kinyitódik az ablak
rajta jégvirág bont szirmot
befúj a hideg szél
egy papírral táncra kél
egyre jobban befújva
egy dallam kap életet
s rá hangolva a zongora
kezd újra éneket
a lélek is belenyilal
az áldott hangokba
egy fájó melódia lesz
a szoba új ura
lassan cseppenő vörös izé
folyik a plafon falain
a jégvirág is karmazsin lesz
s elhullnak szirmai
egy szellem kezd bolyongni
a zongora hangjain
magát fedezve fel a síró hamvain
pirosság lobban fel
elég a jégszirom
a zongora fellángol s tényleg
hamuvá változik
majd kinyitódik az ablak s
belép rajta egy alak
fején kalapján egy toll talált helyet
fekete kabátján egy óra kegyeg
pillanatok alatt kapja fel a hamut
s a fájó zongora hangokon elindul
a jelenből múlt lesz s
csak egy alak tudja a zongora hangjait
a zongora és a valaki hangjait
az idővel az égett zongorát is
felkapja az ablakon befújó szél
s a jégvirágtól elköszönve
ő is táncra kél
új helyen felhangolva játszik ismét
rajta a valaki s az alak hallgatja ez a
hangolt melódia