Aomine szemszöge

A kellemes reggeli ébresztő után Akane kimászott mellőlem és félkapva a cuccait és elment letusolni.

Tegnap este miután Akane elaludt a mellkasomon még ment a film, de miután vége lett kisurtantam fürödni, és visszafeküdtem mellé.

Nem tudtam elaludni, így csak néztem az arcát. Nem értettem dolgokat. Ha vele játszom utol ér az a bizonyos félelem az iránt, hogy valaki legyőz. A félelem ami elől menekülni akarok, mégis mikor egymás szemébe nézve játszunk és pattog a labda, szinte kiált testem azért, hogy jöjjön. Jöjjön és vegye el. De az is meg rémisztő, hogy én is akarom ezt.

Mindig amikor sikerül egy mosolyt kicsalnom belőle én is elmosolyodok. Ha szomorú én dühös leszek arra aki megbántotta.

-e. Mine. Aomine. Aomine Daiki élsz még? -rázogatott és kérdezgetett a kék hajú lány.

-Huh? Ja persze, bocs csak elkalandoztam. -mondtam és láttam, ahogy beszél, ahogy tátos, de nem hallottam mit mond.

Az érzékeim eltompultak, és nem tudtam másra koncentrálni, mint a cseresznye piros, csókolni való ajkaira.

Megráztam a fejem, majd újra neki szenteltem minden figyelmemet és úgy tettem, mint aki végig figyelt.

Ő csak hosszan sóhajtott majd megszólalt.

-Miért érzem úgy, hogy Te még most sem figyelsz rám?

-Mert valószínűleg így van. -bólogattam, mintha valami komoly dolgot mondtam volna.

Ő csak sóhajtott egyet, majd felkelt mellőlem, és csak lazán kisétált az ajtón. Még hallottam ahogy anyunak köszön, de utána semmi. Csak a csönd.

Egy pár percig még ültem az ágyamon és néztem ki a fejemből, de utána én is felálltam, majd lementem Akane után.

-Jó reggelt! -köszöntem édesanyámnak amikor le értem a konyhába.

A kék hajú lány ott ült a konyha asztalnál és a telefonján csinált valamit.

Mögé álltam, kissé lehajoltam, és kezeimet összekulcsoltam a derekánál.

Először az arcomat kissé a nyakába fúrtam, majd megnéztem mit csinál. Meglepetten konstatáltam, hogy a tavalyi csoportképet nézi amin rajt voltunk mind a nyolcan.

A képen Midorima az egyik szerencse tárgyával a kezében nézett morcosan a kamerába, mellette Murasakibara ette a édességet, másik kezében egy zacskó további kaja volt. Satsuki engem oktatott ki valami miatt, már nem is emlékszem miért. Kise éppen Tetsut idegesítette, aki nem is vette figyelembe a szőkét.  Akashi a csapatot figyelte, mellette állt Akane aki szeretet teljes mosollyal figyelt mindenkit.

-Hogy-hogy ezt a képet nézed Cica?-kérdésemtől össze rezzent,mintha egy másik világból rángattam volna ki. Ki tudja? Lehet, hogy tényleg így volt.

-Hm?

-Ki nem figyel kire?-kérdeztem egy gúnyos mosollyal az arcomon.

-Miért valami lényegeset is mondtál-húzta gonosz vigyorra ajkait. 

Ez a kijelentés bosszúért kiáltott, és ezt Akane is tudta. Ő a sebességét kihasználva már menekülőre is fogta és már iramodtam volna utána, mikor is anya kikiabálta konyhából, hogy kész a reggeli.

Ránéztem a kék hajú lányra és küldtem felé egy olyan "ezt most megúsztad" nézést, amire csak egy vigyor volt a válasza.

A mosolygó lányt figyelve, eszembe jutott milyen volt akkor, amikor találkoztunk. Arca komor volt és szemei megtörtséget sugároztak. Nehézkesen járt, akkor még nem tudtam, hogy ennek mi az oka.  Később mikor megismertem, egyáltalán nem sajnáltam, mint ahogy azt ő hitte. Inkább csodáltam. Csodáltam a, hogy annyi éven át kitartott és még mindig azzal a vadállattal élt. Miután jobban megismertem felajánlottam neki, hogyha nem bírja tovább, akkor rám gondoljon először és, ha csak egy napra is de meneküljön hozzám.

Mára már oly' annyira kiismertem, hogy alig megszólal már tudom, hogy boldog, szomorú magányos, egy kis társaságra vágyik, vagy csak játszani akar. Volt már előttem vidám, viccelődő és már megtört is. Mikor könnyeket látok a szemeiben a torkom össze szorul, alig kapok levegőt és szinte félholtra verném azt az embert aki bántotta. Amikor nevetett, vagy csak egy kis mosoly bújkált a szájának a sarkában, az az én arcomra is mosolyt csalt. Szerettem vele lenni, és mikor nem volt mellettem hiányzott a közelsége. Nem nagyon értettem ezeket az érzéseket és ,ha Satsuki nem erőszakolta volna rám azokat a romantikus szarokat akkor lehet, hogy soha nem is értettem volna meg.

Nem értettem volna meg ezt az érzést. Nem értettem volna meg, hogy beleszerettem Kuroko Akane egész lényébe. 

________________________________________________________

Hi Minna!

Na hát ezt a részt is befejeztem, és nagyjából körvonalazódtak bennem a történet részletei. Az is hogy nagyjából hányadik résznél fogom befejezni. Ne aggódjatok az még messze lesz.

Ha tetszett, akkor nyomjatok egy vote-ot, vagy írjatok kommentet. Ha találtok, hibát akkor írjatok nyugodtan és , ha van nektek is ötletetek, akkor az szívesen meghallgatom.