A lélek oly törékeny, érzékeny. Két féle lélek van ha nagy vonalakban kívánunk beszélni róluk. Az első fajta a kívül magát erősnek mutató ember, aki belül nagyon törékeny. Ezek az emberek általában kiismerhetőek a miatt, mert összetörnek és a mély szakadékba zuhannak. A második tipus akiknek valamennyire erős a lelke, de ők is sebezhetőek, érzékenyek. Ehez a kategóriához tartoznak azok az emberek is akik már megannyi megpróbáltatáson mentek keresztül és immunissá váltak a lelki támadásra. Azonban ők is sebezhetőek, mint minden ember, lélek.
A szeretet az ő lelküket is ugyúgy megváltoztatja, mint a gyengék lelkét. Az, hogy milyen irányba változtatjuk magunkat és lelkünket csak rajtunk áll. Senki más nem mondhatja meg nekünk milyenek legyünk, hogyan éljünk, min változtassunk. Ezek a mi döntéseink, a lelkünk és szívünk döntése. Az én lelkemhez az írás tartozik. Az írást a magaménak érzem és ezt az érzést senki nem veheti el tőlem. A zene is a részemmé vált és csak akkor tudok kiteljesedni igazán, ha énekelhetek, írhatok, valami különlegeset alkothatok az embertársaim számára. Szeretem amit csinálok! Szeretem a lelkem!
Így álljatok hozzá ti is. Ne engedjétek másoknak, hogy elvegyék a kedveteket attól, amit csináltok csupán üres, jelentéssel nem bíró szavakkal!
Legyetek hűek önmagatokhoz, ahoz, amit szerettek!
Ne féljetek felvállalni azt, amit szerettek!

Eme sorok megmelengették lelkemet.
A hideg, rideg valóságban egy kis lelki támogatást nyújtottak számomra. A szűrke hétköznapokból egy színesebb, életteltelibb világba kalauzoltak.
Ezeket a sorokat még szeretett nagymamám mondta. A bíztató szavakat nem nekem szánta egyedül, hanem mindeninek a világban, Univerzumban.
Mindenkinek segített, lelküket motiválta ehez hasonlító megnyugtató mondatokkal akár boldogak, szomorúak voltak. Mert a lelki táplálék mindenkinek motiváció tud lenni a legnehezebb napokban, szürke felhős időkben.
Hogy miért mondom, hogy szürke felhős időkben?
Gondoljunk csak bele. A szürke felhők nyomottságot, szomorúságot és bút sugároznak magukból. Üvölt róluk, hogy szomorú az ég. Bánatát pedig csak a Mindenható tudja megmondani.
A nyomottság azomban egyszer megszűnik, mint minden más ez is tovaszáll és helyére költözik a boldogság. Mert minden rosszank a vége valami jó.
- elmélkedtem magamban a szobámban.
Ekkor halk lépteket halottam. Cipőkopogás, majd trappolás szakította félbe az eddig jól megszokott csendet. Az illető megállt az ajtó előtt. A szobám ajtajában álló őrök miatt meg kellett állnia mielőtt belépett volna a szobámba. Kihasználva a lehetőséget kinyitottam a gardrób ajtaját, majd bementem a ruháim közé. Féltem. Féltem, hogy ő az és én nem tudok most a szemébe nézni! Nem megy! Előszőr át kell gondolnom a kettőnk kapcsolatát, utána majd beszélek vele. Addig nem!