Akane szemszög

Az idő rohamosan telt, és már csak azt vettem észre, hogy letelt a két nap.

Már összepakoltam pár nappal ezelőtt és most, hogy már csak indulnom kellett volna nem tudok élindulni.

Ott álltam a lakásom közepén és másra se tudtam gondolni, csak arra két igéuően kék szempárra.

Az arcom nem mutatott semmit, de amíg a szívem csak remegett a vissza tartott sírástól, addig a lelkem zokogott.

Aznap minden reményem odaveszett mikor nem mondta el a titokzatos lány nevét.

Mondjuk, még is mit vártam? Hogy az én nevemet mondja és happy and?

Megfogtam a bőrönd fogantyúját, a táskát a nyakamba akasztottam és ràvettem magam az indulásra.

"Szemeim megteltek könnyekel, de nem akartam kimutatni, hogy legbelül valahol nagyon mélyen, de összetörtem. A lelkem darabokban volt és az egyetlen aki össze tudta volna ragasztani, most közölte velem, hogy szerelmes egy lányba.

Két kezemmel letöröltem az eddig makacsan harcoló könycseppeket és úgy csináltam, mintha csak megdörzsöltem volna az arcom."

A taxis már türelmetlenül várt rám, de hál' Isten nem szivatott azzal, hogy járt a motor.

Halkan elnézést kértem és a cuccaimmal együtt beszálltam a járműbe.

Csak néztem a szakadó esőt és az jutott eszembe, hogy a Dinka szemeiben is egy kisebb vihar van minden meccsünk alatt.

"Valami gagyi ki fogással álltam elő és megkértem, hogy menjünk vissza inkább hozzájuk.

Belement, és amikor megérkeztünk hozzájuk össze pakoltam és el akartam menni.

Megfogta a vállamat és magával szembe fordított.

-Hová mész? -hangja mélyebb volt, mint szokott lenni, és nagyon közel volt hozzám.

Szemeiben volt egy furcsa, számomra mégis idegen csillogás.

-Haza. Előrébb hozták a gépemet és így hajnalban indulok. Előtte viszont szeretnék pihenni. -igyekeztem elrejteni a hangom remegését és az erőltetett mosoly helyett egy barátságos görbületet kanyarítani a számra. -Hogo-sannak üzenem, hogy szeretem és bocsánat, amiért előbb lelépek.

Ezután nem vártam választ. Csak ki sétáltam az ajtón és akkor valamiért azt hittem örökre. "

Fájt. Egyszerűen fogta, és szét szakította a lelkem egy darabját.

Olyan érzésem volt hirtelen, mintha az autóban is esne az eső, de aztán rájöttem, hogy nem az eső esik, hanem a könnyeim folynak.

Vajon gondolt ő rám valaha is nőként? Vagy csak én láttam bele többet a dolgokba?

De akkor mire véljem azokat a perceket amik csak úgy elrepültek, miközben szemünk mélyen egymásba fonódott?

Vagy amikor egy másik srác közelében voltam, csak én láttam azt, hogy forrt a dühtől?

-szony. Sasszony. Kisasszony. Megérkeztünk. Itt vagyunk a reptéren. Jól van? -a taxis hangjára eszméltem fel.

-Köszönöm, hogy szólt. Igen jól vagyok elnézést, csak a gondolataim lerántottak egy picit a mélybe. Mennyivel tartozok?-kérdeztem.

-Eredetileg 7,000 yen lenne, de az állapotára való tekintettel csak 6,000.- olyan jó látni és a saját bőrömön tapasztalni, hogy vannak még jó emberek.

-Mondja csak kedves...

-Moritaka Sendo.

-Moritaka-san van gyermeke?

-Igen. Van egy kisfiam. Nem rég kezdte el az iskolát és már úton van a kis testvére. -gyengédséggel, csodálattal és végtelen szeretettel beszélt a családjáról.

Fogtam, kinyitottam a tárcám és elővettem 25,000 yent. Moritaka-san kezébe nyomtam.

-Kérem, tartsa meg a maradékot. Költse a családjára. -mondtam mosolyogva. Nem egy erőltetett vicsorgás volt az arcomon, hanem egy őszinte mosoly.

-De én ezt nem...

Kezemet felemelték ezzel jelezve, hogy még csak ne is folytassa.

-Vegyen rajta valamit a kisfiának, vagy a feleségének. Esetleg mind a kettejüknek. Nekem elég a tudat, hogy már boldogabbá tettem egy családot. -ezután hátat fordítottam, és bementem a reptér bejáratán. Még hallottam, ahogy a taxis kiszáll és utánam kiállt.
"Az ég áldja meg önt kisasszony"

Újból mosolyra húztam a számat és mentem tovább.

_________________________
Hi Minna!
すみませんでした！
Itt is a legújabb rész, de szerintem már ti is sejtitek mi lesz a következő.

Bizony, bizony az epilógus.
Azt nem tudom, hogy mikor, de majd hozom.

Annyit megsúgok, hogy a mi "kedvenc" KNB szereplőnk szemszögéből lesz befejezve ez a sztori.