" -Találkozunk ott ahol az ég és a föld egybe ér, ahol a vizek együtt úsznak versenyt a felhőkel, és ahol nincs ember ki közénk állna. Találkozunk ott ahol halljuk majd gyermekeink boldog nevetését a szélbe. Találkozunk ott ahol egyszer minden összeér! "

" -Muszáj el menned?
-Muszáj!
-Szerinted ez megoldás? Megoldás az ha elfutsz a tetteid elől?
-Ha elfutottam volna akkor már rég nem lennénk itt. "

Akkor talán az fájt a legjobban hogy minden nélkül otthagyott minket most talán az jobban fáj hogy még mindig szeretem úgy mint régen...
Pedig minden olyan csodásan indult.
-Anya! Anya! Már megint el gondolkoztál. - lengette előttem kezét Russia.
-Apára gondoltál? - kérdezte szomorúan Russia.

Mire lábujjhegyre állva simogatam arcára. Talán ennél is jobban meg őrültem de mindben hasonlítanak rád... Büszke lennél rájuk...
-Anya...szerinted apa...haza jön még valaha? - kérdezte Russia.
Majd le ült mellém és vállamra hajtotta fejét. Hiába... hiába próbálom elfelejteni őt valahogy sose megy...

-Meg ígérte nem? Azt mondta haza jön... - mondtam halkan.
Majd Russia kezére tettem sajátom. Hogy tudnék neki igazat mondani? Hogy, tudnám neki megmondani hogy az apja már sose jön haza? Hogy azért ment el mert egy hiba vagyunk az életében?
-Na meny kincsem szólj az öcsédnek hogy jöjjön le enni. - mondtam.

Majd Russia-t föl segítve a szőnyegről meg vártam míg föl megy az emeletre és csak utána mentem be az étkezőbe meg teríteni. Minden olyan mint akkor. Még a zárat sem cseréltetem le. Egyszer próbáltam de Német síró görcsöt kapott és azt mondta el akarom venni az apukáját. Azóta még a kerítést sem festetűk újra. Minden olyan mintha megállt volna az idő.

-Német kincsem nem vagy éhes? - kérdeztem Német-et.
Hiszen csak tologata maga előtt az ételt. Valami baja van szégyennek... Német mindig ilyen mikor enni jön velem az asztalhoz. Szerintem még mindig haragszik rám hogy kivitem a nagy asztalt és a régi székeket. Tudom fáj nekik de nekem is nagyon fáj! Ugyan úgy hiányzik nekem Soviet mint nekik! Nem értem ezt miért olyan nehéz meg érteni....

-Neked nem is hiányzik apa! Te nem is szereted őt soha! Még csak nem is beszélsz róla soha! Úgy kezeled mintha meghalt volna! - kiabálta Német. Mire szomorúan néztem rá. -Ez nem igaz. - mondtam.
Mire Német mérgesen borította föl az asztalt.
-Utálak téged! Minden miattad van! - kiabálta Német torka szakadtából.

Majd föl rohant a szobájába.
-Segítsek anya? - kérdezte szomorúan Russia.
Mire rá mosolyogtam.
-Nem kell kincsem! Meny csak nyugodtan föl mindjárt viszek nektek vacsorát. - mondtam.
Majd le térdeltem hogy kezeimbe szedjem a tányérokat. Német-et viselte meg a legjobban hogy velem maradtak...

Lehet igaza van és minden csak is miattam van. Olyan nehéz...olyan nehéz nélküled élni. Hiába teltek el évek minden nap érzem arcomon meleg kezed simítását. Olyan mintha bármelyik pillanatban haza eshetnél. Bárcsak... bárcsak bármelyik pillanatban haza esnél. Olyan kurva nehéz nélküled!  Erőszakosan töröltem le arcomról könnyeim.

Majd az asztalt vissza helyezve szedtem a fiúknak új ételt.
-Kincsem itt az étel! ~ mondtam.
Majd újra kopogtatam Russia fehér ajtaján.
-Ted csak le anya az ajtó elé. - szólt ki Russia.
Mire ajtója elé tettem mind a két tálcát. Majd sötét szobámba mentem az ágyamra ültem és elő vettem párnám alól egyetlen képem mely Soviet-ről volt.

Meg pusziltam a képet majd vissza tettem párnám alá és eldőltem aludni. Nem tudom miért de valamiért föl ültem majd az az órámra néztem. 03:20. Megnézem a kincseim!
-Russia? - nyitottam be Russia szobájába.
De semmi.
-Deutschland? - nyitottam be Német-hez is.
De nála is semmi.

Kétségbeesetten nyúltam telefonomhoz.
-Ved fel! Véd fel! Kérlek anya ved fel!
-Nazi!? Tudod te hány óra?
-A fiúk ott vannak nálatok?
-Mi? Miért lennének itt?
-Nein, nein, nein!
-Hé Nazi mi bajod van?

-Elmentek! Elmentek anya! Itt hagytak egyedül! Ők is elmentek! Ők most miért mentek el?
-Nyugodj meg! Nyugodj meg jó!? Sietek fijám.
Le tettem a telefont vagyis le basztam és rohantam is a kocsihoz.
-Engedj be! Nyisd már ki ezt a kibaszott ajtót! - kiabáltam.
Majd verni kezdtem az ajtót.

-Ha bújtatod azt a faszopó fiad ne várd meg míg megtalálom! - kiabáltam még mindig.
Mire végre kinyílt az ajtó.
-Mit akarsz? Soviet nincs itt! - erősködött Soviet apja.
Mire kikerülve őt rohantam le a pincébe.
-Oda nem mehetsz le! - kiabált utánam még mindig az öreg.
Mire vissza fordultam felé.

-El vitte a gyerekeim! Ne merj megállítani! - fröccsögtem.
Majd tovább sietem a lépcsőn. Aztán kinyitva az ajtót futottam föl a lépcsőn.
-Nazi? - hallottam meg magam mellől nevem.
Mire lassan föl pillantottam Soviet-re
-Te! Te mocskos buzi! Meg ölek! Mit akarsz még elveni? - kiabáltam, visitotam és ahol értem ott ütöttem Soviet-et.

Utálom! Utálom hogy még mindig szeretem, utálom hogy még mindig hatással van rám, és utálom mert őt jobban szeretik a fiúk! Mindenért utálom Soviet-et! De valahogy mégse.....igaz ez...

❇✴✳❇✴✳❣❇✴✳❇✴✳

Csúsztam...
Ha valakit érdekel A kövi részben meg mutatom a csodaszép lámpásomat! :)
Holnap vagy ma lesz még egy új rész....
Ez a valami is a miénk-nek kész van a második része kit érdekel? •-•"

❇✴✳❇✴✳❤❇✴✳❇✴✳