~有情人终成眷属~

(Ha a szerelmesek együtt, minden rendben lesz)

***

Lassan sétált az ajtó felé, talán valóban a marasztalásban bízott, mit nem kapott és nem is érdemelt. Ám talán jobb is így, mind a kettőjüknek, legalább is Zhannak biztosan. És Yibo érdekeit is védte. Hisz így az igazság sohasem láthatott napvilágot, ezen úton valami fájdalmas elől mind a ketten megmenekültek.

- Yibo, várj! - kiáltotta Zhan, hangja a csendet késként hasította. A másik ledermedt.

Bár nem tudta megnevezni az érzést - mi hosszú évek alatt vert gyökeret szívében és bomlott ki virággá -, és maga sem tudta, hogy most mit készül tenni, ám már kimondta, a kiáltást nem lehetett visszavonni.

Csupán a gondolat, hogy Yibot ismét elveszítheti sohasem tapasztalt pánikot és kétségbeesést, mindenekelőtt fájdalmat keltett benne. És csak egyet tudott: bármi is az, mi kettejük között van, nem hagyhatja elmenni a másikat.

Hallotta, hogy Yibo megtorpant, szinte az ajtó előtt.

Zhan pedig futva indult el az irányába, bár nem látta, hogy mi van előtte, lábaiban sem bízott, ellenben Yiboban. Tudta, ha elesne, megbotlana, Yibo elkapná.

Szinte belecsapódott a vágyott, meleg karok ölelésébe, mik ismerősek voltak már számára, bőrét pedig szinte perzselték.

Yibo nem szólt semmit, talán érteni sem értett semmit, hisz azok után miket mondott, miket a másik fejéhez vágott, kedvességet nem érdemelt tőle. Hát még azt, amit kapott!

Zhan gyorsan megtalálta az egyensúlyát az ölelő, védelmező, erős karok között. Egy pillanatig csak állt, maga sem tudván, hogy mit szeretne, vagy, hogy amit készül tenni, az valóban helyes e.

Jobb kezét lassan emelte fel, majd futtatta végig Yibo döbbent arcán.

Ujjai először a szeme környékét járták végig alaposan, feltérképezve a döbbent vonásokba torzult kedves arcot. A szemöldöke vonalát, a homloka ráncait, karakteres arccsontját, orra ívét. Új képet alkotott magában Yiboról, ezzel megváltoztatva a hat évvel ezelőttit. És amit látott lelki szemei előtt, még mindig tetszett neki, talán jobban is. Yibo megöregedett, ám ez csak jól állt neki.

Kíváncsi ujjai pedig tovább jártak az arcán, eljutva a másik felső ajkának a vonaláig. Megállt. Biztos helyes amit csinál? Nem. Biztos akarja? Igen.

A hüvelykujjával végigsimított rajta, szinte kínzó lassúsággal, mire Yibo tüdejében bennakadt a levegő.

Zhan lassan, nagyon lassan, szinte félve hajolt hozzá közelebb.

- Ne menj... - suttogta alig egy milliméterre a másik ajkaitól. Lehelete és szája szinte súrolta Yiboét. Majd bizonytalan, de bezárta a kettejük között lévő távolságot.

Ajkaikat először csak összeérintették, majd Zhan szinte azonnal vissza is húzódott, nem tudván, hogy a másik valóban ezt akarja e. Azt, amit ő.

Ám még hátra sem tudott lépni, Yibo határozottan visszahúzta magához derekánál fogva, nem eresztve, majd ajkaikat követelőzően és éhesen egybeforrasztotta.

- Most nem csak játszadozol, ugye? - kérdezte éhesen, míg halk nyögést előcsalva a másikból megharapta az ízletes, kipirosodott ajkakat.

- Nhemh... - nyögte kéjesen, a felelet pedig elhalt a csókok záporában.

Yibo felbátorodva túrt bele Zhan dús, barna hajába, majd még közelebb húzta magához, míg szájával áttért a másik nyakára.

Ha Zhan tudná, mióta is várt ő erre! És hirtelen meg is feledkezett mind arról, mi ennek a kimenetele lehet, arról, hogy egy nap úgy is elválnak útjaik, hogy nem lehetnek sokáig együtt. Így hát megpróbálta kiélvezni a pillanatot.

Zhan kéjes sóhaj kíséretében vetette hátra a fejét, nagyobb felületet engedve Yibo forró szájának és nyelvének, mik együttesen, kitartóan kényeztették. Az érzékeny bőrt harapta, szívta és nyalta - eszébe sem jutott visszafogni magát -, míg élvezte Zhan sóhajait, mi zene volt füleinek.

- Yi... Boh... - nyögte Zhan, kezeivel megpróbálta ügyetlen megszakítani a másik ostromát, ki csak nemtetszését kifejezve morgott egyet.

- Yibo, az ágyban kéne folytatni - préselte ki magából a szavakat, míg szájában újra benne nem lett a másik nyelve, ezzel beléfojtva a lélegzetét.

Ám Yibo nem tagadta meg a felajánlást, könnyed mozdulattal ölébe kapta Zhant, és már vitte is a hálóba.

Lassan tette le az ágyra, majd csupán egy pillanatra megszakítva a másik bőrének kényeztetését kapta le magukról a felsőt.

Yibo egy pillanatig elidőztette szemeit Zhan kidolgozott, izmos felsőtestén, ám - a nadrágon kívül - valami még mindig zavarta.

- Miért van a szemed előtt a kendő? - kérdezte mély, vágytól fűtött hangján. Bár a kérdés modortalan volt, nem lehetett hibáztatni, csak minél előbb meg akarta kapni a csemegéjét teljes valójában, ha már annyit várt rá.

- Mert... Mert nem szép látvány... - válaszolta Zhan szégyenkezve, a pillanat varázsa pedig megtörni látszott.

- Én látni szeretném... Téged szeretnélek látni, úgy, ahogy vagy... - suttogta mézes mázos hangon, míg Zhan puha ujjait csókolgatta, ellazítva ezzel a másikat, a vágy varázsát visszahozva. - Nekem mindenhogy gyönyörű vagy... - fűzte tovább, mire Zhan lassan rábólintott.

Maga oldotta ki az anyagot, ám fejét leszegett, talán megszokásból is.

- Biztos? Nem szép látvány... - adott hangot aggodalmának újból, mire Yibo egy hallható válasz helyett erőszakos csókkal fojtotta belé a szót, vigyázva hátradöntve ezzel az ágyon.

Majd csak hosszú másodpercek után szakadt el tőle kifulladva, levegőhiányba.

Zhan szemeire szürkeség költözött, néhol vörös árnyalattal. Élet nem volt bennük, ám Yibo látta benne a másik kitörni kívánó, csapdába esett lelkét.

- Gyönyörű vagy, Zhan-ge... - suttogta, majd egy lágy csókot lehelt a másik homlokára, csak, hogy utána áttérjen az alatta fekvő izmos mellkasára.

Kezeit sietve futtatta végig az izmokon, Zhan pedig szinte elolvadt az érintése alatt. Nem is tudta, hogy miért nem adta be a derekát előbb.

Apró, ám annál mohóbb csókokkal hintette be az egész testét, végig haladva a hasizma vonalán, a köldökénél, majd a mellbimbóinál állapodott meg. Sunyi mosollyal az arcán hajolt oda, majd fogaival gyengéden megcsípte azt. Zhan száján egy meglepett, fájdalmas, ám kéjes nyögés szaladt ki.

- Tetszik? - kérdezte csínytalan Yibo, míg ujjai között morzsolgatta a másik mellbimbóját. Zhan fejében pedig nem maradt egy gondolat sem, csupán a kéj és az élvezet. Csípőjét szinte öntudatlan, siettetve nyomta a másik ágyékának, újabb és újabb sóhajok kíséretében. Yibo száján ördögi kacaj szaladt ki, míg egy mozdulattal szabadította meg Zhant a nadrágjától.

Yibo hirtelen fogott rá a másik tagjára, mire Zhan ajkai közül egy meglepett nyögés szakadt ki, míg a takarót meggyűrte maga alatt.

Többet. Akart. Most.

Yibo lassan kezdte el mozgatni kezét Zhan merevedésén, ezzel is kínozva őt, ám a másik idegei sem voltak kötélből.

Hirtelen rántotta le Yibot maga mellé, hogy a fülébe tudja suttogni delejes hangján kéjes, ám parancsoló szavait.

- Magamban akarlak - mondta türelmetlen, és Yibonak sem kellett több. Szavai csak még inkább felkorbácsolták vágyát. Gyorsan szabadult meg nadrágjától, és dobta félre az anyagot a szoba túlsó végébe.

Zhan szájába tette ujjait, míg másik keze nem állt meg Zhan kényeztetésében.

Majd lassan felhelyezte neki az első ujját. Zhan teste enyhén megfeszült, ám mit érzett, az még nem fájt. Tudta, hogy lesz ennél rosszabb is, csak úgy, mint jobb. Megbízott Yiboban, tudta, hogy nem csinálna semmi olyat, mi neki nem jó. Teljesen rá, és akaratára bízta magát.

- Gyönyörű vagy ilyenkor, Ge - bókolt Yibo, ezzel is elterelve a másik figyelmét a fájdalomról, mikor a második ujját is felhelyezte neki. Majd lassan kezdte el mozgatni kezét, Zhant egyre csak a kéj kapuja felé sodorva, min kisvártatva át is lépett a nap folyamán előszor, ám nem utoljára.

- Neh... Hagydh... Abbah! - nyögte Zhan, mondta vége pedig gyönyörrel keveredett kiáltásba torkollott. Nedve beterítette a hasát és Yibo kezét, ám ez talán csak még érdekesebbé, még intimebbé tette a dolgokat.

Mikor Yibo úgy gondolta, hogy eléggé tág, Zhan lábait széjjelebb tette, tagját a másik ánuszához helyezte.

- Ez nem lesz kellemes - figyelmeztette mély, delejes hangján, mire Zhan aprót bólintott.

Yibo nem tudta, hogy a másik szűz volt e még vagy sem, hogy iskolás évei alatt voltak e kapcsolatai, ám arra jutott, hogy jelen pillanatban nem akar erre gondolni, hisz csak a féltékenység marta belülről.

Majd Zhan szájára hajolt, és megharapta az alsó ajkát, míg behatolt.

Zhan felszisszent, bár maga sem tudta, hogy melyik fájt neki jobban. Menekülni akart, ugyanakkor tudta, ha kivár, a kellemetlenség kifizetődik.

- Olyhanh szűkh vhagyh - lehelte Yibo, míg ismét Zhan nyakát szívta és harapta, ám csípőjével még nem mozdult. Csak várta, hagy szokja a másik a méreteit. Zhan pedig minden kényeztetésére tett erőfeszítést egy újabb kéjes sóhajjal jutalmazott.

Majd lassan elkezdett benne mozogni. Beljebb tolta magát, míg Zhan gerince ívbe feszült, ajkai közül pedig akarva akaratlan is, de egy fájdalmas sóhaj szakadt ki.

Ám nem menekült, és a kezdeti fájdalmas, feszítő érzés helyét kisvártatva valóban átvette az élvezet.

A pár lassú lökést hamar váltotta fel a gyors tempó, miben mind a ketten nagyobb élvezetüket lelték.

Zhan szemérmetlenül nyögött és kiáltozott, nem fogta vissza magát, hangja pedig zene volt Yibo füleinek. Karmolta és harapta, szívta és csókolta ott, ahol a másikat érte.

Végül együtt, és egymásba kapaszkodva érték el a gyönyört, hogy aztán egymás mellé hanyatlva szusszanjanak egyet. 

***

Zhan incselkedve futtatta végig ujját a másik puha bőrén aznap utoljára, csípője vonalától, az oldalán keresztül, az álláig. Ám keze megakadt valamiben. Egy ponton Yibo bőre nem sima volt és egyenletes, mintha régi heg nyomai lettek volna, bár látni nem láthatta. Mégsem kérdezett utána, hisz az álom már kivetette rá hálóját, a kecsegtető mélység ellen pedig nem maradt energiája küzdeni, megadta magát neki.