Natsu POV:

- Köszi a sört, Mira! – fizettem ki az éppen megivott korsómmal együtt az elmaradt összes többit is a mai fizetségből.

A fehér hajú lány csak mosolyogva bólintott, de még az ő, kedves arcát is olyan homályosnak láttam a részegségtől. Úgy éreztem, a bánatomat egyedül alkohollal tudom elfojtani, de még nem ittam eleget ahhoz, hogy segítsen.

- Mi a baj, Natsu? – kérdezte felém fordulva Lisanna, aki mellettem ült.

A lány Mirajane és Elfmann legkisebb testvére volt és azóta, hogy csatlakoztam a céhbe, folyton társulni akart velem. Mindenkitől azt hallgattam, hogy vegyem már észre szegény lányt, mert fülig szerelmes belém, de képtelen voltam vele járni. Az én szívem még mindig Lucyé volt.

- Csak kitikkasztott a mai meló. – feleltem neki unottan, majd az asztalra csapva véglegesítettem a távozási készségemet. – Most megyek haza aludni. Holnap találkozunk, Lisanna. Jó éjt!

- Jó éjt neked is. – mosolygott rám kedvesen, de én képtelen voltam viszonozni. – Holnap is gyere el! Vállalhatnánk közösen egy munkát.

Csak intettem neki egy savanyú vigyorféle mellett, de kedvem sem volt a munkára gondolni. Inkább ugrottam volna a folyóba, minthogy még egyszer bútorokhoz kelljen nyúlnom.

Hazaérve a hatalmas kupleráj fogadott. Ezer éve nem tettem már rendet abban a házban, pedig csak egy szoba-konyha és egy fürdő alkotta az egészet, amiben Happyvel kényelmesen elfértem. Közel sem volt az álmaimban tervezgetett lakáshoz, amiben Lucyval akartam közösen élni, és amiben jelenleg azzal a Sawarral nyáladzik.

Amint eszembe jutott annak a jólfésült selyemfiúnak a képe, idegesen vertem öklömet a falba úgy, hogy majdnem eltörtek az ujjaim.

- Au! – szisszentem fel.

Levetettem magam a kanapéra, mire kék cicám a lábamhoz dörgölőzött, majd felugrott mellém és simogatás után kezdett nyávogni, amit meg is adtam neki. Közben még lecsúszott egy-két üveg pia, és jó néhány borospohár fenekét is megnéztem.

- Natsu! – hallottam meg a halk, vékony, kisfiús hangot magam mellett, mikorra már elborítottak az üres, zöld üvegek, de hiába néztem körül, senkit nem láttam. – Natsu!

- Ki a fene az? – kérdeztem dühösen.

- Itt vagyok lent. Hahó! – jött a válasz, mire szemeim automatikusan a padlószinten kezdtek kutatni, de csak Happyt találták. – Már meg sem ismersz, vagy csak játszod a hülyét? Felelj már!

Megdörzsöltem mindkét szemem, ugyanis aligha tudta volna a helyemben bárki is elhinni, hogy a kék háziállatom beszél. Oké, hogy kék, de beszélnie akkor sem szabadna...

Csalódottan kezdtem pislogni a kezemben lévő, üres alkoholos üvegre, ami után elkönyveltem, hogy ennyi pia éppen elég lesz ahhoz, hogy szakadatlanul aludjak ma este és soha többé ne nyúljak segédeszközökhöz, ha álmatlanság vagy keserűség fenyeget, mert azt fogom hallucinálni, hogy beszél a macskám.

Happy könnyedén felugrott a lábaimra, majd ismét felszólalt:

- Hallasz ugye, Natsu? – kérdezte szüntelenül, mire ijedtemben akkorát ugrottam, hogy leszánkáztam a kanapéról. – Tőlem félsz ennyire?

- Te... te... te... - makogtam össze-vissza, miközben alkarommal megtámasztottam magam, hogy könnyedén szemmel tudjam tartani a szófa karfájára települő macskát, aki valósággal, gúnyosan mosolygott rám. – Te meg mióta tudsz beszélni? Nem... az lehetetlen. A macskák nem tudnak beszélni. – kezdtem el magamban megvitatni ezt a kérdést. – Csak a részegség miatt halózom, hogy szóltál. Ez lehetetlen.

- Csak mert te amúgy sosem érted, mit akarok neked mondani, attól még jól ismerlek téged és az érzéseidet, Natsu. – szólt bölcsen Happy. – Komolyan alkoholista akarsz lenni, csak mert Lucy elhagyott és egy másik férfivel akarja megtalálni a boldogságot? A boldogságot, ami téged illet azok után, hogy összetörte a szíved?

- Na, tessék! – csaptam a térdemre felröhögve, de valójában reszkettem. – Ez is bizonyítja, hogy csak a képzeletem játszik velem. Ott sem voltál ma velem a költöztetésnél. Honnan tudod akkor, hogy Lucy férjhez fog menni? Csak is onnan sejtheted, mert én tudom és kivetítem rád.

- Te akkor vagy a leghülyébb, mikor okos próbálsz lenni. – vágta a fejemhez a buksiját rázva, de ez a mondat is egy volt azok közül, amikkel magamat szoktam alázni gondolatban. – Hagyod, hogy Lucy hozzámenjen ahhoz a kétbalkezes, karótnyelt férfihoz?

- Nem. – tiltakoztam erőteljesen. – A legkevésbé sem akarom, hogy ez megtörténjen, de mit tehetnék? Elvégre nem mehetek oda és férkőzhetek ismét Lucy közelébe, hogy ráébresszem, engem szeret még mindig.

- Dehogyisnem. – csillant fel a cica szeme gonoszan. – Hiszen ezt akarod, nem? Hogy Lucy ismét a tiéd legyen. Miért nem csinálsz hát valamit, ahelyett, hogy itthon döglessz és holtrészegre iszod magad?

- Ez nem olyan egyszerű, Happy. – vallottam keservesen, majd felültem. – Lucy azt a nyomorultat szereti, nekem pedig nincs jogom a boldogsága útjába állni. Ha igazán szeretem, akkor el kell engednem.

Lógattam az orrom, amint ebbe belegondoltam, de persze legszívesebben a pokol mélyére kívántam volna Sawarrt, amiért elvette tőlem az egyetlen olyan lányt, akit valaha szeretni tudtam. Igaz, hogy nagyon kicsik voltunk, mikor találkoztunk, de akkor is... az igazi vonzalom volt.

- Ugyan már, Natsu! – élcelődött tovább Happy majd leugrott a kanapéról és a lábaimhoz sétált. – Ki mondta neked ezt a baromságot? Nem emlékszel, mit tanácsolt Elfmann is? Egy férfi harcol azért, ami az övé és nem engedi, hogy büntetlenül elvegyék tőle. Lucy a tiéd volt, nemde? Hát szerezd vissza!

- Jó, jó, de hogyan? – tártam szét a karjaimat. – Te könnyen beszélsz. Nincs olyan fegyverem, amivel felvehetném a versenyt Sawarral. Se pénzem, se rendes munkám, de még házam se igen van. Egy csődtömeg vagyok, Happy. Ha akarnám se tudnám megtartani magam mellett Lucyt.

Kiscicám csalódottan csóválgatta a fejét, miközben én egyre elkeseredettebb lettem ettől.

- Nézz csak bele a tükörbe, Natsu! – parancsolta.

- Ugyan minek? – kérdeztem vissza, de ennek ellenére felálltam a földről és a tükör elé sétáltam. – Belenéztem. És most?

- Mondd el, mit látsz!

Hogy mit láttam? Magamat láttam megtörten, karikás szemekkel, kialvatlan, bánatos képpel és kócos hajjal. A ruhám gyűrött volt és mindenem bűzlött a piától, de tudtam, hogy valójában én nem ilyen vagyok. Nem az a megtört férfi az, akit én ismerek. Ez csak egy nő miatt van. Egy nő miatt, aki nem érdemli meg, hogy könnyeket ejtsek, vagy elfelejtsem azt, ki vagyok. Bármilyen léhűtőnek is ismernek az emberek, emelt fővel kell járnom, nem hagyhatom, hogy Lucy csak úgy visszasétáljon az életembe és tönkretegyen mindent a házasságával.

Megnyitottam a csapot, majd a belőle folyó, friss és hűsítő vízzel először megmostam az arcomat, majd hajzseléként használva segítettem vele kicsit a frizurámon és épp olyan lenyalt frizurát csináltam magamnak, mint amilyen Sawarrnak is volt.

Tincseim azonban nem engedelmeskedtek a víznek, hanem kis szarvakként felkunkorodtak és nem úgy, mint egy úriember, hanem sokkal inkább úgy festettem, mint egy sárkány vagy démon.

- Igazából... tudom mit látok. – feleltem rávigyorogva a saját tükörképemre. – El fogom rabolni Lucy szívét másodszorra is. Sawarr pedig majd megtapasztalja, milyen, ha azzal a lánnyal kezd ki, aki már nekem ígérte oda magát.

10 évvel ezelőtt Lucy és én elválltunk egymástól, mert az apja a fővárosba költözött, de nem ez volt a veszekedésünk oka. Megbántotta az érzéseimet, összetaposta a lelkemet és elégtételt akartam venni ezért. Ha neki lehet gyerekes bosszúja a múlt démonja ellen, akkor nekem is és nincs is annál szebb, minthogy a történelem ismételje önmagát.

Ha kell, összetöröm a szívét másodjára is, de a férfi becsületem akkor sem engedi, hogy veszítsek egy újgazdag ficsúr ellen, aki a pénze miatt olyan könnyedén megkapta Lucy szerelmét.
Egy férfi visszaveszi azt, ami az övé volt és én is így fogok cselekedni.     

A tettvágy hirtelen eluralkodott rajtam, rohantam a szekrényemhez és előhalásztam belőle a legdrágább és legelegánsabb ruhámat, amit még annakidején vettem egy hülye, céhes bál kedvéért. A zakó már poros és gyűrött volt, ezért muszáj voltam nekiállni és rendbe tenni.

Nem terveztem Sawarral ilyen módon harcolni, felvenni vele a versenyt a saját fegyverével... az eleganciával és a pénzel. Ez csak a kezdet volt. Azt akartam, hogy bebizonyíthassam, egy csavargó munkanélküli olyan könnyedén visszaszerzi Lucyt tőle, hogy a végén a romjaiba hullik.

~°●♡●°~

Elnézést a kései folytatásért! 🙏
Már egy ideje publikálni akartam, de a másik könyvvel is el vagyok maradva, szóval ideje belehúznom 😄
Remélem, mindenkinek tetszett a rész és kíváncsiak vagytok a folytatásra 😍😘