Amint megérkezik Amy, már kapom is fel a táskám, és szaladok is le a lépcsőn, mert izgatottan várom a mai edzésünket. Szerintem még sosem volt eddig olyan alkalom, hogy én tűkön ülve várjam, hogy sportolhassak. Dehát ennek is el kellett jöjjön az ideje, nem?

A kis Minijéhez lépek, és gyorsan kinyitom az ajtaját, mintha attól félnék, hogy itt hagy, pedig csak az izgalom teszi ezt velem. A barátnőm viszont nem tűnik túlzottam boldognak, hogy én ilyen hévvel próbálok bejutni a szeretett járgányába.

- Az ajtó marad, kiscsibém - szól hozzám parasztos akcentussal, amit én figyelmen kívül hagyok. De sajnos a hév még mindig bennem van, így sikerül becsapnom az ajtót, aminek természetesen nem örül. - Megtennéd, hogy nem bántalmazod tovább a kocsimat?

- Bocsi, Ames, de nem tehetek róla, annyira izgatott vagyok az edzés miatt - mondom sajnálkozva, amit ő bólogatással jutalmaz.

- Jól van, szivi, most az egyszer megbocsájtom a bűneidet, de többször ne forduljon elő - kacsint rám, majd sebességbe teszi a kocsit, és indexelve a sávra tér. Így hát úton is vagyunk az épület felé, ahol vért izzadunk, hogy elérjük a tökéletes alakunkat.

Na jó, talán az izgalmamnak ahhoz is köze van, hogy Landon belement abba, hogy beavassa Amy-t a múltbeli titkára, és ennek nagyon örülök. Eleinte nagyon ellenezte, de rájött, hogy igazam van, és hosszas unszolás után végre tesz egy lépést a barátnőm felé. Szerintem mind tudjuk, hogy nem kell majd nyaggatnom, hogy adjon neki esélyt, mert anélkül is megteszi. És végre veregethetem a vállamat, amiért egy ilyen kotnyeles lány vagyok.

Mellesleg a barátnőm megérdemli már a boldogságot, és így talán mindketten abbahagyják a pátyolgatásomat. Arra természetesen nem számítok, hogy Landon lecsökkenti a kötelező beszélgetéseinket, de Amy legalább nem csak velem lesz elfoglalva. Itt az ideje, hogy valaki elcsavarja a fejét. Ő az az ember, aki minden problémámon átsegített, és látom rajta, hogy egyszerűen felemészti az egyedüllét.

A kis pernahajderekből elege van már, nem csak szexre vágyik. Ha az lenne a lényeg, akkor kicsípné magát, és lemenne a Delight-ba, ami a város legpuccosabb szórakozóhelye, és felszedné az első útjába kerülő adoniszt egyetlen szenvedélyes éjszakára. De ő nem erre vágyik. Azt szeretné, ha végre hazamehetne valakihez egy nehéz nap végén, és feltöltődhetne az illető mellet. Szeretetre és gondolkodásra vágyik. Ezt pedig teljes mértékben meg tudom érteni.

Én is valamilyen szinten vágyom erre, tudom, hogy Dan már sosem adhatja meg nekem, mert már nincs itt, de valaki talán majd meg fogja. Nem, mintha megérdemelném. Minden embernek csak egy nagy szerelem jut, ez a strandpapucs már elúszott.

- Most meg min agyalsz megint, te lány? - bök meg enyhén a barátnőm, én meg ismét visszatérek a való világba.

Tudom, hogy egy ideje tart a barátságunk, de valahogy nem tudom, hogy feltegyem-e neki a kérdést. Neki is lehet véleménye a dologhoz, ez a normális szerintem, csak félek, hogy azzal majd letöri az álmaim virágzó faágát, én pedig fájdalommal és reményvesztve gondolnék a jövőre. Viszont a barátság ilyen. Nem mindig tetszik, amit mondanak, de ha az őszinteség ejt rajtad sebet, és nem a hazugság, akkor tudod, hogy ez egy életre szól.

- Szerinted minden embernek csak egy nagy szerelem jár? - teszem fel végül a kérdést, majd magam elé bámulva várom Amy válaszát.

Hallom, ahogy felhorkant, de amikor észreveszi, hogy nem viccnek szántam a kérdést, elkomolyodik. Már nincs sok a teremig, de jelez jobbra, félreáll a parkolósávba, és a motort lezárva teljes testtel felém fordul.

- Tudod, Lorie, ezt a kérdést senki sem tudja igazán megválaszolni. A gyerekek erre nemmel válaszolnának, mert még a kis rózsaszín ködös felfogásukkal szemlélik a világot, és minden aranyos gyerek, aki megpuszilja őket, szerelemnek számít. Azok, akik már megtalálták, azok igennel válaszolnának, mert teljesen behálózta már őket a másik, így nem tudnák nélkülük folytatni az életüket. A reményvesztettek, akik már évek óta keresik az igazit, csak morogva közölnék, hogy az élet nem mese, ne várjunk csodára, mert úgysem fog jönni. De egyik sem 100%-os válasz. Olyan nincs. Van, akinek egy adatik élete végéig. Van, akinek egy sem, és van, akinek kettő, három vagy több. Nem látunk bele a sors nagykönyvébe, ezért sosem fogjuk megtudni, mi melyik kategóriába tartozunk. A legfontosabb viszont az, hogy a saját boldogságunkat mi irányítjuk, és nem szabad hagyni, hogy más emberek befolyásolják azt. Szóval, ha most arról van szó, hogy már nem keresed a szerelmet, vagy neked egy időre szünetet kell tartanod a pasizástól, akkor támogatlak. Nem kell kergetni, mert ez olyan, mint egy macska. Minél inkább próbálsz a kis sunyi dög után futni, hogy elkapd, annál inkább menekül előled. És ami a legfontosabb, hogy azért legyél boldog, aki vagy, és nem egy kapcsolat miatt - fejezi be a hosszú véleménykifejtését, majd az órára néz, és enyhén elhűl. - Ó, hogy a keresztmamád térde kalácsáért kellett neked ilyenkor feltenned ezt a kérdést, amikor edzeni sietünk! Nekem ezután még van egy fontos üzleti vacsorám az egyik ügyféllel... - kezd el hadarni, de én leállítom.

- Ames, köszönöm a véleményedet, de most taposs bele, és menjünk edzeni, hogy idejében végezzünk.

Nem kell kétszer mondanom, már beletapos a gázba, és máris úton vagyunk, hogy elérjük a célállomást.

✨

- Ez kicseszett jó volt - mondja Amy az öltözőbe belépve. A szekrényéhez lépve kinyitja azt, majd a táskájából kihalássza a telefont. Amint realizálja az időt, kikerekednek a szemei, és azonnal kapkodni kezd. - Basszus, el fogok késni! Még téged is haza kell dobjalak, aztán még sminkelnem kell, te jó ég!

- Amy, engem nem kell hazadobnod. Majd hazajutok én busszal, vagy hívok egy taxit. Megoldom, nyugi - nyugtatom meg őt a lehetséges szállító eszközök felsorolásával.

- Mi az, hogy megoldod? Én hoztalak el, én kellene visszavigyelek - mondja, mire mindketten elkészülünk, és már lépünk is ki az öltözőből. - Olyan messze laksz, és a buszmeg is vagy 5 saroknyira van.

- És? - kérdek vissza enyhén szemtelenül, miközben a lépcsőn haladunk lefelé. - Az is egy jó edzéslehetőség. Simán hazajutok egyedül is, anya, nem kell fognod a kezemet.

- Ez akkor is zavaró, így rettenetes barátnak érzem magam - jelenti ki sóhajtva pont akkor, amikor a pult előtt haladunk el. Darren már ott áll, és amint meglát minket, mosolyra görbül a szája.

- Na, lányok, minden rendben?

- Persze.

- Semmi sincs rendben - mondjuk Amy-vel egyszerre a két teljes mértékben különböző választ.

- Na, hát hogy-hogy? - néz rá a barátnőmre, én pedig sóhajtok egy nagyot. Hát persze, hogy nem nekem hisz.

- Haza kéne dobjam Lorie-t, de nekem nagyon sietős, és az nagy kerülő lenne. Viszont bűntudatom van hagyni, hogy hazáig buszozzon, mert messze lakik, a legközelebbi megálló meg 5 sarokra van innen - hadarja el gyorsan a problémánkat.

Darren nem sokat habozik. Rám néz, féloldalasan elmosolyodik, amiből érzem, hogy ez az ötlete nem fog tetszeni nekem. Egyáltalán nem.

- Majd én hazaviszem őt.