Letéptek itt egy rózsaszálat.
Véle az álmok is sírba szálltak,
s kopogtak sötéten a rögök,
mint elmúlt, apró örömök
vitték a hírét a halálnak.

Illata emlékét őrzöm én
bolyongva árván e féltekén,
véres szemfedőt terítve rája,
és véle együtt a világra,
ahol ma szörnyek járnak.

Mire a rózsa tövise nélkül,
itt, ahol új világrend épül
sírba taszítva a morált is?
De mehetünk ennél tovább is:
a világ ünnepli halotti torát.

Én másfajta édes ünnepre vágyom,
táncolni túl hetedhét határon,
ültetve színes rózsakertet,
hol minden szív otthonra lelhet:
az emberi erény új otthonát.

Démonok, tűnjetek tova innen!
Uram, engedj hát örömhírt vinnem!
Új Kánaánról, hol egymásra vigyázva
állnak a jó lelkek feszes vigyázzba',
és a türelem ismét rózsát terem.

Bíbor szirmai nyíljanak újra
útravalóul e zarándokútra,
és vigyék hírül az egész világnak,
hogy célja van benne mind a virágnak,
s nem halált virágzik most a türelem.

Emberségből mutassatok példát,
ne farkasokként űzzetek prédát,
s adjatok jövőt a gyermekeknek,
kik példakép nélkül dideregnek!
Keltsétek életre a lét rózsaszálát!

A világ megérett a megváltásra?
Van-e jogunk egy új Messiásra?
Ne feszítsenek senkit a keresztre,
inkább a szíveket szabadon eresztve
énekeljétek meg a fegyverek halálát!