Ülök a földön és hallgatom,
Nézem az ablakon át,
hogyan pereg le a víz
a láncokon át.

Csendben merengek én,
barátom a némaság,
a mai nap nyugodt lesz,
s jön a boldogság.

A fenyőfa most örül a víznek,
melyet az elolvadt hó ad át,
s boldogan nézem az ablakon át
ahogy cseppen néha a tornácra.

Eggyé válik elmém a vízzel,
s most én leszek a cseppek.
Boldoggá teszem a földet,
S boldogan olvadok el.

Mosolyog a nap reám,
s vissza mosolygok reá,
kimegyek tornácra,
S csak napozok. Nem árt.

Elfeledve a rossz dolgokat,
most csak pihenek én,
s remélem más is ezt teszi,
hisz ez a nap most pihenés.