Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

1. fejezet

Ha akkortájt is ilyen remek fickók lettek volna a főiskolások, amikor én tizennyolc éves voltam, már rég megszereztem volna a diplomát. Liz elmosolyodott, miközben a második emeleti ablakból lenézett az udvarra. A képzőművészeti főiskola hallgatói ott sorakoztak a félévi beiratkozással járó teendőket intézni . Kisportolt, barnára sült, jóképű fiatalemberek trikóban és rövidnadrágban! De Liz nem ezért döntött úgy, hogy ismét iskolapadba ül.Negyvenévesen újra lehetősége nyílt arra, hogy régi álmát megvalósítva beiratkozzék a főiskolára. Most épp csak az okozott neki gondot, hogyan jusson el a matematika-előadóba azalatt a röpke tizenöt perc alatt, ami rendelkezésére áll a két előadás között. Azt mindenesetre már megállapította, hogy itt a gyorsaké a szerencse.

Végig gondolta az útvonalat, órájára pillantott, majd kiviharzott a tanteremből. A folyosón megtorpanva azon töprengett, merre lehet a lépcső. Balra vette az irányt... Csak a kiállítási csarnokban jött rá, hogy inkább jobbra kellett volna mennie. Mikor meg akart fordulni, lábával beleakadt egy szőnyegbe, és megbotlott. Hogy orra ne bukjon, kapaszkodót keresett, s egy kiállított szobor márványtalapzata villant elé... Utánanyúlt... és az egészet felborította. rendelkezésére áll a két előadás között.

- Te jó isten! - kiáltott fel rémülten. - Most mi lesz? Éppen csak beiratkoztam, máris kirúgnak? Fizetni kell vajon a szoborért, vagy kötöttek erre valamilyen biztosítást? -Próbálta felszedegetni a  törött darabokat, mintha újból össze lehetne rakni a szobrot.

-Ez nem fog menni, kedvesem - szólalt meg valaki a feje fölött.- Nekem két teljes órámba telt elkészíteni ezt a mesterművet.

-Hihetetlen! - tört ki belőle. - Ez az első napom a főiskolán, és máris tönkreteszek egy pótolhatatlan szobrot. És ez még mind nem elég, az egészet az alkotója szeme láttára művelem.

-Pótolhatatlannak azért nem nevezném - nevetett a szobrász. - Csak szerény hozzájárulás a főiskola pop-art gyűjteményéhez. Az igazat megvallva még vagy húsz darab van belőle otthon.

Liz-re átragadt a férfi nevetése. Nagy levegőt vett, s kezet nyújtott a férfinak:

- Liz Wilsonnak hívnak. Nagyon sajnálom, ami történt. Elsőéves vagyok, és azt hiszem, egyszerűen eltévedtem.

- Üdvözlöm, Liz! - A férfi megfogta a feléje nyújtott kezet. - Luke Olson. Ha ez vigasztalja, én már ugyancsak "öreg" róka vagyok itt, mégis mindig eltévedek.

A férfi kedves mosolya és szikrázó szeme megdobogtatta Liz szívét.

- Gondolom, a Grillbe azért már betévedt - vélte a férfi.

- A Grillbe?

- Ez a legismertebb kocsma itt a főiskola területén. Csak nem azt akarja mondani, hogy idejár és nem ismeri a Grillt?

Liz felnevetett:

- Akkor feltétlenül el kell oda mennem.

- Ne is vesztegesse tovább az idejét! - bólintott rá Luke. - Egyébként is oda indultam. Meghívhatom egy kávéra?

Először vissza akarta utasítani a meghívást, de hirtelen arra gondolt, az is felötlött benne: majdhogynem a fia lehetne az illető. Legfeljebb, ha huszonöt éves, talán valamivel több.

Igazából nekem kellene magát meghívnom egy kávéra, engesztelésképp, hiszen én tettem tönkre a szobrát.

- Úgy is jó. - A fiú a szobor maradványaira pillantott, amit Liz még tartott. -Tartozik nekem egy kávéval és egy olyan mosollyal, mint amilyennel az előbb megajándékozott. Liz rámosolygott:

- Rendben.

Luke a sarokban álló szemetesládához ment, beledobta a cserepeket. Liz-hez fordult, s a karját nyújtotta. Olyan vadító mosollyal ajándékozta meg amitől el is felejtette a kettejük közötti korkülönbséget. Egy kávé meg nem a világ vége. Különben is szüksége van barátokra a főiskolán, és Lukenál jobbat keresve sem találhatott volna. Csak ne kellene belenéznie ebbe a szikrázó szempárba, csak ne látná ezt a lenyűgöző férfitestet és ezt a napfénytől kifakult, borzas hajat! Később azonban, mikor séta közben Lukkal a főiskola különböző épületeit szemlélték, már arra gondolt, hogy egy aprócska kaland mennyire jó hatással lenne rá.

Vajon milyen lehet az ágyban? - ez a gondolat alig hagyta nyugodni a fiút, mikor a Grillben egymással szemben ültek az asztalnál. idősebb, mint én, fontolgatta Luke, jóval idősebb, de ez legfeljebb a hangján és a megfontoltságán érezhető, nem a külsején. Micsoda alakja van! - gondolta, és igyekezett arra összpontosítani, hogy egyáltalán felfogja Liz mit is mondott.

- Irigylem ezeket a diákokat, akik pontosan tudják, merre tartanak. Annyira fiatalok, mégis úgy tűnik, nagyon sokat tudnak.

- Ha ezzel azt akarja mondani, hogy ez egy olyan banda, ahol mindenkinek kócos a haja és csak drága ruhában jár, akkor igaza van - jegyezte meg gúnyosan Luke.

-Mikor kikerültem a gimnáziumból, engem is a hosszú hajú fiúk bűvöltek el, akik gitárral szaladgáltak, nem pedig tankönyvekkel a kezükben. - Rövid szünetet tartott, hörpintett egyet a kávéjából, ismét felnevetett, majd megrázta a fejét: - Ha tudtam volna akkor, amit most.

- Akkor mit csinált volna másképp? - érdeklődött Luke.

- Mindent - hangzott a válasz.-Lenne egy csodás férjem, aki imádna, és eszébe sem jutna engem elhagyni egy másik nő miatt. - Liz mosolya eltűnt . - Érdekes az én időmben úgy tűnt, nem is létezik ilyen férfi. Valószínűleg ezért is váltam el.

- Hogyhogy „az én időmben"? - nevette el magát Luke.

Ijedten kapott a szája elé.

-- Ezt mondtam volna?

- Igen, ezt mondta. - A fiú az öklére támasztotta az állát.- Épp most jött el a maga ideje, ezt ne felejtse el!

- Most pedig mesélje el nekem, milyen gondja-baja van! Biztosan nagy nehézségei lehetnek, ha ilyen iszonyú iramban száguld keresztül a múzeumon.

Liz felnevetett:

- El nem tudom képzelni, hogy lehet tizenöt percen belül eljutni az egyik épülettől a másikig.

-A képzőművészeti épületének hátsó ajtaján kell kimenni, aztán a zeneművészetin keresztül, majd át a bölcsészkaron, és már ott is van.- vett elő a férfi egy térképet.

- Ugye a képzőművészetire jár? - érdeklődött .

- Igen - bólintott. - Már másodszor vagyok itt. Legutóbb egy évvel a diploma előtt hagytam abba, mert úgy gondoltam, vannak fontosabb dolgok is.

- Valóban? És mi lehet ennél fontosabb?

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro