Hó hull, tódul,
felhők ontják. Rontják
a téli bút, s odút
keres a mókus. Trópus
lenne ma jó. Bár lenne hajó,
mi elvisz oda, és a csoda
valóra válik, fekve állig
kellemes habokba'! És közben dadogva
megköszönöm, hogy ez öröm
közös élmény veled. Sose feledd:
viszlek magammal. Barna hajaddal
betakarsz, s úgy akarsz,
mint ifjonti hév tüzében, szépen
szerettünk egykor és ma, és az ima
azért száll most, hogy a vánkost
az Élet örökké közös párnánkká tegye.

Erre mondtuk az "Örökké!"-t,
s adja meg nekünk az öröklét,
hogy eme téli szünet szerelemszüret
legyen, bőven teremve, álmot teremtve!
Legyünk mi áldva egymás valósága,
s létünk e részét, kerek egészét
megosztva hóban, nyárban, a tóban,
tegyük örökké nagy, közös örömmé!
Akkor is ha hó hull, felhőkből tódul,
s a szívünk együtt egymásba bódul.