- Anya, nem kell annyi mindent felpakolnod, tudok főzni! Amúgy is rengeteg időm van a kényszerszabi miatt, azt sem tudom, hogy mit csináljak, ha éppen nem edzek vagy terápiára járok - zsörtölődök éppen a konyhában pakoló anyukámnak.

Már egy ideje nem jártam itt, legalább, mióta Dan elment, ezért is gondoltam, hogy fogom magam, és szombaton buszra ülök, majd leutazom a szülőházamban, ami egy órás út. Ha lenne jogsim, és nem kéne olyan sok helyen megállni, akkor már fél óra elteltével megérkeztem volna, ezért is kéne rágyúrjak az elméleti órákra. Persze előbb be kéne jelentkezzek egy sofőrsuliba, amit jövő héten mindenképpen meg is teszek. Ez csak az előnyömre válna.

- Ez nem nagy dolog, kislányom! Szívesen csomagolok neked, mert tudom, hogy ez a legkevesebb, amit megtehetek érted - hallgattat el nyomban anya. - Mesélj már egy kicsit, milyen a terápia? És hogy-hogy elkezdtél edzeni? Tudtommal nem vagy te valami sportos lélek.

Ó, hogy az a.... most mit mondjak? Nem szeretném beavatni még a teljes igazságba, mert nem szeretném hallani, hogy „4 hónap után új pasi kicsit korai". Lehet, de engem akkor is boldoggá tesz, szóval miért ne?

Így hát leülök, elmesélem neki, hogy a terápiával minden rendben, az edzésbe pedig Amy rángatott bele azért, hogy meg ne fulladjak az önsajnálatomba. Anya végig furán méreget, de csendben hallgatja, amit mondok neki. Hát, ilyen ez. Ő akkor is megérzi, hogy valamit eltitkolok, amikor tényleg az összes erőmmel azon vagyok, hogy ki ne hallatszon a hangomon.

- Értem, kislányom - jegyzi meg a történet végén. - Örülök, hogy boldogabb vagy mostanság, már igazán rádfért. Amy-nek pedig meg kell köszönjem majd, hogy kirángatott abból a fekete gyászburokból. Ha ő nem lenne, te még mindig a kanapén fekve punnyadnál.

Ebben nem vitázok vele. Valószínűleg így is lenne az egész. Dan halála után nem igazán éreztem értelmét bárminek is, ezért csak akkor álltam fel az ágyból, hogy elvánszorogjak a hűtőig a borért, utána a kanapéig, onnan esetleg a vécéig, majd a nap végén vissza az ágyig. Persze ettem is, de azok nagyrészt ilyen mikrós kaják voltak, amik nem feltétlen egészségesek.

A telefonom értesítést jelez, én pedig gyorsan megnézem, amíg anya pakol. Üzenetet kaptam. Darren-től. Amint megnyitom, hatalmas mosoly terül szét az arcomon.

Darren: Nincs kedved eljönni velem egy kis kiruccanásra?

Ó, basszus! Még jó, hogy van kedvem vele menni. Még a világ végére is akár. Csakhogy most anyánál vagyok, a legkorábbi busz is csak egy óra múlva indul vissza, egy óra az út...

Én: Szívesen elmegyek, csak éppen a szüleimnél vagyok, és még legalább 2 óra, míg hazaérek.

A telefont az ölembe ejtem, és mosolyogva felnézek. Pechemre anyám kérdő tekintetével találom szembe magam.

- Mi az? Csak Amy kérdezte, hogy megyünk-e ma edzeni - füllentem, hátha van olyan szerencsém, és elhiszi.

- Aha - mondja nem túl meggyőzötten. - Rettenetesen hazudsz, ugye tudod? Mi lenne, ha elmondanád az igazat? Nem foglak megenni érte, hiszen a lányom vagy. Bármit megadnék azért, hogy életed végéig boldog ember legyél.

Tudom. Ez egy anya dolga. És az én anyukám tényleg minden követ megmozgatott azért, hogy nekem jó legyen.

- Na jó, nem Amy írt - vallom be neki úgy, mint akinek éppen a fogát húzzák.

- Bővebben?

Nagy levegőt veszek, és megpróbálom dióhéjban elmesélni neki a történteket.

- Az edzőteremben megismertem valakit.

Igen, ez ennyi dióhéjban.

Anya egy pillanatig megdermed. Nem tudom, hogy most pozitívan vagy negatívan fogadta be ezt az információt, de remélem, hogy az előbbi, mert ha elkezdi a szentbeszédet, akkor 2 óra múlva nem érek haza. Ám szerencsémre elmosolyodik, és most már úgy folytatja a pakolást. Csendben mosolyogva. Ajajj...

- Szívem, tudom, hogy most azt gondolod, hogy emiatt rossz szemmel fogok nézni rád, de tévedsz - kezd bele a beszélgetésbe, én meg hirtelen nem tudom, hogy mire akar kilyukadni. - Miután Dan elment, láttalak téged szenvedni. Az egy szem kislányom szíve darabokban, a szomorúság köde lepte el az egész lényedet, én pedig semmit sem tehettem. Rossz volt rádnézni. Nem azért, mert olyan rosszul néztél ki. Inkább azért, mert anyaként szeretem a gyerekemet boldognak látni, és most az egyszer semmit sem tehettem, hogy örömet csempésszek az életedbe, amikor a szíved gyászolt. Csak annyi volt a dolgom, hogy megvárom, amíg visszatérsz a valóságba. És ez nehéz volt, de amikor felhívtál, hogy bocsánatot kérj tőlem a viselkedésedért, tudtam, hogy mostantól jobban leszel - teszi le az élelmet a pultra, majd a kanapéhoz masírozva helyet foglal mellettem, a kezét a vállamra helyezi, és így folytatja: - Az, hogy találtál valakit, aki még a legsötétebb időszakodban is képes fényt juttatni az életedbe, az nem baj. Sőt. Apáddal attól tartottunk, hogy egyik nap a szomszédaid hívnak majd fel, hogy hullaszag árad a lakásodból.

- Ez nagyon bíztató, köszi, anya - mondom neki a nevetésemet visszatartva.

- A lényeg, hogy ezért sosem fogunk lenézni téged apáddal. Én azt hittem, hogy Dan után zárdába vonulsz apácának, és megtagadod magatól a szerelmet és a vele járó fájdalmat is.

- Hidd el, hogy nem sokon múlott - jegyzem meg mellékesen, mire elmosolyodik.

- Remélem, hogy boldoggá tesz majd téged, mert a sok rossz után végre megérdemled a cseppnyi örömöt - simogatja meg az arcomat, ami rettenetesen jól esik.

A telefonom megrezdül az ölemben, én pedig utána kapok, hogy megnézzem, hogy kicsoda írt. Természetesen Darren volt az.

Darren: Küldd el a helyzeted, érted megyek.

Elmosolyodom. Annyira aranyos, hogy így felajánlja. Elküldöm neki a címet, majd realizálódik bennem: ide fog jönni.

IDE FOG JÖNNI!!

Basszus, ez így nem lesz jó! Még nem vagyunk együtt hivatalosan, de már találkozni fog anyámmal. Nem mintha egy hárpia lenne, de egy kicsit akkor is féltem a szituációtól.

- Mi a baj, kicsim? Elfehéredtél - kérdezi aggódva anya, aki idő közben visszatért a pult mögé.

- Semmi baj, csak most ajánlotta fel, hogy értem jön - közlöm be vele az egyértelműt.

- Ó, hát az nagyszerű! Akkor maradhattok vacsorára, megismerhetnénk őt. Addigra apád is hazaér a munkából - csicsergi felélénkülve, mire én még nagyobb pánikba esek. Alig ismerem pár napja, nem kéne rögtön a mélyvízbe dobnom őt.

- Anya, nem szeretnélek elszomorítani, de azért jön értem, hogy ne kelljen 2 órát várnia, amíg hazaérek, hogy elvihessen valahova, szóval nem maradunk vacsorára. Mellesleg nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni, amikor még nem is hivatalos a dolog, mert miattam csak lassan tudunk haladni a dolgokkal.

- Szóval elmesélted neki, hogy mi történt Dan-nel? És még azok után is úgy döntött, hogy az összes repedéssel a szíveden elfogad? Ez a pasi egyre szimpatikusabb nekem - kacsint rám, mire én elszégyellem magam. Na jó, egy picit örülök neki, hogy anyát ennyire feldobja a hír, hogy a lánya ismét felszáll a randivonatra, de Darren-t is sajnálom egy picit.

Mert nem fogja megúszni, hogy anya be ne hívja legalább egy kávéra és egy kis epres sajttortára,amit a tiszteletemre készített. És amint megismeri az én hihetetlen hiperaktív anyukámat, félő, hogy meggondolja magát, és inkább fejét fogva rohan majd el, és talán sosem látom többé.

- Igen, anya, úgy fogad el, ahogy vagyok, ami elég meglepő.

- Ez nem meglepő, kislányom. Okos vagy, és szép is. Rettentően erős vagy. A legtöbb férfi összetenné a két kezét, hogy egy ilyen nőt adjon neki az élet, mint amilyen te vagy.