- Snape kisasszony figyelsz te rám?
- George, ezerszer megkértelek, hogy ne hívj így!!
- Tudom, de szeretlek szívatni.
Az ikrekkel ültünk a Roxfort expressen. Apámmal jöttem az állomásra, de szinte egyből lerázott. Szokásosan.
- Min gondolkozol? - kérdezte Fred. Mostanába egyre többet merülök el a gondolataimban.
- Csak tudjátok, furcsa, hogy tavaly ilyenkor még Dracoval ültem egy ilyen fülkében. - akárhányszor rágondolok, nyomás nehezül a mellkasomra. Mégiscsak ő volt az első barátom. Igazi barátom.
- Szívem, tudom, hogy hiányzik, de muszáj lesz elfogadnod, hogy már hozzánk tartozol. - jelentette ki George.
- És nem adunk senkinek. - tette hozzá Fred.
- Hékás, nem vagyok a tulajdonotok!! - nevettem fel. Jól esik, hogy törődnek velem.
- De, pontosan az vagy. - mondták egyszerre. - de most kezdjünk el készülődni, lassan megérkezünk. Örülsz, hogy nem kell újra átesned a beosztáson?
- Ne is mondd! Ha nem ismertelek volna meg titeket, biztos, hogy elsősnek tettetném magam, hogy újra részt vegyek rajta. Természetesen a Mardekárba mennék, ha lehetne.
- De szerencsére itt vagyunk mi, ezért nem kell már ezen aggódnod.

Az ikrekkel a hátam mögött szálltam le a vonatról. Előszőr kék, utána sárga ruhás diákok  sorakoztak fel. Ezek után jöttünk mi, Griffendélesek, és utoljára a Mardekárosok. Végignéztem rajtuk, és megpillantottam őt. Őt, akit, ha tehetném, odafutnék és szoros ölelésbe fognám. Őt, akiért most is torkom szakadtából kiáltanék, hogy szeretem. Őt, aki minden kincset megér nekem, akiért bármit megadnék. Őt, akire, ha rágondolok, sírás kerülget. Őt, akiről egész eddigi életemben azt hittem, ugyanígy érez. Dracot. Ha jobban megnézem, teljesen más lett a kinézete. Magasabb lett, haja hosszabb és enyhén kócos. Jól áll neki. Mintha a ruhája is kicsit feszesebb lenne. Ekkor felém fordult. Gyorsan elkaptam a fejem és lehajtottam. Érzem, hogy vörösödöm és mintha felgyorsult volna a légzésem. Mióta vált ki belőlem Draco Malfoy ilyen érzelmeket?

Az elsősök túl vannak a beosztáson, sok gyerekkel lett gazdagabb a házunk. Végülis nem is olyan rossz itt lenni. Jó ez a Griffendél.
- Jöhet egy újévi evő verseny? - kérdezte felém fordulva, izgalommal telve Ron.
- Nem igazán vagyok éhes, majd holnap. - néztem rá bűnbánóan amikor megláttam elkeseredett arcát. Mivel a társaságunkban mi ketten Ronnal szoktunk a legtöbbet enni, ez nálunk szinte már hagyomány, hogy minden vacsoránál versenyzünk, hogy ki eszik gyorsabban. Szoros az állás, de általában én nyerek. Túl makacs vagyok ahhoz, hogy feladjam.
- A Nagy Layla Snape nem éhes? - lepődtek meg a többiek.
- Te jól vagy? - kérdezte Hermione. Még ő is ismer annyira, hogyha nem eszek, nem biztos, hogy minden rendben.
- Előszőr a délutáni vörös fejed - kezdte George.
- Ne hidd azt, hogy nem láttuk. - folytatta Fred.
- Layla Mindenkit-utálok Snapet valaki zavarba hozta? Ezt fel kell írnom valahova! - vicceskedett Harry is.
- Van egy tippem ki volt az. - mondta Hermione. - Igaz, Ron? Ron! - rázta meg intenzíven evő barátját.
- Senki nem hozott zavarba, rendben? Csak szimplán melegem volt. És kicsit izgultam is.
- Akkor mivel magyarázod az egész este téged bámuló élenkszürke szempárt?