- Ne fuss el tőlem kislány...
- Te teljesen megőrültél?! - rivalltam rá elrablóm alakjára a félhomályos teremben.
- Fogd be a szádat mielőtt még én fogom! - vágott vissza.
- Mit akarsz Malfoy? - tértem rá a lényegre, már nyugodtabb hangnemben.
- Én, sok mindent akarok...
- Valami értelmeset is fogsz mondani?
- Inkább mutatnék valamit... - nem tudom, hogy ez csak nekem volt perverz kijelentés, vagy annak is szánta.
- Veled meg mi történt? Mit akarsz tőlem?
- Velem nem történt semmi... Ellenben ez nem mondható el rólad...
- Mire célzol ezzel? - komolyan nem értem ezt az embert. Túl feltűnően mért végig. Azt hiszem, értem mire céloz...
- Layla, te tartod ezeket a vérárulókat a barátaidnak? Még azt sem veszik észre, hogy napok óta nem eszel! - gyorsan váltja a témákat.
- Ne hívd így őket!! Várjunk... Te hogy... Honnan tudod?
- Te komolyan ennyire hülye vagy, vagy csak tetteted?
- Mondj már konkrét dolgokat! Ebből nem értek semmit!
- Nem elég ha inkább megmutatom? - mondta rekedtes és halk hangon, majd lépett felém egy lépést, amiért én is automatikusan hátráltam. - - Na mi van Snape... Csak nem megijedtél? - felelte még mindig suttogva.
- Nem! - túl gyorsan és határozottan válaszoltam ahhoz, hogy komolyan vegyen.
- Hát... - lassan végigsimított a bal karomon mire jól eső érzés terült el a testemben. - Akkor egy hangot se. - suttogott a fülembe.
Újra hátrálni kezdtem, míg bele nem ütköztem egy asztalba. Megragadta a nyakam és hátranyomott, így kénytelen voltam elfeküdni.
- Mit akarsz csinálni? - kezdek megijedni tőle. Persze, ezt neki nem szabad tudnia. És azt sem, hogy mennyire beindít az amit csinál.
- Azt mondtam, egy hangot se.
Akármennyire akarom is, nem szabad ezt csinálnom!
- Ez nem te vagy Malfoy! - próbáltam még értelmes szavakat kifacsarni magamból, miközben ő felém kerekedett. Térdeivel a karjaimat, kezével a nyakamat tartotta le.
- Nem tudsz te semmit! - suttogta vészesen közel kerülve a számhoz.
- Hát... - fordítottam el oldalra a fejem. Már amennyire tudtam. - Nem én voltam az aki megszakította a kapcsolatunkat.
- Nem érted!
- Micsoda meglátás! - vágtam közbe, és megforgattam a szemem.
- Nem bírom már tovább elviselni azt, ahogy azok a Weasleyk néznek rád! Azokkal a kiéhezett szemeikkel... -halkított hangnemén.
- Téged ez meg mi francért érdekel?
- Emlékszel milyen illatot éreztem bájitalon? - úgy kell tennem mintha nem ezen kattogott volna az agyam már azóta mióta kimondta, hogy mit érzett.
- Nem - válaszoltam hát.
Éppen szólásra nyitotta volna a száját, végre-valahára, de nem éppen beszéd sült ki belőle...