Kitöröllek az emlékeimből,

Ezt a nem gyógyítja be az idő.

Az csak csak új emlékeket ad,

De a régi sebhely megmarad.

Messze futok, elmenekülök.

A látómeződből kikerülök.

Félek én, bár nincs miért,

Szívem nélküled is tovább él.

Egy apró heg, mit számít,

Kaptam már több százat is.

Mégis mindig talpra álltam,

De lehet szívem most a földön marad.

Nincs kedvem fel venni onnan,

Nincs kedvem álmodozni titokban. 

Élni akarok, kiabálni hangosan.

Hallja meg a világ hangomat.

Máskor majd sírni akarok,

Mert egy újabb álom porba hullott.

De bővelkedni fogok a nevetésben,

Nem adhatom fel, nem tehetem.

Máskor majd kiáltani akarok,

Vigyázni, szövögetni egy álmot.

Segíteni annak, kit senki nem lát.

Megvédeni az ártatlanokat.

Változást hozni én fogok majd

Erre az elgyötört, megtépázott világra.

Kell valaki, ki őszintén tesz,

S ez a valaki én leszek.