Ajkát elveszi az enyémtől, és elneveti magát. Zöld szemében megcsillan a lemenő nap sugara, ettől én is mosolyra húzom a szám.
-Mi olyan vicces? - kérdezem, mire ő újra megcsókol.
-Szereted megszegni a szabályokat? - tudja a választ. Crystal igazat mondott.
-Szerinted?
-Ezzel akkor máris megszegtünk egyet! - rámkacsint. Kitör belőlem a nevetés. Bár nem értem, miért szabályszegés.
-Te képes voltál azért megcsókolni, hogy szabályt szegj? - a víz alá nyomom. Buborékok jönnek a felszínre, majd egy kar megragadja a lábam. Felsikítok, de már késő. Beleesek a vízbe, újfent. Elmerül az arcom, azonnal feljövök. Levegőért kapkodok, erre felnevet.
-Igen - csak most válaszol. - Baj?
Elkapja a derekam, magához húz. Egy vizes hajtincs a szemembe lóg, ezt eltűri. Nedves ujjai az arcomhoz érnek, s nézem a szemeit.
Cseppek hullanak a ruhámra, az arcomra, ezek nagyon hidegek. Egyre nagyobbak, és egyre több lesz belőlük. Libabőrös lesz a karom.
-Esik? - kérdezi meglepetten. Felsandít az égre, arcát ellepik a jéghideg esőcseppek. Kihasználom a pillanatot. Puszit nyomok a szájára, és kilépek a partra. Ő is elindul.
Lehajolok a papucsomért, és a pólóját is felveszem. Elvigyorodok. Mutatóujjammal tartom, lengetem a kezem körül.
-Mit csinálsz, Angie? - hátrálok előle.
-Kell? - nyúlna érte, de nem hagyom. Elszaladok vele. Lábam alatt csúszik a talaj, majdnem elesek. Az eső szakad, mintha dézsából öntenék, Roy léptei követnek.
-Ne már, kérlek! Tudod, milyen hideg van? - igen. Tudom. Mégsem zavar, hogy fázik, sőt, kicsit élvezem, hogy könyörög nekem. Ezzel visszavágok.
Szaladok a kastély felé, egyik kezemben a papucsom, másikban Roy pólója.
Fut utánam, de hamarabb beérek. Elrobogok valaki mellett, majd megbújok az egyik oszlop mögött. Pulzusom szapora, lélegzeteim mélyek. Fejem nekidöntöm a márványnak, jólesik pihenni. Végigpörgetem az estét a fejemben. Elmosolyodom. Valamit érzek, és remélem, ő is. Szívverésem szapora, ha rá gondolok. Megsajnálom, hogy elhoztam a pólóját. Vissza akarom adni. Ekkor valamit hallok. Dulakodás? Kidugom a fejem a márvány mögül. Félelem kap el. Féltem őt.
A férfi, aki mellett eljöttem, behúzott Roynak. Nem merek odamenni, mert ha Royt elintézte, nekem sem lenne sok esélyem. Fülelek.
-Ki vagy te? - kérdezi Roy a fejét fogva.
-Hagyd békén! - leesik a vérnyomásom. Megdermedek. Rólam beszél? Egyből lehervad a mosolyom.
-Mi van?
-Ha nem teszed, akkor én teszek róla! - minden szót kihangsúlyozott. Félek tőle. Már az is elég bizarr, hogy kémkedett utánunk. Másképp hogy tudhatna rólunk?
Takarásban hátrálok a folyosóig.
-De nagy szád van! - orrba vágja, de a férfi gyomorszájon rúgja. A földre kerül. Leguggol hozzá.
-Ha megtudom, hogy bárkinek elmondtad, megöllek - elég volt. Nem bírom tovább nézni. A szobám felé rohanok.
Ezt a férfit eddig nem láttam itt. Azt hiszem, nem elég a harcosoknak este kilenctől őrködni. Szólnék Yasminenek, de indokolnom is kéne. Azt nem lehet. Nem akarom, hogy megölje. Borsózik a hátam, ahogyan a félelmem végigfut rajta.
Szeretném megbeszélni Crystallal, de nem merem. Félek, hogy kitudódna valahogy. Ha a férfi megtudta, hogy mi volt köztünk, azt is megtudná.
Belépek a szobámba, kétszer is ellenőrzöm, hogy bezártam-e az ajtót. Nálam van a pólója.
A vizes ruhámmal együtt a szekrényre terítem, itt hamar megszárad. Végül ledőlök.
Majdnem fél óra is eltelt. Még mindig nem alszom. Aggódok. Már biztos a szobájában van. Érzem, hogy csak akkor tudok nyugodtan aludni, ha látom őt.
Kopogok.
-Ki az? - szól a kedvtelen hang.
-Én - mondom. Remélem, a hangom alapján felismer.
Sohajtást hallok.
-Angie, ez nem a legalkalmasabb, hogy idegyere.
-Már itt vagyok, úgyhogy mindegy - szerintem nem akarja, hogy így lássam.
-Nem mész el, ugye? - hallom a közeledő lépteit.
-Nem!
Résnyire nyílik az ajtó, de csak arcának a felét látom.
-Mit akarsz? - látom, hogy bántja. Lenyelem a bunkó hanglejtést. Nem kellett volna elfutnom. Most nem hibáztatom semmiért sem.
Nem szólok semmit, erővel lököm be az ajtó. Hátat fordít.
-Látni akartam, hogy jól vagy-e - becsukom az ajtót, és megkerülöm. Látni akarom, de ismét elfordul. Aggódok miatta.
-Mi bajom lenne? - leülök az ágyára, és várom, hogy rám nézzen.
-Láttam, Roy - megfordul, de csak annyit látok, amennyit az előbb.
-Hallottad is?
-Igen, egy részét - kivárok. - Ülj le!
Szót fogad. Térdére teszem a kezem.
-Hadd segítsek! - suttogom, és ő nem ellenkezik. A halántéka felett virító vérző seb kiált a segítségért. Ugyanazon oldalán a lengőbordái körül hatalmas lila folt.
-Jól nézek ki, mi? - próbál mosolyogni, de valahogy nem értem a poént. Vicceljen mással, az akasztófavicceket nem szeretem.
-Nagyon. Nincs valami cuccod, tudod, amivel... - mögém mutat.
-A felsőben - megfordulok. Kihúzom az éjjeliszekrénye felső fiókját, és előveszek belőle egy dobozt.
-Komplett elsősegély dobozod van? - kérdezem, mikor felnyitom.
-Mit mondhatnék? Problémás vagyok - felnevet. Legalább nevetni látom. Visszatért a régi Roy. Akasztófahumor nélkül.
Megpillantok egy kis üvegcsét, beleszagolok. Jódtinktúra.
-Gyakran verekszel? - egy gézlapot a kezembe veszek, és ráöntök a fertőtlenítőből.
-Nem annyira - válaszolt végre, egy sor ümmögés után. - Miért?
Óvatosan letörlöm a vért a homlokáról, majd kitisztítom a sebet.
-Mert velem is majdnem verekedtél! - mindketten felnevetünk. Elnyúlok a pohár vizéért. - Ezt megiszod?
-Van még.
Belemártok a vízbe egy új gézlapot.
-Egyébként, csak mondom, hogy te ütöttél először! -nevez tovább miközben letörlöm a jódmaradványokat.
-Tényleg? Na ne mondd! - leteszek mindent az éjjeliszekrényre, majd a szemébe nézek. - Ha jól emlékszem, éppen te provokáltál!
Szája felölti egy kifli formáját, majd a vállamnál fogva hátra dönt. Fölém  kerül. Tenyerével a nyakam mellett támaszkodik a takarón. Valami azt súgja, hogy én is mosolygok.
-Tudom - mondja, majd megcsókol.
Jobb kezemmel a tarkójához nyúlok, beletúrok a hajába. Közben másik karom a derekára tapad, s húzom magamhoz. Egész testét érezni akarom.
Kilép a csókból, és felszisszen. Lenézek a hasára, hozzáértem a fájó bordáihoz. Elkapom a bal kezem.
-Ne haragudj! - suttogom. Finoman megingatja a fejét, ismér közeledik. Eltolom. - Pihenj inkább! El is repedhetett a bordád, nem kéne, hogy eltörjön.
-Semmi bajom! - mondja mosolyogva. De én akkor sem hiszek neki.
-Legalább egy hétig pihenj! Kérlek!
-Nem tudom - érzem, hogy ha nem tolnám folyamatosan, közeledne. - Itt maradsz azért?
Szeretnék. Most, hogy vele vagyok, boldognak érzem magam.
-Itt maradjak? - kérdezem, mintha gondolkodnék rajta. - Ha megígéred, hogy pihensz.
-Rendben - leszáll rólam. Valami alku kellett. Átcsúszom az ágy másik felére, majd ő is lefekszik. Mellém.
Kinyújtja felém a kezét.
-Gyere! - mondja, és én átölelem. Szabad felsőtestét fogom a karommal. Biztonságot és melegséget érzek, minél több részem minél közelebb van hozzá. Tarkóm alatt nyugszik a karja, amit a testem köré fon. Arcom a vállához és a nyakához ér. Mellkasom a sérülés nélküli oldalához tapad.
-Miért nem akartál beengedni? Holnap úgyis rákérdeznék, mi történt veled - végigsimít a karomon.
-Addigra kitaláltam volna valamit.
-Az nem ártana, mert Crystal is rákérdez - megpuszilja a homlokom.
-Az igaz. De nincs ötletem - jobban hozzábújok. Így reagálok a puszira.
Csend van köztünk. Gondolkodunk, hogyan kerülhetjük az igazságot, ami sosem könnyű. Belefeledkezek az elmém folyamatos, okoskodó beszédébe. Az érzéseimmel veszekszik. Azt mondja, Royjal össze fogok veszni, mert nem vagyunk párnak valóak. De valami bizsergetőt érzek. Valami megfoghatatlan, leírhatatlan dolgot, mely még nem létezik, mint fogalom. Biztonságban tudom magam. Úgy érzem, hogy bármi történhet, nem kell félnem. Vele nem félek. Hozzá fordulhatok, őszinte lesz, mint Pete halálakor, és még ha nem is értek vele egyet, igazat adok neki. Mert tudom, hogy csak nekem akar jót. Ez a szerelem? Biztosan nem. Az lehetetlen.
- Leestem a lépcsőn, mert megcsúsztam. Szerinted? - suttogja.
-Ez hihető, talán - elvégre vizesen jöttünk be.
-Szerintem is.
Ismét elcsendesülünk. Lehunyom a szemem, karjai álomba ringatnak.