Várni türelemmel? Higgadtan?

A világ legnehezebb dolga. Főleg akkor, amikor az ember kezdi elveszíteni a reményt és csak a szürke felhőket látja. Hosszú napok teltek el. És még hosszabb éjszakák. Olyan magányos és hangtalan éjszakák amik megváltoztattak bennem valamit. Próbált hinni és bízni abban, hogy Taylor nyomára bukkannak, de a napok elteltével úgy éreztem, hogy nem bírnék nélküle élni. Úgy éreztem, hogy inkább meghalnék.

Ma reggel sem sem indult másképp.

Szürke, gomoly felhők gyülekeztek a sötét égbolton. A tenger saját uralomra tört és óriási hullámok keletkeztek. Ítélet idő volt, ezért amikor zuhogni kezdett az eső, hirtelen magamra tekertem egy pokrócot. Érezni akartam az eső illatát, a vihar szelét. Élni akartam és belekapaszkodni a jelenbe. Még akkor is, ha ezt egyedül kell megtennem. Kilöktem magam előtt a szúnyoghálós ajtót, a szél pedig a hajamba kapott. A tenger sós illatát az orromba hozta és feltöltött energival. Bárcsak Taylor is velem lenne! Fejemet rázva támaszkodtam a korlát széléhez és próbáltam visszafojtani a könnyeimet. A kék színű cserepes tetőről egyhuzamban folyt a víz, az eső pedig csak jobban zuhogott. Mindent betöltött a hangja: kopp-kopp. A tenger elmosta a partot, a sziklák kevésbé látszódtak. Alig láttam az eső függöny alatt, viszont azt jól kivettem, hogy egy férfi alak sétál a ház felé. Láttam, hogy fehér pólót és fekete nadrágot visel. Ahogy jobban láttam, előre hajoltam, majd ledobtam a takarót. Azt hittem, hogy álmodom, hogy csak káprázik a szemem! Nem akartam hinni a szememnek, ezért muszáj volt meggyőződni róla. A zuhogó esőfüggöny alatt futni kezdtem, majd Taylor karjai közé ugrottam. Miután tudatosult bennem, hogy ő az, hangosan sírni kezdtem. Úgy remegtem a karjai között, mint egy kisbaba. A forró bőre és az illata miatt libabőr cikázott végig a testemen. A pólóm elázott, a hajam rám tapadt, de nem érdekelt. - Tényleg te vagy az?! - kiabáltam és lábujjhegyre állva az arcára simítottam a kezem. Hús. Meleg. Taylor ott állt előttem! - Életben vagy! - kiabáltam, majd engedtem, hogy átkarolja a derekam és megemeljen.

- Mondtam, hogy visszatérek! Megmondtam, nem? - az arcomra helyezte a forró kezét, hátra túrta a vizes hajam, majd a ház felé pillantott. - Gyorsan menjünk be! - kiabálta, és teljesen a házig futottunk. Ott minden ruhát levettünk, majd együtt megtámadtuk a zuhanyzót. Millió kérdésem lenne, de úgy döntöttem, hogy nem faggatom ki azonnal. A zuhanyzóban állva, folyamatosan csókolóztunk és simogattuk egymást, bár úgy éreztem, hogy egy másik ember állt előttem. Mármint, ugyanolyan jóképű volt: sötétbarna haja tökéletesen kiemelte a zöld szemét és a borostáját. A homloka közepén található mélyedés még mindig aranyos volt, viszont az érintésén éreztem, hogy valami nincs rendben vele. A testével a hideg csempéhez szegezett. Lehajolt hozzám, lassú csókot nyomott. Az ajkam kényeztetése közben, kezét a combom közé vezette, de én lefogtam a kézfejét.

- Valami nincs rendben veled! - motyogtam magam elé. Végig néztem a faragott, ívelt arcélén, a vonzó ádámcsutkáján és a horzsolásokkal borított testén. - Mindenki téged keres! Az egész parti őrség, és... - kapkodtam levegő után. - Te csak hirtelen felbukkansz a semmiből?

- Nem szeretnék a történtekről beszélni! - zavartan túrta hátra a vizes haját, két kezébe temette az arcát és alaposan megmosta. - A lényeg az, hogy hazajöttem hozzád! - simogatta az arcomat.

De akkor miért érzem úgy, hogy történt valami? A forró zuhany még mindig a testünkre folyt, ezért kihasználtam az alkalmat, és alaposan végig néztem rajta. Látszatra minden rendben volt tele. Fizikailag izmos és feszes volt a teste. Viszont biztos voltam abban, hogy a változás inkább belül és nem kívül történt. - Veled minden rendben volt? Itt biztonságban voltál, igaz? - hátat fordított nekem, miközben kék színű tusfürdőt nyomott a kezébe és alaposan szétkente a mellkasán.

- Én próbálom felfogni a történteket, de úgy látom, hogy neked ez sokkal könnyebben megy - védekezően eltakartam a mellem és összeráncolt szemöldökkel figyeltem, hogy kezével a csempének támaszkodott. Fejét lehorgasztotta és gondterhelten felsóhajtott.

Fél óra múlva egy kötött pulcsiban és szürke nadrágban ült a kanapén. Forró bögre teát kortyolt és pislogás nélkül, maga elé meredt. Látszólag úgy nézett ki mint Taylor Litwin: dögös, jóképű és ellenállhatatlan volt. Viszont a viselkedésében volt valami, ami megijesztett. - Eltűntél - álltam meg előtte. - Két hétre - bólintottam, de ő csak némán pislogott. - És én betegre aggódtam magam! - mutattam magamra ingerülten. - Nem gondolod, hogy erről beszélnünk kell? - leültem mellé, majd megfogtam a férfias kezét és puszit nyomtam rá. Ő csak maga elé nézett. És tudtam, hogy valami nem stimmel. - Mondd el, hogy mi történt veled! - suttogtam halkan.

- Egy halászfaluba kerültem, miután a partra sodrott a tenger. A saját világomról sem tudtam. Azt hittem, hogy meghaltam. Egy kis faházban ébredtem fel. Egy idős bácsi segített nekem és minden nap gondoskodott rólam. Öhm... - a dohányzóasztalra helyezte a bögréjét, összefonta kezét a tarkóján, majd sziszegve megcsóválta a fejét. - Egy hétre emlékezet kiesésben szenvedtem. Nem tudtam, hogy kerültem oda, vagy mi történt előtte - az arcomat fürkészte, majd üveges tekintettel a fülem mögé tűrte az egyik hajtincsemet. - Lassan újra emlékeztem. Miután minden eszembe jutott...én... - harapta be az ajkát.

- Hazajöttél? - vontam fel a szemöldökömet. - Egyszerűen csak haza jöttél? Mintha mi sem történt volna?

- Miért faggatsz?! - emelte fel a hangját és felállt. Csípőre helyezte a kezét, majd járkálni kezdett. Én is felálltam, de nem mertem közelebb sétálni hozzá. Szívem szerint magamhoz vontam volna, de minden jel arra mutatott, hogy most időt kell hagynom neki.

- És mi történt a férfival? - húztam össze a szemem. Nem számítottam rá, de a kérdésem hallatán oldalra pillantott és jól láthatóan fehér lett az arca. - Taylor? - sétáltam közelebb hozzá.

- Nem tudom. Lehet, hogy túlélte és életben van - frissen borotvált arcát piszkálta, miközben beharapta az ajkát. - Annak viszont nagyon nem örülnék! Azt hittem, hogy lezárhatom ezt az ügyet, de talán egy kicsit tovább tart, mint én azt gondoltam - ujja köré csavarta az egyik hajtincsemet, lehajolt hozzám és adott egy édes puszit az ajkamra. - És mi van Jenniferrel?

- Letartóztatták és börtönbe került - kulcsoltam derekára a kezem és szorosan hozzá bújtam. - Annyira jó érezni az illatod! Én tényleg azt hittem, hogy te...

- Meghaltam? - vonta fel a szemöldökét. - Hát ennyire nem bízol bennem és a képességeimben? - simogatta az államat. - Megírtam, hogy visszajövök hozzád. Minden nap minden percében arra koncentráltam, hogy felépüljek!

- Az a lényeg, hogy végre itt vagy - suttogtam magam elé. - Nekem csak ez számít! Csa ez... - hajtottam mellkasához a fejem.