- Elég jól fogadták a hírt - jegyzem meg, amint beszállunk az autóba.

- Már miért ne fogadták volna jól? Apádnak megmondtam, amikor bemutattál nekik, hogy mik a szándékaim veled. Elvenni feleségül, gyereket csinálni neked, együtt felnevelni, lassan megöregedni, és boldogan távozni e világról - néz rám szerelmesen Dan, én pedig egy arcsimogatás kíséretében hozzáhajolok, majd gyengéden megcsókolom.

- Tudom, de mindig volt egy olyan érzésem, mintha anyád nem igazán bírna - szakítom meg a csókunkat.

- Életem, ez csak azért van, mert elraboltad az ő kicsi fia szívét, és bármelyik pillanatban ripityára törheted - somolyog rám édesen, mire elnevetem magam.

- Amilyen nőcsábász múlttal rendelkezel, emiatt legfeljebb az én szüleim kéne aggódjanak - nézek rá szkeptikusan.

- Tudod, hogy a régi énem már akkor a kukába dobtam, amikor szerelmet vallottam neked azon a házibulin - mondja, majd ad egy puszit a homlokomra. Imádom a homlokpuszikat!

Az a bizonyos házibuli. Akár az amerikai filmekben, ott is mindenütt piros műanyagpohár hevert a földön, a részeg és szerelmes tinik a helyiség különböző sarkaiban cseréltek bacit, és a táncparketten a legújabb lépésekkel próbálták felhívni a kiszemeltjük figyelmét.

Dan a menő baráti társaságában iszogatta a sörét, amikor Amy-vel beléptünk a hatalmas házba. Az egyik sportszakos elkényeztetett fuckboy bulit szervezett, mert a szülei éppen üzleti útra mentek, a kecót meg miért ne fordítsa fel, ha megteheti. Így az egyetem nagymenőit meghívta erre, akik szintén vittek magukkal embereket, ezért sem csodálkoztam, amikor Dan-en és a srácokon kívül senkit sem ismertem. Igen, mi is Dan jósága miatt lehettünk itt. Na jó, igazából a házibuli előtt átestünk már vagy 5 randin, ezért evidens volt, hogy meghív minket. Amy is bírta őt, ami nálam egy plusz pont volt, hiszen ő a legjobb barátnőm.

Azon az estén iszogattunk rendesen, így egyikünk sem volt valami józan. Aztán nem tudom, hogy sikerült, de a ház alagsorában kötöttünk ki, ahol egy billiárdasztallal felszerelt játékszoba volt. A heves csókcsatánk közepette Dan kijelentette nekem, hogy szeret engem, amin annyira meglepődtem, hogy simán szemberöhögtem őt. Amikor láttam rajta, hogy ezt komolyan gondolja, én is színt vallottam. Attól a pillanattól kezdve alkotunk egy párt.

És igen, a billiárdasztalt felavattuk. Kétszer.

- Igen, Szerelmem, tudom. Csak akkor is nehéz elhinni, hogy az egyetem legjobb női helyett engem választottál.

- Lorie, szép teste bárkinek lehet. A szép lelket viszont az angyalok készítik elővigyázatosan, és csak azoknak adják, akik megérdemlik. A szép test múlandó. A szép lélek örök. Ezt sose feledd! - teszi a kezét a combomra, amitől kiráz a hideg. Annyira szeretem, ha megérint.

- Tudom, ezt már nagyon sokszor mondtad. De még mindig hihetetlen számomra, hogy egyáltalán rámnéztél annó.

- Nem lenne annyira hihetetlen, ha egy kicsit jobban szeretnéd önmagad. Szeresd annyira magad, amennyire én szeretlek téged - néz rám mosolyogva a következő piros lámpánál.

- Tudod, lehet, hogy nem hangoztatom eléggé, de szerencsés embernek mondhatom magam, amiért én ülök ma este itt melletted, az én ujjamra húztad a gyűrűt, nekem mondogatod nap mint nap a szeretlek szót. Köszönöm, hogy vagy nekem - tör ki belőlem ez a vallomás, amiért olyan szemekkel néz rám, amiből biztosan kijelenthetem, hogy az éjjel nem sokat fogunk aludni.

✨

Másnap reggel a rendelőm felé tartok. Az első páciensem időpontjáig van vagy 10 perc, így gondolhatjátok, mennyire késésben vagyok. A kávés termoszommal a kezemben rohanok, hogy időben beérjek a munkahelyemre, aminek az az ára, hogy fellökhetek ártatlan embereket. Szép kis ember vagyok, mit ne mondjak!

Amint beérek az irodámba, a recepciós, Cindy a mai napirendemet kezdi felolvasni, amit egy „nem akarok udvariatlan lenni, de később folytatjuk, késésben vagyok"-kal le is rendezek. Sajnálom, hogy néha ezzel kell együttélnie, de ez van. Dan-nel ritkán vagyunk úgy együtt. Vagyis ritkábban, mint szeretnénk, mert a munkája miatt nagyon sokat túlórázik. Egy-egy ügy nem várhat, így természetesen nekem kell várnom.

Az első páciensem egy 45 év körüli férfi, aki egy tűzvészben elvesztette a 11 éves kislányát. Mr. Gear szomorú visszaemlékezéseit minden csütörtök reggel 9-kor hallgatom meg. Mivel kijárta a tragédia utáni kötelezőt a pszichiáternél, úgy vélték, hogy gyógyszerre már nincs szüksége, csak beszélgetésekre egy olyan emberrel, aki végighallgatja őt. Így kerültem képbe én, miután Steven barátom beajánlott neki. Persze én örömmel elvállaltam a lelke pátyolgatását, hiszen ez a munkaköri leírásomba tartozik. Meg persze szeretem hallgatni az emberek történeteit. Azokat a történeteket, amiket nem mernek másokkal megosztani, mert félnek a laikus emberi véleményektől.

Ez az ember tényleg megjárta a poklokat. Ha belegondolunk, hogy egy égve hagyott gyertya mekkora károkat tud okozni... Nem csak anyagi károkat, hanem lelkieket is. Szörnyű. És a vele való beszélgetéseimben arra is rájöttem, hogy szörnyen bűntudata van, amiért a tragikus esemény előtt nem töltött elég időt a családjával. Ami szomorú, hiszen a megbánás mindig ilyenkor a legnagyobb. Amikor tudjuk, hogy már nincs amit helyrehozni, nincs amit megváltoztatni. Mert mindannyian másképp cselekedtünk volna, ha még egyszer újraélhetnénk azt a napot ezzel a tudással.

A második páciensem egy öngyilkosságot megkísérlő lány, Sarah. 15 évesen ehhez folyamodni nagyon felháborító. Az ő története, hogy most jött ki a pszichiátriáról, ahol úgy vélték, hogy készen áll újra szembenézni a démonjaival gyógyszerek befolyása nélkül, de mivel a szülei szerint ismét előkerült a penge, hozzám irányították őt.

Mivel Sarah nagyon sok bántalmazásnak volt kitéve a középsuliban, valamilyen szinten érthető a cselekedete. Tudom, hogy szakemberként ezt sosem mondhatom ki, viszont gondolatban megértem a tettét. Akit folyton gúnyolnak az iskolatársai a különcsége miatt, az előbb-utóbb úgy végzi, mint ez a megtört lány. A beszélgetéseink során rájöttem, hogy nagyon intelligens, a könyvmoly éne miatt nagyon színes a fantáziája és a korához képest nagyon sokat tud mindenről. Csak sajnos ezeket a tulajdonságokat nem minden korosztály tudja értékelni. Ezért piszkálni kezdték őt, amiből neki hamar elege lett, és mivel úgy érezte, egyedül maradt a nagyvilágban, eldöntötte, hogy inkább véget vet az életének, mintsem még egy percig elviselje más ember gúnyolódását. Szerencsére a próbálkozása nem sikerült, és így megismerhettem még egy gyönyörű lelkű embert ebben az országban.

Ám a sok beszélgetés miatt hamar lemerülök, ezért is esik annyira jól az ebédszünet.