Ott pihen az ablakomban,
Minden reggel látom én,
Napkeltétől napnyugtáig
Őrzi az én álmaim.

Kiszúrja a tüskéivel,
mind azt ami nekem árt,
De a kezem hozzá érhet,
Nekem semmivel sem árt.

Drága növény halhatatlan,
Pont amilyen vagyok én,
elnevezem Lúciónak, s
vígan élünk ketten mi.