- Oh, hát egy újabb Snape - nem tudtam eldönteni, hogy mindenki hallja amit mond vagy csak a fejemben beszél - különös.... igen különös.... Te más vagy mint az apád volt. Intelligenciát látok. És kitartást, bátorságot.... Vakmerőséget.... Igen, ez lesz az.  - "Nem akarok csalódást okozni" végig ez járt a fejemben. - Nem akarsz csalódást okozni? Pedig sokra viheted még. Ezért legyen tehát: GRIFFENDÉL!
Mintha egyszer csak megállt volna az idő. És akkor felfogtam. Nem. Nem, nem és nem. Az nem lehet.
Mindenki arcára a meglepődöttség ült ki. Csak úgy, mint az enyémre.
-Itt valami tévedés történt! -szólalt meg Hagrid felháborodva.
-Lehetetlen - hallottam apám hangját is.
A diákok asztalai között nagy nyüzsgés keletkezett. Senki nem hitt a fülének. A híres Teszlek Süveg valóban tévedett volna? Nem, az lehetetlen....
Hirtelen felindulásból elkezdtem futni a kijárat felé.
- Snape lánya a Griffendélben?
- Biztos, hogy a lánya?
- A Griffendél szégyene!!
Ezek és ezekhez hasonló kommentek között haladtam míg kiértem a teremből. Csak úgy kanyarogtam a lépcsők és folyosók között míg meg nem láttam egy ajtóra kiírva: Bájitalterem
És ebben a pillanatban kezdtek könnyeim sebesen csordogálni az arcomon. Lábaim mintha feladták volna a szolgálatot, egyszerre csak nekiestem a a terem ajtajának és lassan lecsúszva keserves zokogásba kezdtem.
Nem lehet, ez egyszerűen lehetetlen! Még ebben is csalódást kell okoznom! Sajnos nem figyeltem apám arcát de biztos vagyok benne, hogy nem lehet rám túl büszke. Sőt! Na és Draco.... Bele se merek gondolni...
Nagyjából másfél - két óra intenzív sírás után egy szőke hajkoronát pillantottam meg magam mellett.