A sötétben akarok sírni,
Remélve, hogy utol ér a fény,
A zenében akarok élni,
Tudva, hogy az csak az enyém.

A mosolyt nem álcának tudni,
Őszintén nevetni akarok én,
A verset nem szomorúnak írni
Bíztatva mást, hogy tudnék én?

Az eget magamnak tudni,
hogy csak én repülhessek ott,
A széllel ketten versenyezni,
hogy megtudjam, győzhetek-e ott.

A káoszban a rendet meglátni,
hogy megnyugodhasson a lelkem,
A vízben csak magamat látni,
hogy végre egymagam legyek.

A könnyeknek végre utad adni,
Erre várnak szemeim rég,
Az erdőben kiáltani,
Hogy ne halljon meg senki.

Haza akarok menni,
Hol enyémek a felhők,
Az égre felnézni,
Hol beköszön a Hold.

Nappal akarok álmodni,
hogy este csak aludjak,
S reggelre kipihenni,
a napi fáradalmat.

A jelenben akarok végre élni,
A járda szélen táncra kélni,
s bárhol csak énekelni,
Ezt akarom én.