Eljött már az alkony,

A nap most tért nyugovóra.

Helyette felkelt a hold,

És csillagok rajzolódtak az égboltra.

Fényes, apró égitestek,

Melyek fényt adnak az éjszakában.

Szürkés fényben úszik minden,

Némán gyönyörködök a tájban.

Angyalok lépnek le a csillagokból,

S járnak gyönyörű táncot a széllel.

Az én fényes, szikrázó ragyogásomból

semmi lett, kiégtem.

A nyári lágy szellő a hajamba kap,

Vígan eljátszanak együtt, boldogan.

A tücskök vidám nótát húznak,

Némán hallgatom őket, szomorúan.

Magányos farkas vonyít a Holdra,

messze elhallatszik az éneke.

A szívem együtt érez e bús melódiával,

Hisz én is nagy magányban élek.

Kezemmel beletúrok a selymes fűbe

Érezni a levegőben az illatát.

Körbeölel. Érzem a lelkemben

a természet  csalogatását.

Egy szúnyog száll el a fülem mellet.

Zümmögése nyugodtsággal tölt el.

Emlékeztet arra, hogy nem vagyok egyedül teljesen,

Hisz a természet ott lesz mindig velem.

S, mikor az sötétséget

Leváltsa a hajnal,

Egy új nap kezdődik el,

Ami új esélyt ad.