A temetés óta nem gondolok Petere. Minden rendben van. Royt kerülöm, pedig tervezni kéne Drake ellen. Ez a küldetés lassan fog haladi. Ötletem sincs ahhoz, hogyan állítsuk meg a zsarnokot. Ez nehezebb, mint gondoltam. A feladat megoldása stagnál. A harcosoknál pedig minden olyan, mint egy nyaralás.
Most épp Crystalhoz tartok a csarnokba, azt mondta, mutatni akar valamit. Odakint. Egek! Két hete már, hogy itt vagyok, de sosem mentem ki a völgybe. Nem tudom azt se, hogy milyen, hisz amikor jöttünk még sötét volt. Jó, az ablakomból láttam egy kis részt belőle, és az szép.
Roy jön velem szemben, a másik folyosón, az elágazásnál találkozunk.
Francba! Még mindig nem kértem bocsánatot. El sem hiszem, hogy másfél hétig el tudtam kerülni.
-Szia! - megállunk. Érzem az auráját, és ideges leszek tőle. De én is megálltam a kanyarban. Egy méterre tőle. Tovább kellett volna mennem. Otthagyni őt a francba! Lábam gyökeret vert márványpadlóba, olyan erőset, amilyet nem tudok kiszakítani onnan. Bármilyen erős is vagyok.
-Helló! - mély levegő. Megpróbálom lenyomni a pulzusomat.
-Figyelj csak...
-Te figyelj - vágok közbe. Most vagy soha! - Bocsánatot kérek.
-Megint? - kérdezi. Látom a szemében, hogy mindjárt kinevet. Alattam megnyílik a föld, és elsüllyedek. Nagyon kínosan érzem magam. Elengedem a szót. Újabb lélegzetet veszek.
-Bunkó voltam, és igazad van - hadarom. Hamar túl akarok lenni rajta.
-Igen? - nevet, és közelebb hajol. Elhátrálok. Lépést tart velem. - Szóval kell a segítségem?
-Igen - megremegett a hangom? Azt hiszem, igen. Ettől ideges leszek. Tovább hátrálok, nekimegyek a falnak. Ő jön. - Ne kezdd megint! - próbálok parancsolni, de a hangom ismét megremeg. Roy a karját odatámasztja a falhoz, ezzel mutatja, mennyire határozott. Én pedig határozatlan maradok. Gyengének érzem magam.
-Mit ne kezdjek? - nevet. Ismételten nevet. Szerintem abba se tudja hagyni.
-Engedj el! - most határozottabb voltam. De ő nem figyel rám. Úgy érzem, túl halk vagyok, annyira, hogy a hangom eltűnik az éterben, mire meghallaná. De nem jön ki hangosabb szó a torkomon. Addig nem, amíg túl közel van.
-Hova sietsz? - ehhez semmi köze. Mégis muszáj az orrára kötnöm, mert remélem, hogy akkor elmehetek.
-Crystalhoz. A csarnokba. 
-Tényleg? Képzeld, én is - szélesebbre húzza a száját.
Ó Crystal! Ha tudtam, hogy ezért rángat ide, el sem indulok! Nagyon jól tudja, hogy kerülöm őt.
Roy elveszi a kezét, és helyet ad nekem.
-Menjünk együtt! - sóhajtok. Egyrészt azért, mert vissza akarom álítani a normális szívverésem, másrészt, mert nem mondhatom ki a véleményem. Megalázónak érzem, hogy így viselkedik. Nekem megalázó. Egyedül is letalálok a csarnokba.
Próbálok nem rá tekinteni az úton, de a szemem oda-odapillant. Muszáj időnként ránéznem. Fogalmam sincs, miért. Azonban hamar odaérünk. Szerencsére.
Legszívesebben jól lecseszném Crystalt, amiért ezt tette. Azonban attól tartok, hogy ezt nem Roy előtt kellene.
-Sziasztok! - Crystal megölel. Kapok az alkalmon.
-Beszélnünk kell, amint Roy elhúzott! - súgom a fülébe. Kinevet. Szerintem megjegyezné, hogy nem szurkáljuk egymást. Hálás vagyok, hogy nem teszi azt. 
Kimegyünk a kapun. Először azt hittem, azért este jövünk, mert ilyenkor már nincs olyan meleg. Elvégre már július van. Néha napokig nincs zápor, és meg lehet gyulladni. Képzelem, hogy idekint miyen meleg lehet olyankor. Ma is egy ilyen nap van.
Fekete rövidnadrágomon érzem a lenyugvó nap sugarait, szinte éget. A fák szép zöld lombkoronája, melyet az ablakomból is látni, sok árnyékot ad. Mégis, ahol besüt a nap, vért forraló a meleg.
Hamar egy kis tóhoz érünk. Körbeölelik a tölgyek, és két hegy is van. Egyik a kastély. A partról gyönyörűen látszik a naplemente.
-Crystal, ez tök szép! - mosolyodok el. Elfelejtem, hogy haragszom rá.
Kibújok a papucsomból, talpammal simogatom a puha füvet. Érzem a szabadságot.
Leülünk.
-Angie, emlékszel, amikor elszöktünk egészen a szomszéd faluig, csak hogy csobbanjunk egyet? - persze, hogy emlékszem. Előttem van a kép, amikor a szüleink csurom vizesen megtaláltak minket. Annyira szégyelltem magam! Egy hétig eltiltottak minket egymástól. Az volt életem legrosszabb hete. Egyesével számoltam a napokat. Alig vártam, hogy újra találkozzunk.  Elnevetem magam.
-Igen, és te semmit sem tanultál a büntetésből!
-Te igen? - nevet. Megrázom a fejem. Utána még rengeteg hülyeséget csináltunk.
Roy csak hallgatja a történeteinket. Velünk nevet rajtuk, és én újra a múltban érzem magam.
-Szóval, Crystal, nem csak itt a kastélyban szeged meg a szabályokat! - nevet fel Roy.
-Nem! - mondom. - Kicsi korunk óta ilyen.
-Mint te! - mondja Crystal.
Roy keze a derekamhoz ér. Valamiért abbahagyom a nevetést. Arrébb lököm a karját úgy, hogy Crystal ne vegye észre. Szemem sarkából látom, hogy elmosolyodik.
Mindig beszarinak hívott. Hozzáértem egy pókhálóhoz, mikor McEllister-ék boroskannáját kerestem a sötétben. Úgy megijedtem tőle, hogy ugrottam, és ő beszarinak nevezett. Én meg mindig azzal vágtam vissza, hogy fél évvel idősebb vagyok!
Imádom, hogy Crystallal mindig jól elszórakoztunk.
Yasmine jön ki hozzánk. Elmosolyodik, mikor látja, hogy mennyire nevetünk.
-Történt valami? - váltok komolyra.
-Semmi. Csak Crystallal szeretnék beszélni. Velem jönnél? - megnyugszom. Azt hittem, valami rossz dolog történt. Fogalmam sincs, mi rossz történhetne még velem ma, de mégis megnyugszom, hogy nem történt semmi sem.
-Persze! - Crystal feláll. Én is. Megöleljük egymást, aztán nézem, ahogy elsétál.
Roy is felkel. Szorosan néz a szemembe. Félek, azt hiszem. Megint megfogja a derekam. Nem jön ki hang a torkomon. De nem teszek ellene semmit.
-Amióta itt vagy, Crystal nagyon boldog, tudod? - ismét megkönnyebbültem. Megkönnyebbültem, hogy nem rólam beszél.
-Én is, amióta újra egymásra találtunk! - mosolyodok el.
Egy lökést érzek a csípőmön. Lábam elengedi a talajt, víz lepi el a testem. Megérintem a tó alját, majd felállok. Arcomról törölgetem a vizet, és próbálom felfogni, mi történt. Kihasználta, hogy ellazultam.
-De szemét vagy! - kiáltom oda Roynak. Nem hiszem el, hogy bele lökött!
-Köszönöm! - leveszi a pólóját, és ledobja a fűbe. Izmok borítják felső testét, és rosszul érzem magam, hogy nézem.
Beleugrik, a feltörő víz az arcomba fröcsköl. A mögöttem lemenő nap egy pillanatra szivárványt rajzol a levegőben szálló vízcseppek köré.
Roy odalép hozzám, keze a víz alatt rátapad a derekamra, magához húz. Szája majdnem az enyémhez ér. Karom a nyakához emelem, kézfejem a nedves bőrén nyugtatom.
-Szólhattam volna, mielőtt jelentkezem - mondja.
-Ez most hogy jutott eszedbe? - elnevetem magam.
-Láttam, hogy zavart - most komolyan beszél. Nincs gúny a hangjában. - És eddig nem volt alkalmam, hogy elmondjam.
-Tudod, ha nem akartál volna megbántani, vagy ilyesmi, nem kellett volna vöröskének hívni, és meghazuttolni sem - mondom természetesen, egy kis gúnnyal. Félmosoly húzódik az arcán.
Figyelem a csillógó vízcseppeket az arcbőrén, míg a válaszra várok. De nem szól. Egy újabb lépést tesz felém, és ajkát az enyémhez tapasztja.