Ahogy Max látja az egyre csak közelítő valamit először megdermed, nem tudja mit tegyen. Addig fel sem eszmél, míg ismét fel nem csendül ugyanaz a víjjogó hang,  de most alig pár méter távolságból. Hirtelen realizálódik benn, hogy ami felé tart nem tervez előtte megállni, így még pont időben elhasal. 

Hirtelen nem az alá kerülő aprócska csontok förtelmes reccsenésével foglalkozik, mi a törésükre utal s nem is azzal, hogy ezen az apróságok hegyes végei felsőjét kiliggatták, mintha szita lógna rajt.

Most csak azzal foglalkozik, hogy akármi is adja ki azokat a magas hangokat, elsuhant felette - és valami hihetetlenül gyors. 

Mikor se nem hallja, se nem látja ,,támadóját" felkel a földről s a kisebb, ruháiba akadt csontdarabocskákat kiszedi belőle. Ez után körbe pillant s a fán meg is látja mi az, ami megrohamozta. 

A fa egyik ágán ül egy lény, ami első látásra olyan, akár a baglyok. Azaz formailag szinte teljesen olyan - csak vagy háromszor nagyobb, mint azok amiket eddig látott. A testét szürke, fehér és világosbarna tollak fedik nagy részt. Csőre és karmai aránytalanul nagyok testéhez képest. Szárnyain pedig se toll, se bőr, se izmok. Csak csontocskákból áll. 

Mikor ez a lényecske a szárnyait kitárva vijjog a halandó fiúcskára, az láthatóan összerezzen. Nincs semmi baja az átlagos állatokkal, de ez az izé eddig nem tűnik neki valami szimpatikusnak. 

Eszébe jut a sok bámulás közepedte, hogy lehet nem kéne sokáig szemeznie ezzel az állatkával - vagy mivel - szóval kis léptekkel áll neki hátrálni. Az utóbb említett tollas szárnyait becsukva simítja azokat testéhez s oldalra döntött fejjel nézi a hátrafele araszolót. Látszólag nem készül újabb támadásra. 

Végül Max már látótávolságon kívülre kerül olyannyira, hogy a nagy ködben az öreg fa körvonalait sem látja. Ahogy így halad hátrafelé egyszer csak beleütközik a kerítésbe. Megpördül, hirtelen el is felejtette, hogy az ott van - így valami más meglepetése számított. Aztán mély sóhajjal támasztja rá tenyereit a fa lapokra s bámul azokon túlra, hátha lát valamit. De semmi.

Ahogy a sűrű ködbe mereng az agyában mintha egy kis villanykörtében nyúlna a fény. Szemei felcsillannak ahogy egy ötlet fogalmazódik meg benne - mire maga sem tudja, hogy a fenébe nem gondolt eddig. Hisz én itt simán átmászok! Szép kis terv, de egy valamibe egyáltalán nem gondolt bele Max. Mi fogja a túloldalon várni? Ha egyáltalán van ott valami. Hisz az is lehet, hogy nekiindul a vak világnak, eltéved és sosem talál sem vissza, sem máshova ahol egyáltalán túl tudná élni. 

Kitámasztja a kezeit rendesen az átvizesedett fán, megpróbálja ha lendületből ránehezedik, nem szakad-e össze - jól bírja a strapát. Aztán elrugaszkodva egyik lábát már át is veti a fa szerkezeten, mikor maga mögött egy ismerős hangot hall. 

-Én a helyedben nem tenném. -azonnal a hozzá beszélő irányába fordítja a fejét. 

************************************
Nah, itt is az újabb rész ^^ Nem, nem felejtettem el, csak egy másik történet lekötötte a figyelmem... ^^" *könyvmoly a nimefangirl001 elveszett a Metro 2033 gyönyörű orosz nevei közt xD*  de itt vagyok, visszatértem a felszínre. Nem nagyon tudom, mit lenne érdemes hozzáfűznpm a részhez, csak annyit talán, hogy remélem mindenkinek tetszett. Jövő héten nem ígérem, hogy hozok új rész, mivel ugye MondoCon lesz, ahol én is megtalálható leszek :3 na puszi kedves emberek és emberes kedvesek, majd jövök legközelebb, sziasztok~