Efogynak a szavaim,
kifolynak a gondolataim
kezeim közül.

Elfogy a levegőm,
S némán tekintek most
a kis szobám előtt.

Halkan dúdolni kezdek,
S csodálkozom, hogy
Van még hangom.

Sebes könnyeim is küzdenek, s
Csak lassan úsznak az arcomon.
Paradox?

Átkarolom magam,
s mondom hangosan:
Minden rendben lesz.

Ez is csak egy kiakadás,
Mi lassan csendes lesz.
Elfogy.

Még dobban a szívem és
Dolgozik agyam.
Rend lesz.

Felkellene állnom a földről,
S erősen elindulni előre,
De nem megy.

Vissza zuhanok, s
ismét csak magam vagyok.
Én leszek a sötétség.

Egy darabig hallgatom,
Ahogy harcot vív az
Optimizmusom.

A végszavával süt ki a nap,
Mi elért az ablakon.
Elfogyott.

Elfogyott a gondolat,
S most hallgat az agyam.
Hallgatja szívem unszolásait.

Felállok, s rendet rakok
az életem
elfogyott perceiben.

Puha léptekkel
indulok el,
S ballagok.

Lassan már
pár lépés,
S ott vagyok.

Tetszenek
az Elfogyott
gondolatok.