A következő két napot végig szeretkeztük. Rengeteg órát és felejthetetlen pillanatokat töltöttünk az ágyban. Nevettünk és próbáltuk elfelejteni a történteket, viszont mindig ott volt valami, ami a rossz emlékeket juttatta az eszembe. Éjszakánként szokott minden megváltozni, hiszen amíg én békésen szoktam aludni, addig Taylor ébren van és egy percre sem hunyja le a szemét. A mostani éjszaka is pontosan így telt. Fehér selyem hálóingben Taylor felé fordultam és a félhomályban kinyitottam a szemem. Talán nem tudta, hogy nézem, ezért szomorú mosolyra húztam az ajkam. Nem akartam tudni, hogy ilyenkor mi játszódik le a gondolataiban. A tengerbe való fulladás óta Taylor ki sem lép a házból. És biztos voltam abban, hogy a történtek olyan traumát hagytak maguk után, amin ő képtelen túltenni magát. Akkor kaptam fel a fejem, amikor feszülten felsóhajtott, majd fekete alsónadrágban és fehér pólóban a konyhába sétált. Mivel a hálószoba egybe van a konyhával, így felültem és hátra túrtam a hosszú hajam. A félhomályban felkapcsolta a pult felett található villanyt, majd kezét összefonta a tarkóján. Legszívesebben minden rossz emléket kitörölném az emlékezetéből.

Lassan felálltam, majd hozzá sétáltam és szorosan átkaroltam a derekát. Puszikat nyomtam a vállára, miközben reménykedtem, hogy ezzel el tudom űzni a gondolatait. A belőle áradó férfi illat felkeltette az érzékeimet, de tudtam, hogy ez most nem rólam, hanem kizárólag róla szól. Simogattam a hasát és a formás mellkasát. Bíztam abban, hogy most lehetek én a menedéke. Pontosan úgy, mint annak idején ő nekem. - Nem tudsz aludni, igaz? - a sötétben előre pillantottam, majd együttérzően felsóhajtottam, amikor felém fordult és a pult szélének támasztotta a derekát.

- De ez nem azt jelenti, hogy neked is fent kell lenned - két kezével teljesen hátra túrta a hajam. Az érintése miatt megborzongtam, hiszen szeretkezés közben is milliószor megtette ugyan ezt az érintést. Megrántottam a vállam.

- Jól tudod, hogy minden neszre felébredek - suttogtam magam elé. - Elmondod, hogy mi bánt? - fürkésztem a gondterhelt arckifejezését. - Tudom, hogy ami történt, az mindig hatással van rád. Ép ezért talán jó ötlet lenne beszélni róla. Mit gondolsz? - pólója alá simítottam a kezem, majd tenyeremmel végig szántottam a meleg hasát. Közelebb éreztem magamhoz a szívét, a lelkét és a testét is. Megtanultam, hogy mi csak együtt működünk. Nem csak kiegészítjük egymást, de mindketten kaptunk már elég pofont az élettől. Ki nagyobbat, ki kisebbet. A lényegen ez mégsem változtat. Szerelmesek vagyunk egymásba. És azt hiszem, hogy ez a kötelék mindennél erősebb.

- Ez igazán jó ötlet, csak nehéz beszélni róla. Nem tudom, hogy enyhítene-e a szorongáson.

- A szex enyhített? - a hasába bokszoltam, ő pedig nevetve átkarolta a nyakam és szorosan a mellkasához húzott. Puszit nyomott a fejemre, közben a hajamat simogatta.

- Köszönöm, hogy vagy nekem - súgta a fülembe. Öt perccel később vékony takaróba burkolózva ültünk a kanapén és meredtünk magunk elé. A résnyire nyitott ablakon keresztül beszűrődött a tenger halk hullámainak morajlása, ahogy a tenger a partra csapta hullámait. Taylor fülelt és a fejét csóválta. Éreztem, hogy már nem kell sok ahhoz, hogy megnyíljon nekem. A combját simogattam, a fejemet pedig hátra hajtottam. Végül a barna hajú férfi megtört és felsóhajtott. - Legjobban az zavar, hogy még mindig érzem a mellkasomban azt, hogy elfogy a levegő. Érzem, hogy az egész tenger lehúz. Az egész olyan, mintha újra átélném: a merülést, a fulladást. És azt, hogy a hullámok egy sziklának löknek - ekkor a szemembe nézett, én pedig a szám elé tettem a kezem. Nem kellett sok ahhoz, hogy elsírjam magam. - Úgy dobált a tenger, mint egy konzervdobozt. Nem tudtam, hogy hol vagyok. Ott volt az a rengeteg víz, a kevés levegő és az, hogy távol voltam a parttól. Aztán valahogy...mégis a partra sodort - egy pillanatra lehunyta szemét, majd vállán lehúzta pólóját és megmutatott egy frissen befort sebet. - A bal vállamat ütöttem be a sziklába. Az ágy, amin felébredtem teljesen véres volt - felsóhajtott, majd mosolyt erőltetett magára. - Soha nem voltam annyira tehetetlen, mint akkor.

- Annyira sajnálom - suttogtam sírva. - Miattam mentél keresztül ezen! Én...nem akartam ezt - magam is meglepődtem, hogy a kezem is remegett. Eltakartam az arcomat, de ő közelebb vont magához. Hallottam a hangját, hogy próbál nyugtatni, de jelen pillanatban utáltam magam.

- Az volt a legfontosabb, hogy te biztonságban legyél! Ezt te is nagyon jól tudod - fürkészte az arcomat. - Én nem bánom azt, ami történt! - simította meg az egyik hajszálamat. 

 - Apa! Apuci! - a lányom sírva futott a karjaim közé, ezért nem bírtam tovább tartani magam. Záporoztak a könnyeim, amikor átöleltem és felemeltem őt. Úgy tartottam, mintha attól féltem volna, hogy bármelyik percben kitéphetik őt a kezeim közül. Azonnal a kanapéra ültem és puszikkal halmoztam el a lányom homlokát. Az óriási könnyeit próbáltam letörölni, de a kicsi lány teljesen megtört. - Azt hittem, hogy már nem szeretsz engem! Miért mentél el? Hol voltál apa? - kezét maga elé tette és üveges tekintettel nézte az arcomat. A szívem megszakadt, hogy magára hagytam. Addison még túlságosan kicsi volt ahhoz, hogy megértse azt, hogy a munkám néha nagyon veszélyes tud lenni. Gondolkodtam, hogy a munkámra fogom a történteket, de ez nem lenne több, puszta hazugságnál. Addison úgy ragaszkodott hozzám, mint még soha. Én pedig nem akartam elengedni.

- Ne haragudj apára, kicsikém - beszívtam a málnára emlékeztető illatát és gondterhelten pillantottam Freja felé, aki Nike nadrágban és hozzá illő, fehér pólóban ült a szemben található fotelben. Egy pillantásból értettük egymást: újra fel kell építenem a családomat és a lehető legjobb bánásmóddal ajándékozni meg a lányomat. - Megígérem, hogy nem lesz több ilyen!

- Azt hittem, hogy eltűnsz, mint anya - kezét görcsösen ökölbe szorította, ezért lesütöttem a szemem. Eltűnésem közben bele sem gondoltam abba, hogy a kicsi lányom min megy keresztül. Millió kérdésem lenne a dada felé, de úgy döntöttem, hogy jelen pillanatban csak ölelni akartam őt.

- Hogy mondhatsz ilyet, kicsikém? - suttogtam a fülébe. - Szeretlek! Mindennél jobban szeretlek - tűrtem a füle mögé a barna haját.

- És többször nem mész el? - szipogta nyugodtabban. A fejemet csóváltam.

- Itt maradok, rendben? - puszilgattam az arcát. Aznap elküldtem a házvezető nőt, hogy vegyen valamit vacsorára. Nem szívesen adtam feladatot Matilde-nak, hiszen ez az ő saját lakása volt, viszont annyira örült a vissza térésemnek, hogy azonnal teljesítette minden kérésemet. Miután Addison fürdött, felvette a rózsaszín pizsamáját és helyet foglalt a kanapén. A kezembe vettem a távkapcsolót és a csatornák között lépkedtem, miközben felém fordult. - Lett egy cicám! Igazából kóbor cica, de Matilde és én sokszor adtunk neki kaját, ezért a házhoz szokott.

- Egy cica? Nem bolhás, igaz? Nehogy valamilyen betegséget hordozzon! - figyelmeztettem szigorúan. - Volt már orvosnál?

- Igen! Kapott gyógyszereket és sárga nyakörvet is!

Emlékszem, hogy bekapcsoltam neki a Disney Channelt. Pont a Hannah Montana című film ment, amikor Freja meglökte a vállam.

- Nem arról volt szó, hogy nem nézheti? - suttogva pillantottam a tévében éneklő szőke hajú lány felé. A lányomnak annyira tetszett, hogy műsor közben felült és dúdolta a zene szövegét. A háttérben állva csak megrántottam a vállamat.

- Rájöttem arra, hogy pontosan neki való ez a mesefilm. Igazából sokat tanulhat belőle - suttogtam, miközben fáradtan oldalra biccentettem a fejem. Matilde nappalijában már sötét volt. A másik kanapén meg volt csinálva Freja helye is, ezért a bútor felé pillantottam. - Nem mész aludni?

- Még nem vagyok álmos - suttogta karikás szemekkel. Az órámra pillantottam, ami azt mutatta, hogy már fél tíz is elmúlt. Normál körülmények között még jócskán ébren lennénk és teljesen más dolgot csinálnánk, viszont a történtek nem csak lelkileg, de fizikailag is lefárasztottak minket.

- Azt már megszoktam, hogy én nem alszom, de hogy te se aludj... - puszit nyomtam a homlokára, majd mosolyra húztam az ajkam, amikor a kanapé felé sétált. Egy órán belül mindketten elaludtak, ezért kikapcsoltam a tévét, majd lekapcsoltam a legtöbb villanyt. A félhomályban ásítottam, de nem jött álom a szememre. Mindig gondolkoztam és feszülten pillantottam az ajtó felé. Éjfél is elmúlt, amikor a fotelben ülve váratlan, vérfagyasztó kiabálásra riadtam fel. Abban a pillanatban kipattant a szemem és elkerekedett szemekkel néztem Freja felé, aki az emelet felé pillantott. Úgy mint én, ő is meg volt ijedve. Zihált és a fejét rázta. Nem tudtuk, hogy mi történt, de egy valami biztos: semmi jó.

- Úristen! Úristen! - Matilde sikított, ezért ledobtam magamról a pokrócot, majd figyelmeztettem Frejat, hogy maradjanak lent. Ő könnyes szemmel magához húzta Addisont, aki fülére szorította a kezét. Egy percen belül az emeleten található fürdőszobában álltam és Matilde vállát fogtam, aki sápadtan szeme elé tette a kezét.Még nem értettem, hogy mitől ijedt ennyire halálra, de amikor a padlóra pillantottam, a lélegzetem is elállt. - Nem tudom, hogy került ide! Én aludtam és csak vécére akartam kijönni! Aztán megpillantottam Addison cicáját... - elhúztam Matildeot, hiszen a lányom macskája vérbe fagyva, a fehér padlón hevert. A nyakát teljesen átvágták, a farkát eltörték, két lába pedig hiányzott. A szám elé tettem a kezem, hiszen a bűz mindent elárasztott.

- Ez a kóbor macska amit befogadtatok? - suttogtam a vérfoltos sárga nyakörvet nézve.

- Igen, nemrég fogadtuk be. Kóbor cica volt - Matilde még mindig takarta a szemét, de a testem megfeszült, amikor Freja felfutott a lépcsőn és sápadtan tartotta a folyamatosan rezgő telefonomat. Sejtettem, hogy ki hív, ezért idegesen kikaptam a kezéből, a lányokat kilöktem a fürdőszobából, majd becsaptam magam mögött az ajtót. A macskát nézve fogadtam a hívást.

- Tetszik az ajándékom, Mr. Litwin? - szólalt meg Freja elrablója. - Csak egy kis emlékeztetés arra, hogy mit fogok csinálni magával, amiért elvette a jutalmamat.

Szorosan lehunytam a szemem, majd a mosdókagyló szélére ütöttem.

- Meg foglak ölni! - sziszegtem. A válasz csak egy harsány nevetés volt.

- Meglátjuk, hogy ki nevet a végén, kedves nyomozó úr!

- A kurva anyádat! Megölted a lányom macskáját! Ezért elvágom a torkodat te mocsok! - ordítottam, majd bontottam a vonalat, és a tükörbe pillantottam.

Most majd megtudja, hogy milyen ember vagyok valójában.

A történtek után azonnal felhívtam Owent, aki felvette a telefont. - Hm...mi történt?

- Bármit is csinálsz, hagyd abba! - utasítottam.

- Aludtam!

- Leszarom! Visszatérek!

- Juhu! Ezaz, kicsi nyomozó társam! Ezúttal mit fogunk csinálni? - ujjongott boldogan. Szinte elképzeltem, hogy kipattan az ágyból és magára húzza a ruháit. A tükörbe pillantottam, majd felsóhajtottam.

- Elkapunk valakit!