Feltrappolok a lépcsőn, besietek a szobámba, és azon gondolkodom, hogy mennyi időm lehet, mielőtt ideérnek. Biztosan nem sok. Megkeresem a hátizsákom, és visszamegyek a földszintre.
Pakolok magamnak és anyámnak zsemléket, mikor belép.
-Mit csinálsz? - odaáll mellém, belesandít a zsákba.
-Velem kell jönnöd - jelentem ki. - Nemsokára ideérnek a katonák!
-Valami baj van? - értetlenül néz rám. Megállítom sürgő ujjaim. Küszködök a könnyeimmel. Félek.
-Találtam valamit, anya! - megmutatom neki a napót.
-Mi ez?
-Még nem tudom, de sietnünk kell! - hátamra kapom a táskát, és megfogom anyu kezét, hogy kihúzzam a házból.
-Miért kell sietni? - kirántja csuklóját a fogásból.
-Mert keresnek! Gyere már!
Nem mozdul. Ott áll a konyhában.
-Nem mehetek veled.
-Értsd meg, ha itt maradsz, megölnek! - miért nem jön már? Csak húzza az időt, a katonák pedig meg fogják találni a házunkat.
-Feltartom őket, csak menj már! - ellök a bejárat felé. - Van, amit nem tudsz rólam.
Mi az, amit nem tudok róla? Mindent tudok róla, hiszen az anyám! Egész életemben vele éltem.
-Hülyeséget csinálsz! - de már tudom, hogy semmi értelme tovább próbálkoznom. Hajthatatlan. Odamegyek, megölelem, aztán Dowling felé indulok.

A nap már alacsonyan jár, amikor meglátom az első házat. Mire pedig a faluba érek, félhomály burkolja magába a tájat. A házak ajtaja mellett lámpások világítanak, és az emberek behúzódnak otthonaikba.
Azon gondolkozom, vajon hogy találom meg itt azt a Petet. Nézem az engem idegenen bámuló időseket és gyerekeket. Ez egy zárt közösség, és én itt betolakodó vagyok. Egy nem ide illő idegen, akiről azt hiszik a lakók, hogy szétrombolom az összetartásukat. Talán így is van. Számukra csak egy nő vagyok, akiben jobb nem megbízni. A bizalomra ott vannak ők, egymásnak. El kell vinnem Petet, mielőtt Drake katonái ide is eljutnak.
Van itt egy hatvanhoz közelítő hölgy, akite szintén úgy néznek, mint rám. Odalépek hozzá.
-Üdvözlöm! Nem ide valósi, ugye? - kérdezem.
-Szervusz! - kezet nyújt. - Darcy Mareyson.
-Angela Stone.
-Nem, nem, csak keresek valakit. De itt lakom a közelben - mondja, és elengedi a kezem.
-Én is! - mosolyodok el.
-Angie - szól, és szünetet tart. Várja a reakcióm a becézésre.
-Honnan tudja, hogy így becéznek?
-Petet keresed? - nem akar válaszolni. És ezt honnan találta ki? Talán a homlokomra van írva? Vagy a fejembe lát?
-Maga boszorkány? - elképedek.
-Nem! - nevet. - Én mindentudó vagyok.
-Nem értem. Akkor gondolatolvasó?
-Nem. A kiválasztottakat segítem. Akárcsak a harcosok.
-Ez valami ősi törzs? - a harcosok nekem érzéketleneknek tűnnek.
-Mármint a harcosok? - bóligatok. -  Igen. De mielőtt mesélnék róluk, keressük meg Petet.
-Rendben - fogalmam sincs, hogy bízhatok-e benne. Megrémít, hogy ennyi mindent tud, de valamiért félek is egyedül. Mi van, ha elrontok valamit?
Kettéválunk. Sorban kopogunk be a házakba, és ugyanazt a mondatot szajkózzuk: Elnézést, Petet keresem. A válasz mindig nem, és mielőtt megkérdezném, hogy hol lakik, becsapják az ajtót.
Az ajtó nyílik.
-Elnézést, Petet keresem - egy fiú áll az ajtóban.
-Én vagyok. Miben segíthetek? - legalább ő nem elutasító. Kezet nyújtok neki.
-Szia, Angie Stone vagyok.
-Pete Burney, bár ezt már tudod - mosolyog. Én inkább ijesztőnek tartanám, hogy egy idegen tudja a nevem, de neki biztos mulatságos.
Darcy megáll mellettem.
-Erre nincs.
-Ő az.
-Ó! - belekezd a történetbe, amit nelem is mondott. Nem hagyja szóhoz jutni sem, de nem veszi észre. Én látom, hogy nem hisz nekünk. Aztán azt mondja, velünk kell jönnie.
-Hová? - kérdezi Pete, de tudom, hogy úgysem akar jönni.
-Tényleg, hová? - ismétlem.
-Hát hozzám! - úgy mondja, mintha tudnunk kellett volna. - Petenek is meg kell tanulnia harcolni.
Honnan veszi, hogy én tudok? Én sem tudok! Annyira. Persze mire kérdeznék, már Pete megszólalt.
-Nem mehetek!
-Pete, a katonák ide is el fognak jönni! - mondja Darcy.
-Katonák?
-Igen, mert - leintem őt.
-Pete, engem megtaláltak! Nem tudom, hogy hogyan, de akkor téged is meg fognak!
-Angie, ugye? - bólintok. - Miért kellenél a katonáknak? Tudod, ezt az egészet egy hülye tetoválás miatt...
-Az nem egy hülye tetoválás! - förmedek rá, és előveszen a naplót.  - Látod? Nézd a keltezést! Minden stimmel - oda se pillant.
-Azt hamisíthatták.
-Pete, kérlek - mondja Darcy. - Nincs sok időnk!
-Sajnálom, erre nem érek rá!
-Sss... - emelem fel az ujjam, közben pedig elkapom Pete karját. Nem mehet be a házba. - Lódobogás.
Mindenkit sokkolt, amit mondtam. Pete nem rángatja a kezem, Darcy a fejét fogja.
Én térek magamhoz először.
-Indulás, most! - parancsolok Petere, aki most jön. Tudja, hogy nincs egyedül esélye.
A falu széléhez futunk. A katonák lovon jönnek utánunk, már nincs sok időnk. Harcolni kell velük. Darcynál van egy kard, nekem tőr a cipőmben. Meglátok egy árkot eg szikla mellett, odaparancsolom Petet. Lelapul, ketten harcolunk ellenük, de legalább öten vannak. Petért jöttek.
Egyet leszúrok, öszeesik előttem, most nem szörnyülködök a tettemen. Azonnal leveszem róla a szemem, és folytatom tovább a dolgom. A dolgom. Végső soron igen. Ez a dolgom. Nem embereket ölni, hanem megállítani Draket, ami csak így lehetséges. Feladatom meghozni a fényt a világunkra. Petetel.
Apropó, Pete. Odapillantok a sziklához, és látom, hogy Pete eljön onnan. Idesiet felénk, nem tudom, mit akar. Meg akarom védeni. Meg kell védenem. Ő is kiválasztott. Futok felé, de olyan, mintha csak sétálnék. Félrelökök mindent az útból, kaszabolom az ellenséget. Az utolsó elkapja Petet. Megtorpanok, de gyorsabban iranodok felé. Üvöltöm, hogy ne, ne, de a fiú összeesik. Odaérek, leszúrom a katonát, és azonnal lerogyok mellé.
Hasából dől a vér. Szorítom a tenyeremmel, de az ujjaim közt feltör a bíbor folyadék, átitatja pólóját.
-Segíts! - hangja remeg és halk. Darcy szavai átrepülnek a fejemen, semmi sem marad meg abból, amit mond. Elkötjük a sebet. Nem halhat meg! Legbelül mégis érzem, hogy felesleges az erőfeszítésünk.
-Ne add fel! - kiáltok, pedig senki sem süket. A saját hangom visszhangzik a fejemben. Nem Petenek szól a biztatás. Nekem. Hogy ne hagyjam abba a reménykedést, mert nincs kapaszkodóm.
-Vigyük a harcosokhoz!
-A harcosokhoz? - leveszem a tekintetem róla.
-Náluk vannak a legjobb gyógyítók, Angie!
Beleegyezem. Ebbe kapaszkodhatok. Talán egy mosoly is átvillan az arcomon. Sietnünk kell.
-Rendben, Pete? - kérdezem utoljára. Nem akarom, hogy elveszítse az eszméletét.
-Oké - belém karol, és felkelünk. Irány a gyógyító!