál eszembe!

Erre mindenki bámulta a két beszélgetőt, és mindenki a válaszra várt, hogy mi a túró folyik.

- És még mindig nem mondtad el hogy ki vagy! - folytatta Romania.
- Igen, láthatod hogy megváltoztam. Igen, nem mondtam meg hogy ki vagyok, mikor megszakadt az alku. Igen, megszakadt egy időre... És a legelső kérdésedre annyit...hm... Hogy én sok mindenkit ismerek. Országok vagyunk, illik egymást ismerni... - mormogta hallkan.

Ezután minden csak annyira volt változatos, hogy pár rokonság - amit persze Slovakia hívott - körbeállta az idegent, és elkezdték kérdésekkel nyúzni, de nagyon nem akart válaszolni. Azonban minden kérdés válasza után engem nézett. Mintha védene engem minden pillantásával. Mindig visszanéztem rá, de ezzel csak azt értem el, hogy Croatia kiszúrja. Nyílván indult meg felém, hogy megkérdezzen.

- Helló, északibb rokon! - köszöntött a maga módján.
- Mit akarsz annyira kérdezni? - hagytam annyiba.
- Csak nagyon nézed azt a Poklade maszkos fickót... - nézte ő is azt a valakit.
- Ő kezdte... - vontam vállat. - Milyen "Poklade"?
- Egy téli ünnep, főleg a délszlávok körében... Mint amilyen én is vagyok! - mutatott büszkén magára. Erre csak unottan néztem megint őt. Egyre jobban izgatott. Hogy van neki köze Romaniához, hozzám, és a déli rokonaimhoz? Bár belegondolva Romania is déli-európai, ehhez lenne köze?

Mégjobban belegondolva Romania idén keveri már a legjobban a levest. Először közeledik Austro-Hungary-hez, majd felakasztja magát, furcsa hangokat ad ki, majdnem megerőszakolja a szobatársamat - aki mellesleg a barátnőm - és folyton új dolgokat tudunk meg róla. Mindeközben vámpír, csak hogy ne említsem.

Elűztem Croatiát, és kicsit beszélgetni akartam Romaniával.
- Ömh, hé... Romania...? - kocogtattam meg a vállát, hogy nézzen rám.
- Igen? - fordult felém.
- Szóval...beszélgettél...vele és csak érdeklődnék, hogy honnan, hogyan, mikor ismerkedtetek meg? Egyáltalán hogy ki is... - soroltam a kérdéseket.

- Iiiigazából csak pár perccel többet láttam belőle mint ti. Még úgy ezer éve volt, Hungary ajtajában, amikor még rendes hegyeket, fákat, réteket gondolt ki oda, amikor unatkozni kezdtem, tudod ez a tipikus gyermekes unalom, amikor szükséged van akár látni is valakit... - kezdett bele. Rábólintottam. Most éreztem kifelyezetten ezt az érzést.

- Szóval unatkoztam, és akkor láttalak meg titeket.
- Minket? Hogy érted ezt?
- Téged, Lithuaniát, és Hungary-t, a régi nevén. Valami Erdély Birodalom vagy mi. És felkeltettétek az érdeklődésemet. Igaz, körübelül annyi lehettem, mint most te, de mégis. Furcsa, igaz?
- Hát eléggé. Én még csak úgy ötven lehettem akkor...túl fiatal vagyok...

- Mindenesetre ti észrevettetek, és Hungary erre valamit mondott, pontosan már nem tudom mit, és jött valami állat, valami furcsa kinövés volt a fején, és felkapott titeket, Hungary meg megragadta azt a fejéről, és eltűntetek... Persze futottam utánatok, nehogy megint egyedül legyek, de helyette eltévedtem. Nem találtam a kijáratot, amivel hátrahagyhattam volna ezt a helyet. Elkezdtem segítséget kérni... És akkor jött ő... Ez a furcsa maszkos ország, csak körübelül akkora volt, mint egy hirtelen idekerülő ország. Tehát fejlett, de nem a legnagyobb. Elmondtam mindent neki, és erre felvállalt valamit, amit nehéz volt visszautasítani... - hagyta abba egy időre. Azt hittem mondani akarja tovább, szóval vártam. Majd meguntam várni, és megkérdeztem:

- Mit?

Erre kicsit összeráncolta a szemöldökeit, de folytatta.

- Azt mondta, hogy barátságot köt velem, és Hungary-vel. Cserébe csak becsüljem meg. Illetve ha megszakad ez köztünk, akkor felfedi magát. De ahogy látod... - felyezte be a történetét. - Nem tette meg...!
- Értem... - hajtottam le a fejem.
- Valami még? - kérdezte még oda.
- Nem, köszönöm. - sóhajtottam.
- Rendben, de azért bármikor jöhetsz vissza! - mosolygott.

Most a vadidegent kezdem kikérdezni. Azt hiszem elég bátor vagyok, hogy megszólítsam.

- Ömh...elnézést...! - álltam meg a háta mögött, amire megfordult.
Nem mellesleg rálépett a bal lábamra, amire felszisszentem.

- Oh, elnézést hölgyem, igazán nem önszántamból tettem! - ment arrébb pár lépést. A furcsa lepedő alapú ruha alól kivillant egy fekete szövetrész, ami lefoglalta az érdeklődésemet. Ki szokott feketét hordani, aki valószínűleg férfi? Illetve hölgynek nevezz folyton...

- B-bocsánat az illetlen kérdésért, de mi érdekes van rajtam annyira? - nevetett a mély hangsúlyával, de mintha lett volna egy vékonyabb hang is benne.

- N-nie, semmi, tényleg, csak... Maga nagyon misztérius, tudja...! - nevettem kínosan én is. Hirtelen nem is nagyon foglalkoztam a sajgó lábammal, egészen addig, amíg nem kezdtem el járni az állásból. Ugyanis ekkor mintha csak a fájdalmat éreztem volna a lábam helyet.

Tipikus reakcióm a lábam felemelése volt. Pár pillanat múlva viszont kezdtem eldőlni.

A szárnyaimmal szerettem volna torlaszolni az esést, de ehelyett elkaptak. Nem is "akármelyik" rokon, pont azok a kezek, amik úgy fél órája még a kezemet fogta. Úristen, ez kezd egyre kínosabb lenni...

- Úgy hiszem, túl sokat eszek, ha ennyire fájdalmas volt! - állított fel a még mindig idegen.
- Heh, az én hibám... - vettem magamra az esetet.
- Apropó, kecses szárnyak! - mormogta kedvesen. Erre mit tudok mondani? "Kösz szépen, amúgy az elpirulás meg csak undorító smink, csá?" Nem, szerintem az vörös arcom megint csak a szégyenérzet. Mármint, soha nem hordtam sminket, mi van ha tudja ezt is?

Inkább leakartam lépni, de még mindig [^^"]rwára fájt a lábam, és ez így megnehezíti.

- Szerintem jobb lenne neked ha...! - kapott fel az illető. Miért történik ilyesmi pont velem?!
- Oh, [^^"]rwa, ez egyre kínosabb... - suttogtam. De legalább már nem éreztem a lábam. Ez pozitíz...

És erre kuncogni kezdett.
- Jobb már? - kérdezte.
- Ühüm! - bólogattam. - Meddig tervezel fogni?
- Meddig szeretnéd? - dörmögte.
- Hát...amíg jobban nem leszek...? - néztem rá kérdőn. Pechemre lassan már mindenki elcsendesült, és a következő pillanatban már mindenki minket nézett. Amikor körbenéztem, összeakadt a tekintetem Czechhel, aki éppen a sört spriccelte a szájából.

Némán álltunk, csak nagysokára szólalt meg az ismerős rokon, és barát:

- Sokáig!

Jézusom, az idióta Slovakia! Teljesen megfeledkeztem róla, és a rajongásáról!

Lassan viszont mindenki nevetni kezdett, ugyanis a fene hinné, hogy egy ilyen ismeretlennel összejönnék. Pár rokon tapsolt is, de azt is csak megfűszerezésként az estének...

Már mentem vissza a lenti szállásunkra. Körübelül mindenki ott volt még, csak nekem ez már kicsit sok volt. Ráadásul csakis arról az országon gondolkodtam, természetesen belefáradtam...

Benyitva Hungary még mindig aludt, mintha kissé részeg is lenne. Illetve Transylvania helye egy kissé szétmarkolt és megcincált, de lehet ez már így volt egy ideje. Hiszen napokban történt az az eset, amikor ideges lett a kuzinomra...

Szóval amire számítottam.

Hungary mellett viszont láttam egy borítékot. Megnéztem, de neki volt címezve, szóval véletlenül sem nekem, vagy Transylvaniának szólt. Nem ébresztettem fel, helyette én is bedőltem az ágyba, és szinte azonnal beájultam mellé.

Hungary szemszöge

Tipikus másnaposságra ébredtem, na meg Poland mellettem persze kidőlt. Bár  tegnap után már csak tíz után jöhetett vissza, szóval akkor megértem, hogy nem ötkor kell, mint ahogy én szoktam.

Feltápászkodva megpillantottam, valami fehér síkidomot...jobban megnézve egy téglalap...még jobban meg egy levél...a legjobban megfigyelve egy nekem szóló üzenet:

Drága Hungary!

Ismét találkozunk! Sajnálom hogy nem voltál ott a többiekkel, szívesen vártalak volna, édes...
De ezt már nem csinálhatjuk vissza, ami elmúlt, nem illik siratni! Remélem azért nem teltek rosszul a napjaid. Többször is írok, és őszintén várom hogy a végén szorosabban együtt legyünk...

Aki nem Budapest! BP...

Már megint ő? Furcsa, mintha mindig nézne...

Bár azt hiszem, ez sok mindent megmagyaráz ezzel az illetővel kapcsolatban. Például ott van hogy többször is írni fog, szóval talán kiderül minden. Nem lett öngyilkos, ez tény ebből. Nem Budapest... Rendben naaaaa, most mit gondoljak elsőre mint teljes magyar?

Illetve teljesen belém van zúgva a stílusából kiindulva... Ez viszont sok emberhez vezethet...

Mindegy is, egyszer úgyis kiderül minden...

Vagy kitudja még mi fog történni, a kikövetkező terveim után... Mert sok tervem van sok emberrel... És ez majd fegfelljebb tavasz végéig maradhat magamban...~

Jézusatyaúristen, ez rengeteg szöveg lett, és még csak nyolcadika van!!!!

Mindegy is, most hat nap különbség mit árt? UwU