Itt áll előttem,
De mégsem félek.
Itt áll, és az arcomba nevet,
Neveti azt aki vagyok, engem.
Pontosan tudja mennyire fáj,
Szép lassan hatalmába kerít a magány.
Itt áll, feketébe öltözve,
Bennem dúló sötétséget jelképezve.
Mennydörgő vihar tombol bennem.
Dühöngjek vagy fojtsam el?
Itt áll előttem,
S fülembe súgja a félelmem.
Suttogja, hogy semmire sem vagyok jó.
Suttogja, hogy vár rám a pokol.
A démonom itt áll,
Suttogva vár.
Várja mikor adom fel,
Senkinek nem kívánom ezt.
Mindenhonnan a hangját hallom,
Azt kántálja bűnös vagyok.
Kezdem elhinni,
Kezdem a hatalmát félni.
De én nem akarok,
Nem akarok hinni most,
Semmiben és senkiben.
Létezni akarok most,
Csak lebegni a semmiben.