Késő este úgy gondoltam, hogy szükségem van a friss levegőre. Felvettem egy lapos talpú tornacipőt, majd egy egyszerű sárga pólóban, és egy fekete tréningnadrágban léptem ki a hátsó ajtón. A hosszú hajamat felkötöttem, majd feszülten felsóhajtottam. Már este kilenc is elmúlt, ezért Addison már rég aludt. Ez az idő alkalmas volt arra, hogy jól átgondoljam a dolgokat és az életem. A hátsó kertben ballagtam. Lassan tettem magam elé a lábam és mélyen beszívtam a tavasz, friss illatát. Már sötét volt, de mozdulataimra a földbe szúrt lámpák világítani kezdtek, így én is sokkal jobban láttam.

Lassan egy hónapja, hogy dadaként dolgozok, de úgy érzem, hogy minden megváltozott. És ez a hirtelen jött változás közben észre sem vettem néhány dolgot. például azt, hogy vonzódni kezdtem a főnököm felé. Taylor, nem egy átlagos férfi. Első ránézésre félelmet vált ki a nőkben, hiszen ő olyan férfi, aki jobban szereti a határozottságot és nem szereti a kényes, határozatlan nőket. Viszont voltak olyan pillanatok, amikor Taylor nem csak közel engedett magához, de megmutatta, hogy milyen valójában. Udvarias, értelmes, együttérző és lehet vele beszélgetni. Túlloznék, ha azt mondanám, hogy kedvelem. Viszont olyan érzéseket váltott ki belőlem, ami felnyitották a szememet bizonyos dolgokra.

A régi életem...

A régi életem egyenlő volt a földi pokollal. A férjem nem csak vert, de sokszor alkoholt is ivott és elszállt felette a ló. Egy értelmes mondata sem volt hozzám. Nem védett, hanem bántott. nem szeretet, hanem ütött. A sebek talán még megvannak. Viszont a lelki sebek azóta sem múltak el. Itt úgy érzem, hogy új életet kezdtem, de teljesen nem tudok megszabadulni a múltamtól. Részben azért, mert az emlékek rabságban tartanak. Arról pedig nem is beszélve, hogy nehezen engedem magamhoz az embereket. Főleg a férfiakat.

A kocka formájú medence felé sétáltam. A keskeny járdán megálltam és sóhajtva néztem az átlátszó, tiszta vizet. Ebben a pillanatban minden békés és csendes volt. Kicsit leguggoltam, majd a vízbe mártottam a kezem. A víz langyos volt. Legszívesebben megmártóznék. Vagyis, valami olyasmi. Úszni sem tudsz - emlékeztettem magamat. Röhejesen elnevettem magam, majd a medence szélére léptem. A szélén foltokban jelent meg a víz, ezért figyelnem kellett, hogy hova lépek. Az este nem csak magával ragadott, de úgy éreztem, hogy szabad vagyok. Szabad vagyok, mert azt csinálok amit akarok, és ebbe a dologba senki nem szólhat bele. - Ha beleesik, nem tudom kihúzni - mély hang törte meg a csendet, ezért a medence szélén állva a terasz felé pillantottam. Az esti félhomályban őszinte mosolyra húztam az ajkam. Ez egy ciki pillanat. Ki tudja, hogy Taylor mióta ült ott? A teraszon található hintaágyon ült. Az ágy előtt egy régi üvegasztalon, borosüveg és pohár volt. Én csak vele szembe fordultam, majd mosolyra húztam az ajkam.

A tegnapi nap közepén, Taylor rám hozta a szívbajt. Délután környékén egy idegen telefonszám hívta, az itthoni vezetékes telefont. Akkor tudtam meg, hogy Taylor lövést kapott. Addison és én azonnal a kórházba rohantunk és megvártuk Taylor úr műtétjét. Akkor láttam őt először alsónadrágban, de ez most mellékes. A lényeg, hogy el kellett néznem, mert nagyon szexi volt. - Hogy érzi magát? - a járdára sétáltam, majd felléptem a teraszra, és megálltam Taylor előtt. A szemembe nézett, majd felvonta a szemöldökét.

- Feleslegesen - nevette el magát. - Parancsoljon - a maga mellett található helyre mutatott, ezért zavartan leültem, majd vele szembe fordultam. Taylor is így tett. A félhomályban nem csak jóképű volt, de sebzettnek és fáradtnak is tűnt. Ilyenkor mindig eszembe jut az, hogy ha tehetném, akkor megmasszíroznám a vállát, vagy főznék neki egy kellemes teát. - Ne haragudjon. A munka miatt keveset találkozunk.

Pislogás nélkül néztem rá. Tessék?

Taylor észrevette azt, hogy keveset találkozunk? Akaratlanul is elpirultam, ezért a félhomályban lesütöttem a szemem, majd megfogtam egy pici hajtincset és a fülem mögé helyeztem. - Semmi gond. Az ön munkája fontos, Taylor - fontam keresztbe a lábam.

- Igazából szerettem volna jobban megismerni magát - részeg tekintettel közelebb hajolt, majd a fülem mögé tűrte a kiszabadult tincsemet. Elvesztem a tekintetében. Elvarázsolt és letaglózott. Taylor és az illata beszippantott. Több gyógyszert és fertőtlenítőt éreztem a kötése miatt, de ezt leszámítva éreztem, az enyhe vaníliát és a dezodor, erős illatát.

- Ez kétoldalú - sütöttem le a szemem, majd mosolyra húztam az ajkam.

- Ez egy jó jel - oldalra biccentette a fejét, majd felsóhajtott. - Pár napig úgy is itthon leszek - temette tenyerébe az arcát, majd a hajába vezette és bólintott. - Meséljen valamit - mondta határozottan, mire a medence felé pillantottam. Nem tudtam, hogy mit meséljek neki. Nem tudtam, hogy mire lenne kíváncsi. Legyen aranyos, vagy inkább vicces dolog? Végül úgy döntöttem, hogy önmagamat adom.

- Nyolc éves voltam, amikor először majdnem vízbe fulladtam. Az osztállyal egy uszodába mentünk és ott kötelező volt úszni. Én mondtam az oktatónak, hogy nem tudok és erről papírom is van. Tudja, hogy miért nem találtam meg a papírt? - suttogtam, majd sóhajtva folytattam. - Azért, mert a táskámban kifolyt a tea és elázott. A bizonyíték hiánya miatt rám parancsolta, hogy menjek úszni. Ott sírtam az öltöző közepén és felvettem az egyrészes fürdőruhát. Emlékszem, hogy először csak a harmadik lépcső fokig merészkedtem - pillantottam a szemébe, miközben az arcomat fürkészte. - Nem mertem beljebb menni. Ez miatt a többiek kinevettek. Én is meg akartam mutatni, hogy ügyes vagyok, de annál és okosabb voltam. Ki akartam szállni, amikor az egyik lány szándékosan a vízbe lökött. Azonnal elsüllyedtem. Igazából nem volt olyan mély, de tisztán hallottam, hogy mindenki sikít. Az oktató akkor jött rá arra, hogy valóban nem tudok úszni. Hát... - tártam szét a kezem. - Majdnem megfulladtam - fújtam ki magam, mire Taylor a fejét rázta.

- Atyaég - pislogott nagyokat. - Ez szörnyű! Biztos megmaradt magában - fürkészte az arcomat, majd kicsit közelebb hajoltam hozzá.

- Maga következik, Taylor - mondtam boldogan. - Meséljen valamit - kértem, mire felvonta a szemöldökét.

- Jól van, de tilos nevetni - tette fel a mutatóujját, ezért engedelmesen bólintottam. Taylor gondterhelten kifújta magát, majd a medence felé pillantott, végül rám. - Hét éves voltam, mikor minden nap átjártam a szomszéd nénihez, mert sütött csokis kekszet. Anyával akkor jól ismerték egymást, és boldogan fogadott engem is. Ennek a néninek lett egy vörös macskája. Viszont ez a macska nagyon agresszív és bolond volt. Legelőször a kapun sem jutottam át, hiszen felborzolta farkát és visítva megtámadta a lábamat. Utána haza mentem. Másnap ugyanez történt - vigyorgott, miközben próbáltam visszafogni a nevetésem. - Következő nap tészta szűrőt tettem a fejemre és egy nyújtófát vittem magammal. Alaposan szétnéztem és kerestem azt az átkozott macskát, de nem találtam. Három lépést tettem, de ő mögülem ugrott elő és a lábamra ugrott. A körmeit a bőrömbe fúrta és beleharapott a seggembe - Taylor elnevette magát, ezért én sem bírtam tovább. - Az a macska kikészített és durva sebeket okozott nekem. Ez így ment egy darabig. Végül mindig a macska nyert, én pedig azóta is rettegek a...szóval, - helyezte tarkójára a kezét, majd elnevette magát. - Érti, hogy mit szeretnék mondani.

- Fél a...cicáktól? - suttogtam.

- Nagyon - mondta. - Addison több mint két éve szeretne, de én inkább meghalok, mintsem megyek egyet - sóhajtotta, majd a szám elé tettem a kezem és elnevettem magam. - Megígérte, hogy nem fog nevetni.

- Sajnálom, csak...annyira hihetetlen, hogy egy ilyen erős férfi fél a cicáktól. Nem minden macska bánt!

- Hát engem az nem érdekel - csóválta a fejét.

- Egyébként aranyos történet - biccentettem oldalra a fejem. - Minden embernek vannak félelmei. Én a fulladástól félek.

- Szerintem attól mindenki - támasztotta meg a fejét, majd felsóhajtott. - Jó érzés magával beszélgetni. Hosszú idő után úgy érzem, hogy végre van valaki, aki megért.

- Én is így érzem - vallottam be őszintén. - Pedig az elején féltem magától.

- Igen, azt tudjuk - nevetett, majd végig nézett rajtam. - Miért nem pihen?

- Azért, mert nekem is kavarognak a gondolataim - pillantottam az üveg bor felé. - Gondolatok, amik...

- Szétszednek? - fejezte be helyettem. Mosolyra húztam az ajkam, és mélyen a szemébe pillantottam. Ő is így tett, közben az ajkamra nézett.