Újra a lépcsőket koptatva
siklik el a figyelmem innen.
Az apró embereket bámulom
És hallgatom a hangos neveket.

Lassan elcsendesül a folyosó
És az agyam szűri a zajt.
Elmosódott űr lesz a tér és
figyelem a folyó medrét.

Ismét belépek fejembe,
Váram még mindig tökéletes
relytek. Elbújok a tömeg elől,
Csak a zene szól fülembe.

Csengő és léptek hangja
Taszít innen ki. Ismét csak
itt vagyok és egy újabb itt
töltött napot kell felírnom.

'Mikor lesz már vége?'
Hallom a mellettem levetődött
Hangját és csalfa reményel
válaszolok: 'Talán egyszer vége lesz.'

Elfolyik az idő és nem kapod
Vissza. Minek vagyok itt?
Teszed fel megint a kérdést,
De ez is csak az idődet issza.

Legalább nem máshol vagy, nem?
Itt legalább nem folyt meg a
Csend és nézed az embereket.
A rohanó embereket.

Nem tudod ki hova megy,
Bár téged nem is ez köt le.
Csak figyeled ahogy mennek,
mennek el a végtelenbe.

Vajon oda érnek akik ennyire
Rohannak? Egyszer én is
elkezdek futni valami után,
És olyan leszek mint ők.

Egy nagy adag rohanás...