Én ettem még egy adag kaját, és miközben a többiek türelmesen vártak rám,addig lassan besötétedett. Rengeteg ember mászkált szerteszét, több, mint nappal. Boldi szőke feje is előkerült, Kolossal egyetemben, és mindketten egy-egy tálcányi pizzát fogtak. Kolos Zsófi másik oldalára, Boldi pedig a húga mellé telepedett. mert ott voltak még szabad helyek.

– Jó étvágyat – szólt Zsófi hetykén.

– Leloptam egy kolbászt – nyúlt Napsi a bátyja szeletéhez. 

– Hol van pizza? – kérdeztem, mert mi Zsófival nem láttuk, hogy lett volna.

 – A második sorban – kurjantotta Boldi, és beszéd közben kiesett egy darab megrágott tészta a szájából, ami elég undorító volt, de mi röhögtünk rajta. Boldit ismerve várnom kellett volna még egy  kicsit a nevetéssel, mert a következő pillanatban felvette a koszos asztalról, és bekapta.  Istenem nagyon undorító volt. Abdullal szakadtunk a röhögéstől,  míg Hipó a bacilusokról beszélt, meg arról, hogy mindenhol ott vannak.

 – Lassú a mobilneted? – Kérdezte Zsófi Kolostól,  mire nekem is feltűnt, hogy folyamatosan a telefonját nyomkodja. Össze-vissza pörgette a képernyőt, ami aztán megállt.

 – Délután óta ezt csinálja – Bámult a telefonjára, erősen koncentrálva.

  – Ó – nézett rá Zsófi ártatlanul. – Még szerencse, hogy én annál a szolgáltatónál vagyok, aki a Bábel fő támogatója és szponzora. Tökéletesen működik a semmi közepén is – magyarázta, miközben Kolos felvont szemöldökkel nézett rá, mi pedig valószínűleg elég furcsa arckifejezéssel méregettük, de hát,  Zsófi maga is iszonyú furcsa volt. Ő nem szokott ilyeneket csinálni, nem is értem. Bár, őszintén, mégis ki érti a lányokat?–Frissítem is a blogomat. Feltöltök pár háttérképet – nézett ránk, folytatva előző monológját.

 – Zsófi, miért vagy gonosz? – kérdezte Abdul teljesen komoly arccal. 

– Mi? Dehogy – rázta meg a fejét, majd összevont szemöldökkel közölte. – Csak vicceltem – nézett körbe döbbenten.

 – Jó a humorod – dünnyögte Kolos, miközben újra megpróbált csatlakozni a hálózatához. 

– Oké – kezdte Zsófi, kedvesebb hangszínen. – Kolos, ha szükséged van a mobilnetemre, szívesen odaadom a telefonomat, használd nyugodtan– nézett rá.

 – Ó. Kösz –nézett Zsófire, elmosolyodva.– De miért kéne a mobilneted, amikor az egész fesztiválon ingyenes wifi van? – kérdezte visszatartott röhögéssel, aztán hagyta a fenébe a kapcsolatok keresését, és egyszerűen rányomott a Bábel wifijére. Ravasz fickó, és szemtelenül jófej.

– Ohóóó. Epic fail –  Néztem rájuk röhögve. Majd a többiek is nevetni kezdtek.

Ezután, Zsófi még jobban beégette magát, majd leléptek Napsival, egy Kolos-Zsófi szópárbajjal később. Mi még megvártuk, amíg megette mindenki a kaját, majd úgy döntöttünk, felderítjük az Európa színpad környékét. 

A tömeg hatalmas volt, mindenki tolongott, és lökdösődött, hamar kiderült, hogy egy koncertbe botlottunk. A zene egész jó volt, valami Rock-Metál keverék, mindenesetre nem lett kifejezetten a kedvencem. Beültünk az egyik italozós helyre, és miközben Hipó a fejfájására panaszkodva eloldalgott aludni, mi Abdullal hamar találtunk pár szolgálatkész, hely csajt, akiket rögtön meg is próbáltunk felcsípni.

Nem tudom, meddig lehettünk ott, amikor végül a csajok leléptek, és mi is inkább visszaindultunk a sátrakhoz.

-Abdul! Szasza! -hallottam meg a kiabálást elsőként, lévén elöl mentem.

- Ki az? – kérdeztem a hang irányába.

– Mi vagyunk – a válaszban felfedezni véltem Zsófi hangját, és így közelebbről már az alakja is körvonalazódott. Rögtön mellette Napsi állt, és elég tanácstalannak tűntek.

– Mit csináltok? – lépkedem óvatosan át a zsinórtömeget, ami elválasztott a sátrunktól. Komolyan, rengeteg zsinór lógott szerteszét.

– Hajléktalanok lettünk, összedőlt a sátrunk – jött a kétségbeesett felelet Zsófitól.

– Hogy az a... – Bukdácsolt előre Boldi, de nem igazán figyeltem rá, inkább hátrapillantottam a mögöttem közeledő Abdulra és Kolosra, realizálva, hogy míg a háttérből beáramló halvány fényben egész jól be tudtam őket határolni, engem biztos elrejtett a sötétség, ahogy Zsófiékat, és Boldot is.

– Valaki fogadjon be – kérlelt minket Zsófi.

– Felejtsd el – rázta a fejét Abdul.

– Hé, barátok vagyunk! - csattant fel Zsófi némi sértődöttséggel a hangjában.

– Egyetlen csaj sem áll szóba velem, ha egy lány lakik a

sátramban.

– Ne legyél már ilyen! Nincs hol aludnom! Reggel kiköltözöm,

ígérem – könyörgött.

– Lakj a hollandokkal. Nagy a sátruk – tanácsolta Abdul, miközben Napsi bemászott Boldiék sátrába.

– Hogy te milyen bunkó vagy. Szasza? – nézett rám - gondolom - Zsófi, könyörgőn, én meg persze, hogy nem tudtam nemet mondani.

– Jó, nem bánom. Gyere – sóhajtottam megenyhülve, részben azért, mert már nem volt energiám egy újabb Abdul-Zsófi vitára.

– Hálásan köszönöm, hogy nem kell a szabadban aludnom –

gúnyolódott, de megkönnyebbülés érződött a hangjából. – Hozom a hálózsákomat – mászott be az összedőlt sátrukba.

– Ne kiabáljatok már, migrénem van! – üvöltött ki a sátrából

Hipó.

– Bocsi – nevetett Zsófi.

Igen, nem mondom, elég abszurd egy helyzet volt ez a miénk, de a mi társaságunkon nehéz meglepődni.

Mind elmentünk fogat mosni, és alváshoz készülődni, úgyhogy amíg a lányok nyugodtan a mosdókhoz sétáltak, én a férfi részen éppen szétröhögtem magam az állat Boldon, aki épp fogkrémet köpködött.

Visszaérve előhúztam a zseblámpámat, és bemásztam a sátorba, de felkapcsolva épp azt láttam, hogy Zsófi a  bal oldalra húzódott. Na azt már nem.

– Mit művelsz? –kérdeztem

– Elhelyezkedem – suttogta.

– Megvesztél? Középen kell aludnod.

– Miért? Nem akarok.

– Zsófi – kezdtem halkan, nyugodtan, hogy ne idegesítsem fel magam, és hamar megértse a lényeget.–, két fiú nem alszik a sátorban egymás mellett, csak a Túl a barátságonban. Középre fekszel, mi meg a két szélén alszunk. - jelentettem ki határozottan.

Zsófi beadta a derekát, és befeküdt középre, én meg mellé csúsztam, és gyakorlatilag azonnal elaludtam, az egész napi nyüzsgéstől.