- Nem akartalak megijeszteni - mondja kicsit bűnbánóan, ami egyáltalán nem változtat a haragomon.

- Jesszusom, te mindehol ott vagy? - csattanok fel, ami csak egy nevetést vált ki belőle. Úgy hahotázik, mint valami télapó. Mélyen és jóízűen.

- Aranyos vagy, amikor durcizol - jegyzi meg a az óceán kék szemeit rám szegezve, amitől akarva-akaratlanul is zavarba jövök. - Egyébként nem most kezdted a sportot? - mutat a kezembe lévő édességre, amit én gyorsan behajítok a kosaramba, mielőtt hozzá vágnám. Kár lenne a fagyiért.

- Nem mindegy az neked? - vágom hozzá flegmán, majd hátat fordítva neki tovább tolom a szekeret.

Hallom, ahogy egy másik szekér követni kezd, és a következő pillanatban Darren már mellettem van. Atyám, ez a pasi nem tudja, mikor kell lekopni?

- A fagyiban sok gyorsan felszívódó szénhidrát van, ami a szervezetedbe kerülve lebomlik glukózzá. Eddig nincs is baj vele, de a fel nem használt glukóz átalakul zsírsejtekké, aminek köszönhető az elhízás - magyarázza tudományosan a dolgokat, mire én csak felhorkantok.

- Köszönjük, doktor úr, hogy megosztotta ezt a csodás előadást eme tudatlan emberrel, igazán jó munkát végzett - toldom meg a horkantásomat, majd a játék kedvéért még tapsolok is párat. Aztán pedig kattan a női agyam, és hirtelen lefékezek mellette a kosarammal, aminek köszönhetően ő is megtorpan. - Te most lekövéreztél?

Egy ideig komolyan nézek rá. Azzal a tekintetemmel, amit már rég nem használtam senkin. Azzal a „ha szemmel ölni lehetne" tekintettel, de nem hatja meg. Szemtelenül végigmér, majd félmosolyra húzza a száját.

- Bomba alakod van, Lorie.

Nem tudom, miért pirulok el. Mérgesnek kellene lennem erre az egomán baromra, aki azt hiszi, hogy egyetlen mosollyal lecsúszik a csajokról a bugyi. Most azt fogja hinni, hogy van nálam esélye, ami őszintén szólva esélytelen. Hiszen még csak most veszítettem el életem szerelmét, nem lennék képes bárkivel is összejönni, hogy enyhítsem a halála által okozott fájdalmamat. Nem lenne fer egyiköjükkel sem. Úgy érezném magam, mintha megcsalnám Dan-t, és mintha átverném a másik pasit.

- Nem tudom, hogy miért követsz, de jobbnak látom előre letisztázni a dolgokat - próbálom visszanyerni a normális arcszínemet, miközben a szemébe nézek. - Ebből nem lesz semmi.

Éppen akkor nyúl a mélyhűtőbe, és vesz ki egy csomag mirelit borsót. Amikor az én számat elhagyja ez a mondat, megdermed. Elég furán néz rám, szinte meg is sajnálom, de tartanom kell magamat a tervhez. Akármilyen nőcsábász, nem érdemelné meg, hogy átverjem.

- De igen. Főzeléket csinálok - jelenti ki komolyan.

Ahogy eljut a válasza az agyamig, röhögőgörcsben török ki. Akármennyire próbálkozom, nem bírom abbahagyni a nevetést.

- Te aztán komolytalan vagy! Én komolyan mondtam. Ne reménykedj! - törlöm meg a szemeimet, majd a kosárhoz fordulva indulok a kasszához.

- Miért, Lenie? A remény ingyen van - kiáltja utánam, én pedig a szememet forgatva rá sem hederítek.

Igaza van. Ingyen van, de nem éri meg várni egy törött szívű lányra. Márpedig én az vagyok. Az élet kalapácsa lesújtott rám, és ripityára tört. Akármennyire hisz az ember a „boldogan élnek, míg meg nem halnak" dumában, nem mindenkinek adatik ez meg. Én a rövidebbet húztam, ez van.

Hirtelen megtorpanok. Ez a pasi lebecézett! És nem Lorie-nak hívott, mint mindenki más. Senki sem hívott még Lenie-nek! Még Dan is megmaradt a Lorie-nál, de olykor Bébi, Nyuszi vagy más aranyos becenév. Istenem, miért nehezíted meg a dolgomat?

Gyorsan kifizetem az ételeket, majd a vászonszatyorba rakva azokat visszatolom a kosarat a helyére. Kilépek a boltból, és elindulok haza. Gyorsan szedem a lábaimat, reménykedve, hogy nem követ egy idióta sem.

- Csak nem menekülsz előlem? - hallok meg egy ismerős hangot. Lassan attól félek, hogy a sok szemforgatás miatt fennakadnak a szemeim.

- Nem minden rólad szól, Darren - szólok vissza neki. Talán egy picit élvezem ezt a macska-egér játékot.

- Nem engedhetem, hogy egy szép hölgy egyedül sétáljon ilyenkor - lép mellém mosolyogva.

- Meg tudom védeni magam, ha arról van szó. Tanultam önvédelmet, és simán szétrúgom a segged bárhol, bármikor - dicsekszem neki büszkén. Igaz, hogy ez pár éve volt, és egyszer sem kellett bevetnem a tudásomat. Dan azért erőltette rám, hogy ha valaha is egyedül lennék, és valaki letámadna, tudjam elgyepálni a seggfejet.

- Ha egy úriember felajánlja a szolgálatait, nem valami bölcs dolog visszautasítani azokat - érvel logikusan, és egy édes kacsintással jutalmaz meg. Elnevetem magam a mai nap folyamán másodszor.

- Csak azt akarod tudni, hogy hol lakom, te kis kíváncsi manó.

Meglepetten néz rám. Nem számított arra, hogy bárki átlát rajta, de pszichológus vagyok, és hamar kibogozom az emberekben rejtőző szándékokat.

- Ne mentegetőzz! Semmi baj. Megengedem, hogy hazakísérj, hős lovag - kacsintok vissza rá, mire elröhögi magát.

- Te nem semmi egy nő vagy, Lenie.

- Honnan szedted ezt a hülye becenevet? Mindenki Lorie-nak szólít, miért kell kivételnek lenned?

- Azért, hogy az agyadba véssem magam. Hogy megjegyezz engem.

Már akkor megjegyeztelek, amikor ma úgy néztél rám, mint egy üveg vízre a sivatagban.

- Ch, nehogy azt hidd, hogy nagy szám vagy - szólom el magam, amit azonnal meg is bánok. Nem a legjobb dolog bántani embereket, de én most pont azt teszem. - Bocsi, ezt talán nem kellett volna.

- Nem szívtam mellre, Lenie - kacsint rám megint, amitől ismét megforgatom a szemem.

- Jól van, Darren, ezt öröm hallani - bologatok, miközben az utcához érünk. - Most viszont elválnak útjaink.

- Ez a lovagosdi úgy ér, ha a házadig kísérlek.

- Ne aggódj, hős lovag! Innen egy perc sincs a lakásomig, inkább az aggaszt, hogy te kitérőt tettél innen csak azért, hogy ne jöjjek egyedül. Biztos nem két percre laksz innen - magyarázkodom, mire ő elneveti magát. A mai estén sűrű az öröm, amire már régen nem volt példa.

- Igazából csak tíz percre lakom innen - vonja meg a vállait. Micsoda véletlen! A szabad kezével beletúr a hajával, majd a kék szemeit az én zöldjeimbe mélyeszti, és elkomolyodik. - Mikor látlak megint?

Ezek szerint látni akar! Engem! Ennek nem lesz jó vége! Nem szabad hagynom, hogy belémszeressen, amikor én nem jutottam túl a halott vőlegényemen. Sőt, azt sem tudom, hogy képes vagyok-e még egyáltalán a szerelemre.

- Figyelj, Darren. Még csak alig 12 órája ismersz, nem gondolod, hogy túl gyors ez az egész? Tudnod kell, hogy az én életem elég kusza most, és nem akarlak hiú reményekbe ringatni. Ezt szerettem volna mindenképpen tisztázni veled - hadarom hadonászva, ám ő ráteszi a kezét a vállamra, amitől hirtelen megnémulok.

- Csak azt kérdeztem, hogy mikor látlak az edzőteremben, nem jegyeztelek el - mondja mosolyogva, amitől az én szám is felfelé görbül. - Viszont köszönöm az őszinteségedet, értékelem.

Elengedi a vállam. Enyhén bizsereg az érintése helye, amit eltemetek az agyam leghátsó zugába, és megfordulok, hogy hazafelé vegyem az irányt, amikor meghallom a hangját:

- Jó éjt, Lenie.

Mosolyogva fordulok meg.

- Neked is jó éjt, Darren.

Újra útra kelek, majd a következő percekben csak az jár a fejemben, hogy hogy lehet valaki ennyire aranyos, és miért mosolygok, valahányszor a szemeire gondolok?