Lehet sírni boldogan,
vagy szomorúan,
én veled a múltban
átéltem mindkettőt.
De a múlt elmúlt,
lejárt a mi időnk,
járjunk hát el
egy utolsó keringőt.

Elhoztalak a tengerpartra,
talán itt kérem meg a kezed
egy párhuzamos dimenzióban.
Holdfénynél kéz a kézben,
egy utolsó ölelésben
állunk a homokban ketten.
Milliói a csillagoknak
tükröződnek a tengeren.

Emlékszel erre a zenére?
Ez szólt volna az esküvőnkön.
Megszínezi halkan az esténket,
ez a dallam szól utoljára nekünk.
Ahányszor a lelked tükrébe tekintek
mérhetetlen fájdalmat érzek,
de ez nem a sírás ideje, hiszen
mép pár percig veled lehetek.

Szorosan magamhoz ölellek,
körülöttünk az emlékek meg-
elevenednek, akár egy filmben.
Mi csak forgunk a holdfényben,
utoljára együtt, kéz a kézben.
Még egyszer végig mérlek,
szívembe vésem most mélyre
ezt a fájdalmasan szép emléket.

Felkaplak és megpörgetlek,
de a zenének lassan vége lesz,
és el kell, hogy engedjelek.
Azt kívánom, bárcsak így lett
volna vége közöttünk mindennek,
és ne kellett volna rájönnöm, hogy a
szavaid és érzéseid hamisak voltak.
Egy keringőt megérdemeltem volna.

Nem tudom már,
mi volt igaz...
Szerettél te valaha?
Az emlékeim egyre
csak halványodnak.
Ülök és hagyom,
hogy a sós hullámok
a lábamnak csapódjanak.

A zenénket dúdolom halkan,
a könnyeim az arcomon folynak.
Csak nézem a csillagokat,
te pedig már mással vagy...
Nem tudom, mit hoz a holnap,
vagy láthatlak-e még valaha?
A szívem megszakad
az ilyen gondolatok miatt.

Szóval csak nézzük a csillagokat,
este van már nálad és nálam.
Remélem, tudod azt, hogy
egyazon égboltot szemlélünk.
Talán nem vagyunk együtt,
lehet, már nem is leszünk,
Egyetlenem, de mindig rád gondolva
késő esténként csodálom a csillagokat.