Hullanak a levelek.
Egyre jobban, egyre szebben,
lassan nem marad egy sem, s
akkor talán megtalál az
aminek megkellene jelennie;
és a fehér leveleket nem
hamunak fogják látni az emberek.

Akkor szebb lesz,
akkor jobb lesz és
én sem leszek
hamvas.

Csak szürke szarvas akarok lenni
és egy elveszett erdőben elveszve
bolyongani.
Ott talán majd egy vadász megtalál
és segítek neki megtalálni valami
szépet, valami képet
csak üldöznie kéne.

A tisztást is láthatná és
elfogadhatná a képem, újra ősz
lenne a hajam és
én lennék a tavasz.

A telet nem figyelném, hisz
az csak engem nem riaszt.
Utálnának az emberek, de a nyár
is egy ilyen évszak.
Nem találja helyét a világban,
Mert elítélve lesz elítéltetett.
Ez az évszakok élete.

Megoszlóan utálják és
megosztva szeretik őket,
akár csak minket,
embereket.