Egyszer egy csapat kertész,
Mikor a virágokat vetnék,
Észrevették hogy egy mag,
a többitől külön lappang.

Sötétebb volt mint a többi,
Kisebb és egyedi,
Nem telt benne soknak kedve,
Csak egy nézte merengve.

Ez a vető felvette,
A jó földbe temette,
S reménnyel telt szívvel
Nézett szembe az évvel.

Telt- múlt az idő,
Kertészünkben alig volt már erő,
De szüntelenül minden nap kiment,
Míg az életéből kitelt.

Így a virág gyökeret vert a múltban,
S túlszárnyalta  a jelent.

2018.09.18