16-nál több éveseknek ajánlom a részt! Yuris érintkezések, és...khmm, igen, dolog lesz, szóval ha nem érted, most hagyd ki ezt a részt! Most!

Poland szemszöge

Már este van, mindenki túltett a kis kalandunkon, valószínűleg alszanak már. Ahogy Hungary is mellettem. Pedig azért neki volt a legrosszabb ez, sehol nem volt senki, nem is tudta hol vannak. Meg látszódott rajta, hogy nem szeretné ezt megint megélni.

Bár igaz, ő sokat megélt, állítólag idősebb is az ezerszázhuszonnégy évével, csak hogy egyszer eltűnt nyomtalanul. Na meg rengeteg a közös múltunk is. Tatárjárás, közös királyok...neki még van több is, talán felsorolni sem tudom. Lehet ezért kezeli ezt ilyen közömbösen ahhoz képest?

- Hun? - fogtam meg a vállát. - Én nem tudok aludni...

Erre kissé fáradtan rámnézett. Ritkán látom szemkötő nélkül, általában megijeszt. Bár ez nem szemkötő, ez csak egy konyharuha, amit évek óta használ erre a célra.

- Hát... - mondta nekem. - Mit szeretnél?
- Nem ezt mondtam! - vágtam durcit. - Nem tudok aludni a ma történtek miatt...

(Ennyi időd volt, ne menj tovább, ha nem akarsz dolgot látni!!)

- Egy kis szórakozás kifárasztana? - mosolyodott el.
- Ehm, Hun, én... - tiltakoztam halkan, de erre csak rám fordult.
- Nyugi, ez biztos működni fog! - hajolt az arcomba.
- Én nem-
- Lehet hogy isten nem kímélte meg a leszbiket, hogy ujjaink legyenek, de ha lemegyünk, máris meg van oldva! - vágott a szavamba.
- Nekem nem szükséges ez. - mondtam ki végre.
- Hát jó, akkor it... - kezdett alulról vetkőztetni. Ez nagyon zavaró. Nem akarom.
- Nem kell félni... - nyugtatott. - Ez az embereknél természetes dolog...

- De mi lányok vagyunk...és ez így...csak úgy szórakozásból... - magyaráztam, de erre csak odanyúlt a vörös zónás helyemre, amitől kicsit megingottam.
- Hangszigetelt a szobám. - mondta, és még odanyomta a kezét, amitől egy kis nyögés kiszaladt a számon. Hun csak elmosolyodott mégjobban. Majd simogatni kezdett körülötte.
- Ez így...neked nem fair... - mondtam ki nehezen.
- Nekem ez elég, ha így látlak... - nézett rám. Majd a másik kezeivel végigtapogatott, néhol volt egy-egy kissebb sóhaj féleségem.

- Wi-więcej... - esett ki a számon. Szerencse hogy nem érti a nyelvem.
- Hát tetszik? - bakker, tanulni kezdett a nyelvemen, vagy mi??
- T-talán...egy kicsit.
- Az előbb mondtad, hogy többet akarsz.
- De...naaa, gonosz vagy, hogy tudod... - nyafogtam.
- De én szívesen teljesítem neked! - most a mellkasomat járja végig, de közben fogdos lejjebb is.
- Ez...már elég! - lihegtem.
- Most a kedvedért nem durvultam be, de már elég volt neked? - vigyorgott.
- Ehlég...már... - hörögtem, de azért sem hagyta abba. Egyre több levegőre volt szükségem.

E

zt követően megmeredtem, és hídba állt a hátam. Ez szerintem az úgy nevezett: beteljesedés.
- Máris? Alig csináltam még mindig valamit... - hajolt hozzám, és a homlokomra nyomott egy puszit. - De most legalább már tudni fogsz aludni?

- Veled biztos. - öleltem meg, amit viszonzott.
- De nem piszkítottam be az ágyad? - aggódtam.
- Majd feltakarítom reggel. Most viszont pihenj, fárasztó volt a napod. - engedett el, én meg visszabújtam az ágyába.
- Te nem jössz? - kérdeztem.
- Ahogy akarod! - dőlt be ő is, majd átfogott.

- Remélem még párszor még nem jön álom a szemedre. - suttogta a fülembe.
- Hun! - jelentettem ki a nevét, hogy tudja már hol a helye.
- Rendben, csak poén volt, ne aggódj! - ölelt át szorosabban...

Nos, igen, nem akartam ilyen durván belemenni, csak így egy kis játék volt az ilyen írása. De nem kell aggódni, igyekszem ma is egy normális részt írni, csak hogy na, rutin...