Még egy hosszú percig mereven figyeli a szuszogó alakot, hogy megbizonyosodjon afelől, hogy valóban nem keltette-e fel. Majd maga sem tudja mi okból, de nem az ajtó felé kezd el araszolni, hanem a démont közelíti meg. 

Mikor alig egy lépés választja el az ágytól egyik kezével annak szélére támaszkodva hajol a pillanatnyilag békésnek tűnő fiú felé. A kíváncsiság nagyúr, így az is az oka annak, hogy most így nézegeti. Nem gondolta volna, hogy látja egyszer olyan arckifejezéssel, aminek hatására nem áll égnek a haja a tarkóján.

Mind a három démon nagyon furcsa, de talán ő viszi ezen a téren a pálmát. Valamint eddig úgy vette észre, hogy valamilyen érzést akarnak belőle kiváltani és eddig neki sikerült a leginkább a sündörgésük.

Max egy része már retteg tőle, ezt igazolják azon az előbbi gondolatai, mik szerint ha felébred és még az eperszőke hajú itt van, akkor élve felkoncolja. De még a kíváncsi oldala sokkal erősebb, ezért sem fújt visszavonulót, amint alkalma nyílt rá.
Ahogy gondolatai közt ismét elmerül az arany szemű, egy hang téríti vissza a valóságba.

-Tünés. Most.

Ahogy ismét Ryanre pillant látja, hogy a szemfehér nélküli szemek nyitva vannak s több mint valószínű, hogy egyenesen a halandó megrettenten csillogó íriszeibe mélyed pillantása.
Max pár másodpercre lefagy, majd amint realizálja a helyzetet azonnal hátra is ugrik. Szerencsétlen mozdulat volt, a saját lábában megbotlik s fenékkel érkezik a fa padlózatra.

-Bo-bocsánat...-hebegi- Én nem a-akartalak feléb-

-Azt mondtam, tünés... -lassú, tagolt beszéde most sokkal egybe függőbb ahogy felül.

A takaró lesusszan a démon testéről s ahogy a földön ülő mereven néz rá láthatja, ahogy a fekete palástból -mely még most is rajt van Ryanen- koromszínű kezek bújnak elő a hátánál s oldalánál, majd megindulnak az irányába.

A tizenéves fiúcskának több sem kell, eleinte négykézláb, majd végre két lábra felegyenesedve siet az ajtóhoz s ki is rohan rajt. Mint bemenetelekor, most is hasonló hévvel zárja maga után az ajtót. 

Körbe pillant. Szerencsére a két másik lakónak se híre se hamva. Megkönnyebbülten sétál el a folyosó végéig s a legtávolabbi szobát sajátjának kinevezi, majd besétál s leül az ágy szélére. Könyökeit a térdeire támasztja, míg tenyereibe pedig homlokát hajtja. 

Végig gondolja az egész mai napot rengetegszer, főleg a legutóbb történteket. Arra a következtetésre jut, hogy a feketeség biztosan már a reccsenésnél felébredt - ha aludt egyáltalán s tesztelte, mit fog tenni a szobájába betolakodó.

-Igazából nagyon furcsa ez a szerzet. A fekete szárnyaival valami antiangyalnak nézett ki, most meg ezekkel a kezekkel egy pókra emlékeztet inkább -gondolkozik hangosan.

Gondolkozik még ez után egy jó ideig, majd ahogy a percek telnek, egy idő után fejére nehéz álmosság ül. Az ágyon elterülve húzza magára az azon lévő takarót, majd ahogy szemeit lehunyja szinte azonnal mély álomba is merül.

*******************************************************************

Meg is hoztam a következő részt. Hiába az egyik kedvenc kis démonkám Ryan, ha én lennék abban a világban, szintén néha a hideg futkosna tőle a hátamon xD Ti hogy vagytok ezzel? Amúgy eddig kinek hogy tetszik? Bármi észrevétel? Minden féle véleményt szívesen fogadnék ^^