Délelőtt a kávémat korytoltam és az új dadára gondoltam. Freja egyáltalán nem olyan, mint amilyenre én számítottam. Nem volt kétségem afelől, hogy Addison jól érzi magát vele. Szinte abban is biztos voltam, hogy Freja jól vezeti a lányom napirendjét, illetve mindenben segít neki. Viszont abban nem voltam biztos, hogy jó hatással van rá. Még mindig mérges voltam a történtek után, hiszen mindenre számítottam, csak arra nem, hogy az én kanapémon, az én fagyimból egy példátlan műsort néznek a tévén. A Hannah Montana kifejezetten olyan műsor, ami tiniknek szól. Ugyan ilyen a Violetta és a High School Musical. És ezek a műsorok nem az én lányom korosztályának való. Freja érzékelhette volna, hogy nincsen rá jó hatással, de ezt a dühöt próbáltam magamba fojtani.

Az irodában feszülten vártam, hogy a halottkém jelentést tegyen. Bíztam abban, hogy talált olyat, amiből elindulhatunk, vagy következtetésre jutunk. A találgatásokban és a nyomra vezetésben Owen a legjobb. Én vagyok az, aki a sok piciből összerakja a felmerülő válaszokat.

A tollamat piszkáltam, amikor a halottkém sétált az iroda közepére. Én voltam az első, aki mellé lépett és borostámat piszkálva figyelt rá. Owen mellettünk állt meg és figyelmesen hallgattuk a halottkém jelentését. Annyit tudtunk meg, hogy a harmincas éveiben járó Jessica White drogot fogyasztott, illetve nemi erőszakkal is bántalmazva volt. A halottkém átnyújtott Owen felé egy átlátszó zacskót, amiben Jessica mobiltelefonja, személyes dolga és ékszerei voltak. - Le tudunk valamit szedni a telefonról? Hívás lista? Előzmények? Kontaktok? - vakartam az államat. - Biztos volt valaki, akivel tartotta a kapcsolatot!

- Már megnéztük - sétált mellénk Mrs. kerek popsi. - A híváslistája törölve volt. Az előzményekben sem volt semmi. Úgy látszik, hogy a nő mindenre gondolt - gondterhelten fonta keresztbe a karját, majd a szőke haját elkezdte piszkálni.

- És az mi? - böktem az átlátszó zacskóban található ékszer felé. - Drágának tűnik - mondtam gyanakvóan. Owen kivette, majd tenyerébe helyezte a karláncot. És, miközben a karláncot néztem, rájöttem arra, hogy ez egy nagyon esélyes nyom lehet. - Ad csak ide - átvettem tőle, majd két ujjam közé helyeztem.

- Ez a karlánc nagyon drága, elegáns és ritka - sétált mellénk az egyik munkatársam, ezért mindenki a vörös hajú nő felé pillantott. A szemüvegét megigazította és a karlánc felé bökött. - Megnéztétek, hogy milyen kifinomult és különleges láncokból van összerakva? Ez egy egyedi készítésű darab!

- Ami azt jelenti, hogy valaki külön készítette - szólt hozzá Owen, majd göndör hajába túrt. - Úgy látszik, hogy ennek a Jessicának egy gazdag udvarlója volt!

- Nem biztos, hogy udvarlója volt! Az viszont biztos, hogy Jessicának készült - próbáltam összerakni a darabokat. - Ki tudjuk deríteni, hogy hol csinálták? Az ékszerész nagyon fontos információkkal szolgálhat - bólintottam határozottan, hiszen úgy gondoltam, hogy végre egy olyan nyomon vagyunk, ami válaszokat is tartogathat.

- Ötven kilométeres körzetben hat ékszer üzlet van! Ebből a hatból kettő darab nagyon híres és előkelő - gondolkodott a főnökünk is. - Szerintem írjuk össze az üzletek nevét! Ha ez meg van, akkor maguk ketten szépen elmennek és kiderítik, hogy ki, mikor és kinek csináltatta az ékszert! - mondta utasítóan. - Ne feledjék, hogy ez nagyon fontos! Csak így kerülhetünk közelebb az ékszer megrendelőjéhez! - mondta, aztán sarkon fordult és magunkra hagyott minket.

- Akkor menjünk - Owen rácsapott a vállamra, majd kezünkbe vettük a fehér zacskót és a lift felé igyekeztünk.

A tavasznak köszönhetően a nap szikrázóan sütött, ezért szemünkre nyomtuk a napszemüveget. A kétszárnyú ajtón kilépve azonnal a fekete Mercedes felé sétáltunk, de amikor jobban szétnéztem, a lábam földbe gyökerezett. Arra is emlékszem, hogy megálltam az utolsó lépcsőfokon, hiszen annyira meglepődtem, hogy lépni nem tudtam. Fél füllel hallottam, hogy Owen azt súgta, hogy "ebből baj lesz." Kifejezetten igaza volt. Azonnal felforrt az agyvizem, hiszen a lányom új dadája elhozta Addisont a munkahelyem el! Amikor megláttam őket, azt hittem, hogy elkiabálom magam. Addison tökéletesen jól tudja, hogy a munkahelyem tabu! Ide bűnözőket, rossz és veszélyes embereket hoznak. Mégis mit keres itt egy hét éves kislány egy olyan nővel, aki úgy néz ki, mintha mai napon nyerte volna meg a világszépe versenyt?!

Azonnal hozzájuk léptem és csípőre helyezett kezekkel megálltam. Az autó mellett megragadtam a dada vékony csuklóját és sziszegve félre hívtam, közben Owen felvette a lányomat és nevetve beszélgettek. - Mit képzel? - suttogtam mérgesen. - Tegnap este kellőképpen kihúzta nálam a gyufát! Ma is folytatni szeretné? - pillantotta a szemébe, miközben lesütötte tekintetét.

- Addison kérte, hogy hozzam el magához! Megszerette volna lepni önt - a csuklójára pillantott, hiszen még mindig ragaszkodóan fogtam. A torkomat köszörülve elengedtem a kezét, majd a fejemet ráztam.

- Miért van az, hogy amióta nálunk van, azóta a bajt csinálja? Nem erre számítottam és komolyan mondom, hogy a tűrés határom szélén van - tettem fel az ujjam fenyegetően. A szikrázó napsütésben csak ragyogóbb volt a szeme. A hosszú haját szoros copfban hordta, ezért az arcát kifejezetten kiemelte. Sok smink, bronzosító és szemhéjfesték volt rajta. Freja mérgesen nézett rám, majd szinte lassított felvételben láttam, hogy leveszi a napszemüvegemet és grimaszolva a kezébe veszi.

- Nem szeretek úgy beszélni az emberekkel, hogy közben nem nézhetek a szemükbe - alig tudta befejezni, hiszen visszavettem és a szememre nyomtam.

- Vigye haza a lányomat - kértem határozottan.

- Legalább egy ölelést adjon neki! - mutatott Addison felé, aki rózsaszín pólóban és fehér szoknyában felém futott. Azonnal megenyhült a szívem, hiszen a lányom mosolya nekem mindennél többet ér. Szigorú, néha szívtelen ember vagyok. De a feleségem halála óta egy olyan falat emeltem magam köré, amit nem állt módomban ledönteni. Magamhoz vettem, majd felemeltem Addisont, aki ragaszkodóan karolta át a nyakam.

- Hogy telt a napod, kicsim? - vizsgáltam meg a haját, hiszen gyönyörű parketta fonásban volt, Utoljára az anyukája fonta be így be a haját, ezért zavartan pillantottam Freja felé, aki apró mosollyal az arcán figyelt minket.

- Szuper volt apa! Az iskola után Freja elvitt engem fagyizni, majd leültünk a parkba beszélgetni. Otthon ketten csináltunk ebédet, majd megírtam a leckémet, és most itt vagyok - össze vissza puszilt, ezért végre átadtam magam és megenyhült szívvel szorongattam az egyetlen lányomat.

Váratlanul ért Taylor úr kiakadása, de nem is érdekelt, hiszen a következő jelenet elrabolta a szívemet. Taylor teljesen más akkor, amikor a lányával foglalkozik. Akkor gondoskodó, szerethető és folyamatosan csak mosolyog. Az édesapja fehér mosolya miatt el is felejtettem, hogy az előbb milyen otromba és kegyetlen volt velem. Első sorban a fekete napszemüveg és az FBI munkaruha miatt le sem tudtam róla venni a szemem. Pont úgy nézett ki mint a filmekben, és ez zavarba hozott. Bár tudtam, hogy nem szabadna ezt észre vennem, de már észre vettem, úgyhogy ezen nem javíthatok már. - Örülök, hogy jól telt a napod. Bízok abban, hogy az új dada mindenben a segítségedre van - felém pillantott, de a fekete lencsék miatt nem láttam a tekintetét. A lencse vissza verte a nap sugarait, ezért hunyorogva bólintottam.

- Menjünk, Taylor - egy sötét hajú, göndör férfi lépett közelebb. Ő is napszemüvegben volt, ezért csak bólintott, majd a fekete autó felé sétált.

- Megyek angyalom - nyomott egy puszit Addison arcára, majd egyenesen rám nézett. - Mi ketten még beszélünk - mondta fenyegető hangnemen. Egy kicsit elegem volt. Miért gondolja azt, hogy lenézhet engem? Hogy máshogy beszélhet velem?

- Taylor úr, maga nagyon nem bízik bennem, igaz? - léptem közelebb hozzá, de ő zavartan hátrált.

- Maradjunk annyiban, hogy mi ketten még tárgyalunk - átadta nekem Addison kezét, majd a kocsi felé viharzott. Mi ketten ott maradtunk a kislánynak és megnéztük, hogy elhajtanak. Egy kicsit mérgesen pillantottam Addison felé, hiszen kezdem úgy érezni, hogy ő húz bele a bajba.

- Addison - leguggoltam elé és vigyorogva a fejemet csóváltam. - Nekem azt nem említetted, hogy ide nem szabad jönnöd - tártam szét a kezem, de válaszul csak kuncogott és átkarolta a nyakam.

A nap további részében nagyon feszült voltam, hiszen egész nap az járt a fejemben, hogy Taylor úrral még van egy közös beszélgetésem. Úgy érzem, hogy most fogunk minden alap dolgot és fontosabb dolgokat lefektetni. A vendégszobában ültem, az ágyam szélén egy könyvet olvastam, de szinte összerezzentem, amikor maghallottam Addisont hangját, miközben köszönt az édesapjának. Taylor úr kifejezetten hamar ért haza, ezért sóhajtva összecsukom a könyvet.

Becsuktam magam a szobám ajtaját, a nappaliba sétáltam és találkozott a tekintetünk. Egy kicsit fáradt volt, de még mindig azzal a dühös tekintettel tudott nézni rám. - Fél óra múlva várom az irodámban - köszönés nélkül végignézett rajtam, majd a lányával felsétáltak a lépcsőn.

Az irodájában? Csak ketten leszünk? Azt hiszem, hogy kicsit félek.