Egész jól aludtam, mélyen, álmok nélkül, amikor is hangos éneklésre keltem föl. Na jó, mi az Isten? Összenéztem az álmosan pislogó Abdullal, aki szintén nem nagyon értette a helyzetet.

- Ki kornyikál? - kiabáltam ki.

– Jó reggelt. Hoztam kávét. - hallottam meg Zsófi hangját.

Erre persze mindannyian felélénkülve, újult erővel léptünk ki a sátrainkból, hogy a pokrócra ülhessünk Zsófi, és Kolos mellé, akik ezek szerint már rég felkeltek.

Miután Napsi is leült, kavicsokat, és botokat szedegettem össze, hogy felkeltsem Hipochonderséggel küzdő barátunkat.

– Hipó, ideje felkelni – dobáltam meg a kezembe kerülő dolgokkal - például kólás flakonnal - a sátrát.

– Jó reggelt – köszönt Hipó, legnagyobb döbbenetemre mögülünk. Épp felénk sétálva lépkedte át a zsinór tömeget, és kerülgette a sátor tengert.

– Hát te? – csodálkozott Abdul.

– Reggeli viziten voltam az orvosi sátorban – közölte.

– És? Mindent rendben találtak? – kérdezte Zsófi elfojtott nevetéssel.

– Mit tudnak ezek? – rázta meg Hipó a fejét idegesen.  Persze, mivel hipochonder, mindig is kételkedett az orvosok szakértelmében. Én nem igazán foglalkoztam vele, inkább gyorsan előkerestem a programfüzetet.

– Na, akkor a mai program – nyitottam ki a fesztivál

a színes papír tömeget, és böngészni kezdtem, mit lehet ma csinálni.

– Megkeressük Ateszt – javasolta Abdul.

– Megkeressük az olaszt – állt elő a saját ötletével Napsi.

– Zuhanyozás közben ellenőrzőm, nincs-e bennem kullancs –

közölte Hipó.

– Benyomok – kurjantotta Boldi, magára borítva a sörös dobozát, amiből eddig ivott.

– Tarhálok – motyogta a Punk, kinézve apró sátrából.

– Felállítom a sátrat, hogy ma éjjel már ne a piperkőccel és a rugdosódóval kelljen aludnom – szólalt meg Zsófi, célzatosan rám, és Abdulra pillantva.

Ezután mind Kolosra néztünk, az egyetlen emberre, aki nem dicsekedett a mai tervével eddig, már rajtam kívül.

– Te mit fogsz csinálni? - Kérdezte  végül Napsi.

– Elmegyek három koncertre, amiről írni fogok – felelte felnézve a gépéből.

– Melyik háromra? – kérdezte Napsi, miközben a fejét az ölembe hajtotta, lábát pedig Abdulra támasztotta. Nekem nem volt valami kényelmes, lévén, hogy nyomta a lábamat.

Kolos megmutatta a programfüzetben a három előadót, Napsi meg elhúzta a száját.

– Franc megy arra. Hatmillióan lesznek. Tömegnyomor –

jelentette ki.

– De nem a VIP-emelvényen – vetette ellen Kolos.

Erre mind  elismerően bólogattunk. Hát igen, a VIP király lehet. Nem kell a többiek között nyomorgnia, hanem egyszerűen fentről nézi az egészet. Ez nem semmi. Zsófinak szabályosan elállt a lélegzete.

– VIP-emelvény? – kérdezte csillogó szemekkel.

– Aha. A sajtósoknak – felelte Kolos, de én inkább csak hallgattam a beszédüket, és Napsit bökdöstem, hogy szálljon le rólam. 

– Onnan nézhetsz bármilyen koncertet? – Napsi vissza bökött, és kisebbfajta harc alakult ki közöttünk.

– Igen.

– Mindegyiket?

– Nem mindegyiket. Csak amelyik érdekel.

– A Chilit is nézheted onnan?

– Aha. - Majdnem sikerült lelöknöm Napsit, de jól megkapaszkodott a lábamban.

– Úristen! – Erre azért már mind felnéztünk, és hallgattuk őket, elvégre, ez igazán nem semmi.. – És vihetsz magaddal valakit?

– Ha akarok – vonogatta a vállát.

Mind nagy szemekkel néztünk rá, még a harcot is abbahagytuk Napsival. Ez durván jó. Sőt, fantasztikus.

– Bevinnél a Chili alatt a VIP-emelvényre? – kérdezte Zsófi könyörgőn.

– Nem – röhögött Kolos. És, készíthetjük a popcorn-t egy újabb Zsófi vs. Kolos veszekedés kitörőben.

– Miért nem? – csodálkozott Zsófi.

- Mert nem akarlak bevinni – közölte leereszkedően.

– Mi? Miért? –kérdezte Zsófi indulatosan.

– Mert tegnap kora este óta ismerlek, azóta lebunkóztál, felvágtál a mobilneteddel, megállás nélkül gúnyolódni próbálsz, és azt hiszed, nem látom, hogy amikor beszélek, idióta stílusban utánzol. És ezek után elvárnád tőlem, egy szinte vadidegentől, hogy vigyelek be egy koncert VIP sajtósai közé, amikor abban sem vagyok biztos, hogy tudsz viselkedni. Nőj fel – alázta le egy pillanat alatt, az elvörösödő Zsófit.

– Az egészet te kezdted! – tört ki amaz.

– Ismétlem, nőj fel – mosolygott.

– Tudod, mit? Nem érdekel a hülye VIP-jegyed meg a VIP emelvény, mert én ott fogok állni a koncerten a legelső sorban, annyira közel Anthonyhoz, hogy meg tudjam számolni a mimikai ráncait! – üvöltötte, idegesen Zsófi.

Kolos ránk pillantott, segélykérően, én viszont csak a vállamat vonogattam. Zsófiról volt szó, rajta pedig mindig meg lehet lepődni. Mit is mondhattam volna? Engem is furán érintettek Zsófi efféle indulatai, mert ezekhez viszont nem szoktam hozzá, de inkább csak viccesnek találtam a veszekedésüket.

– Jó. Sok sikert hozzá – vonta meg a vállát Kolos.

– A fenéket! – pattant fel Zsófi hirtelen. – Amióta az eszemet tudom, erre a koncertre várok. VIP-emelvényről akarom nézni! – jelentette ki dühös megvetéssel, majd Koloshoz lépett, gyorsan kikapta a VIP jegyét, majd nemes egyszerűséggel elfutott. Néhány másodpercig egyikünk se szólalt meg, majd mind röhögésben törtünk ki, én hátravetettem magamat, hogy Napsi kiesett az ölemből, amit őszintén nem is bántam.

- Nem aggódsz? - kérdezte Abdul, összeszedve magát.

- Áh, dehogy - legyintett Kolos - Mellesleg jó lenne, ha valaki megüzenné neki, hogy amennyiben nem hasonlít rám, jó lenne ha visszahozná, mert anélkül nem képes használni.

- Majd én - röhögtem fel, majd gyorsan küldtem egy SMS-t Zsófinak.

 - És mit csináljunk akkor ma? - kérdezte Napsi.

- Megnézhetnénk az Ázsia színpadot. - vetette fel Abdul, de Napsi azonnal lehurrogta.

- Nem jó, már tegnap voltunk ott Zsófival. Inkább keressük meg az Olaszt. 

- Aki nem létezik? - dobtam meg egy faággal.

- Hé, ő létező ember! És mellesleg a jövendőbelim. - nézett rám nagy, felháborodott szemekkel.

Ebben a szent pillanatban jött meg Zsófi, és visszadobta a VIP jegyet Kolosnak.

– Tessék – morogta oda – De tudd meg, hogy nemcsak az én jövőmet tetted tönkre, hanem Chili juniorét is – nézett rá csalódottan.

– Ki az a Chili junior? – nézett körbe Kolos értetlenül. Jajjaj, ő még nem tuudja...

– Zsófi és Anthony Kiedis közös gyereke lesz – legyintett Abdul.

– Miért kérdeztem meg, én barom – dörzsölte meg az orrnyergét Kolos, beletörődve, hogy Zsófi...az Zsófi. És nem változik.

– Zsófi, menjünk már, meg kell találnom Federicót – nyöszörgött Napsi.

– Ki az a Federico? – kérdezte gondolkodás nélkül Kolos.

– Napsi jövőbeli olasz barátja. De nem ez a neve. Vagyis nem tudjuk – magyaráztam unottan.

– Oké, szakmai ártalom a sok kérdés, de mi lenne, ha ezután egyszerűen csak nem válaszolnátok? – közölte Kolos, és úgy nézett körbe, ahogy azt egy diliházban szokás. Valójában elég vicces volt.

Hát, igen. Ezek vagyunk mi. Hangosak. Őrültek. Meggondolatlanok. De összetartóak.